Dunaújváros – Diósgyőri VTK 0:0 (vége) | Budapest Honvéd FC – KTE-Phoenix Mecano 2:0 (vége) | Lombard Pápa FC – Pécsi MFC 0:2 (vége)
Győr – Szombathelyi Haladás 3:2 (vége)
vége
ETO FC Győr
3:2 (2:1)
Szombathelyi Swietelsky-Haladás
szombat 09.05.2015, 18:30 • ETO Park, Győr • OTP Bank Liga
Prematch odds
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:30 - kor kezdődik.
     
    Érdekes mérkőzést rendeznek ma este Győrött nyugat-dunántúli rangadó gyanánt.

    A jelenleg kieső helyen álló, ismét edzőváltáson áteső Haladást fogadja az a Győri ETO, amely biztosan nem folytatja jövőre az első osztályban. Így a hazaiak a becsületükért, a játékosok talán önmagukért is küzdenek, míg a szombathelyieknek minden pont számít, hiszen az utolsó öt helyen álló csapatok három pont távolságon belül vannak egymástól.

    A győriek mérlege 8-8-10, ez 32 pontot ér, és a kilencedik helyre elég. Az utolsó hazai meccsükön hosszú szünet után sikerült győzniük odahaza, a Puskás Akadémiát verték 1:0-ra, de utána Újpesten ők kaptak ki egy góllal, kilenc év után tudtak nyerni ellenük a lila-fehérek. Most egy jó darabig nem fognak, hiszen az ETO mindenképpen búcsúzik az első osztálytól az ismert "adminisztratív" okok miatt.

    A Haladás összesített mérlege 5-4-17, az ezért járó 19 pont ugyanannyi, mint amennyit az utolsó helyezett Pápa birtokol, a sokáig kiesőnek elkönyvelt Dunaújváros egy ponttal előzi meg őket.

    A szombathelyiek csaknem két hónapja nyeretlenek, négy vereségre jut egy döntetlen az esetükben, az edzőváltás sem volt éppen indokolatlan ezért.

    Lássuk, Mészöly Géza hogyan tudja összekapni a csapatát erre a kétségkívül fontos mérkőzésre, ahol a hazaiak tét nélkül játszanak már, és éppen ezért is lehetnek veszélyesek.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    Bucsa lapos beadását szögletre mentik a védők.
     
    2
    Ibanez íveli be a szögletet jobbról, a túloldalon megy ki a labda, kirúgás.
     
    3
    Rudolf passzolja Radónak a labdát, aki 14 méterről a kapus kezeibe lő.
     
    4
    Brdarovski beadását kifejelik a védők, Lipták szabálytalankodik után a Haladás térfelén.
     
    4
    Radó kezére pattan a labda, szabadrúgás a győri térfélről.
     
    5
    Priskin lépne ki a jobbösszekötő helyén, Jánvári szerel tisztán.
     
    6
    Martinez lövésél t blokkolja Lang a 16-os vonalánál.
     
    8
    Az ETO gólt szerzett!
    Ibanez ível be szabadrúgást jobbról, Rózsa kiejti a labdát, Priskin az alapvonalról teszi középre, a bal oldalon érkező RUDOLF GERGELY 7 méterről bombáz a rövid felsőbe! 1:0
     
    8
    Rózsa hibája is kellett ehhez a gólhoz.
     
    10
    Rudolf indítja pontatlan labdával Priskint, jöhet a Haladás.
     
    11
    Halmosi húzza vissza a győri térfélen Windeckert, szabadrúgás.
     
    12
    Lipták ível előre egy labdát, Rudolf elől fejjel mentenek szögletre a védők.
     
    13
    Rudolf szöglete veszélytelen, Brdarovski állítja meg a kontrát a túloldalon.
     
    14
    Halmosi ível be balról, Radó érkezik nagy helyzetben, de öt méterről estében fölé lő!
     
    15
    Martinez kap pontatlan labdát a jobb szélen, dobhat a Győr.
     
    16
    Ibanez csap le egy labdára, 30 méterről lő a bal felső fölé.
     
    17
    Alcibiade buktatja a jobb szélen kilépő Priskint.
     
    17
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Alcibiade (Szombathelyi Swietelsky-Haladás).
     
    17
    Ibanez a kapu fölé csavarja a labdát a szabadrúgásból.
     
    18
    Priskint előzi meg Angyal a bal szélen, szabálytalankodik vele a győri játékos.
     
    19
    Martinezt szereli Lang a jobb szélen, kontrázhat a Győr.
     
    20
    Rudolf 22 méterről csavar a bal sarok mellé kevéssel az ellentámadás végén.
     
    21
    Halmosi indítja Radót, akit lesen intenek le.
     
    22
    Windeckernek gyűlik meg a baja a labdával a jobb szélen, kirúgás jön.
     
    23
    Halmosi bedobását Martínez veszi le, a 14 méteres lövése elakad Langban.
     
    24
    Rudolf ad középre pontatlanul a bal szélről, jöhet a Haladás.
     
    24
    Lang és Lipták zárnak össze Radó előtt a tizenhatoson belül, kirúgás jön.
     
    25
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Lipták (Győri ETO FC), Radót buktatta hátulról a Haladás térfelén.
     
    26
    Priskin kap pontatlan indítást a jobb szélen, dobhat a Hali.
     
    27
    Martínez beadása magas a támadóknak, kihozzák a védők a labdát.
     
    27
    Lang ment szögletre Radó beadása után.
     
    28
    A Haladás gólt szerzett!
    Németh Márió ível be szögletet balról, a rövid saroknál érkezik LEANDRO MARTÍNEZ, és 6 méterről a hosszú sarokba csúsztat! 1:1
     
    29
    A volt győri támadó szerez gólt, nem is ünnepli túl.
     
    29
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Brdarovski (Győri ETO FC), Halmosit húzta vissza.
     
    30
    Az első fél óra változatos játékot és két gólt hozott, vannak a hibák mindkét oldalon, de nézhető a találkozó.
     
    31
    Priskint állítják meg lesen középen.
     
    32
    Martínez labdája pontatlan Angyalnak, Pogacsics jön érte, begyűjti.
     
    33
    Halmosit buktatja Brdarovski a bal szélen.
     
    33
    Német M. lövi be laposan a labdát a szabadrúgásból, lefülelik a védők.
     
    34
    Rudolf megy el a jobb szélen, a beadását lehúzza Rzsa könnyedén.
     
    34
    Prsikin lő jobbról 18 méterről, Rózsa véd a bal felső előtt, másodjára fogja a labdát.
     
    35
    Rudolf forgatja meg az emberét a bal szélen, szerelik, majd Lipták 20 méteres lövését bravúrral tolja fölé Rózsa!
     
    36
    Ibanez szöglete nem veszélyes.
     
    37
    Radó lapos beadását Halmosi lövi rá, elekad a védőkben.
     
    38
    Angyal beadása után Radó, Martinez, majd Halmosi lövési kísérletét is megakadályozzák a a védők.
     
    39
    Az ETO gólt szerzett!
    Lipták megy el a jobbösszekötő helyén, lőni nem tud, így kijátssza a labdát oldalra, Brdarovsi tekeri be mintaszerűen, a középen érkező KOLTAI TAMÁS hat méterről fejel a léc alá! 2:1
     
    40
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Németh M. (Szombathelyi Swietelsky-Haladás).
     
    41
    Priskin ível be jobbról, mentenek a védők, majd Koltai beemeléséről marad le középen Priskin és Rudolf is, előbbi talán bele is ér.
     
    42
    Kamber tesz egy labdát Windecker elé, nagy helyzet lehetne, de jól nyúl közbe egy védő lába, szöglet.
     
    43
    Ibanez szöglete jobbról, Lang fejel fölé a hosszú sarokról, nem volt veszélyes.
     
    44
    Nagy Patrik 25 méterről lő jócskán a kapu fölé
     
    44
    Kamber indítja hosszú labdával a bal szélen Priskint, dobhat a Haladás.
     
    45
    Martínezt előzi meg Lang a jobb szélen, kirúgás jön.
     
    45
    Befejeződött az első félidő.
     
    Elöljáróban meg kell jegyezni, hogy a Győr minden játékosa odateszi magát annak ellenére hogy a klub helyzete nem éppen rózsás, az NBI-ben és az NBII-ben sem folytathatják, de minden labdáért mennek, harcolnak, és ezt a szurkolók díjazzák is.

    Talán ez lepte meg a Haladást, nem tudni, de gyors góllal vezetést szereztek a hazaiak, helyzeteik is voltak utána, de a magára találó vendég gárda egyenlíteni tudott egy pontrúgás után.

    Változatos játék alakult ki, majd Lipták előre törése után egy jó beívelést követően Koltai megszerezte ismét a vezetést. Az eddig mutatottnál több kell a Haladástól, ha meg akarják fordítani ezt a meccset.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    Brdarovski helyén Nagy Ádám a második félidőre.
     
    46
    Hegedűs helyett Gaál a pályán.
     
    46
    Rudolfot szerelik a 16-os előterében becsúszva – szabályosan.
     
    47
    Bucsa beadása pattan szögletre a védőkről.
     
    48
    Az ETO gólt szerzett!
    Ibanez ível előre egy labdát, LIPTÁK ZOLTÁN fejeli fel magasra, de ő indul érte, megelőzi Alcibiadét, és ballal, 10 méterről bombáz a tehetetlen Rózsa kapujába! 3:1
     
    50
    Ismét egy gyors gól a Győrtől! Gondban a Haladás.
     
    50
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Halmosi (Szombathelyi Swietelsky-Haladás), reklamálásért.
     
    51
    Radó indul egy hosszan előreívelt labdára, Pogacsics jön ki a kapujából, és kiengedi az alapvonalon túlra.
     
    52
    Priskin sarokkal indítja Ibanezt a balösszekötő helyén, aki hosszan tolja meg a labdát, így már csak Rózsába tudja lőni!
     
    54
    Rudolf indul a jobb szélen, szerelik, majd szabálytalankodnak a győriek Jánvárival, szabadrúgás.
     
    55
    Halmosi ível be balról, Ibanez ment a hosszú saroknál érkező Angyal elől.
     
    56
    Priskin felé jön egy felívelt labda, Jánvári fejjel előzi meg.
     
    57
    Halmosi indítása találja lesen Radót a bal oldalon.
     
    58
    Németh szöglete után Halmosi jut lövéshez a balösszekötő helyén, de e védők blokkolni tudnak.
     
    59
    Windecker helyett Pátkai.
     
    59
    Rudolf kerül ziccerbe a jobb oldalon, de éles szögből a rövid sarok mellé lő!
     
    60
    Ezt akár meccslabdának is felfoghatjuk, könnyelmű volt Rudolf...
     
    62
    Halmosi passza hosszú Némethnek a bal szélen, dobhat a Győr.
     
    63
    Alcibiade ad haza a középen induló Rudolf elől.
     
    64
    Rudolf indítja a nagy helyzetben kilépő Priskint, lest jelez az asszisztens.
     
    66
    A Haladás gólt szerzett!
    Halmosi vesz le egy bedobást a balösszekötő helyén, megveri egy csellel Nagy Ádámot, laposan ad középre, ahol az érkező RADÓ ANDRÁS 4 méterről helyez a kapu közepébe! 3:2
     
    67
    Így izgalmas lehet a meccs hajrája.
     
    68
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Kamber (Győri ETO FC).
     
    68
    Radó lövése nem veszélyes a szabadrúgásból az Iszlaival elkövetett szabálytalanság után.
     
    69
    Jobbról ível be szögletet Halmosi, a hosszú sarokról fejel kapura Alcibiade, Ibanez ment fejjel a gólvonalról!
     
    69
    Nagy Patrik helyett Rocchi.
     
    70
    Átvette a játék irányítását a Haladás, egyre nagyobb önbizalommal támadnak.
     
    71
    Alcibiade 25 méteres lövését védi a bal sarok előtt Pogacsics.
     
    72
    Priskin forgatja meg Alcibiadét a bal szélen, de a 12 méteres lövését könnyedén védi Rózsa.
     
    73
    Nagy Ádám, beadását Rózsa húzza le a kapu előtt.
     
    74
    Pátkai buktatja Némethet a kaputól 25 méterre kissé balra, szabadrúgás.
     
    75
    Németh Márió centikkel teker a jobb felső mellé a szabadrúgásól.
     
    76
    Rudolf ível be szögletet balról, elszáll a fejek fölött a labda, dobás jön a túloldalról.
     
    77
    Nagy Ádám kísér ki a bal szélen egy hosszan előreívelt labdát.
     
    78
    Rocchi beadása akad el egy védőben, mintha a kezet ért volna.
     
    79
    Priskin kap hosszú indítást, nem is megy érte.
     
    80
    Rudolfot Mayer váltja.
     
    80
    Egy balról beívelt labdát kapásból lő rá Radó, de Lang jó ütemben lép közbe, blokkolni tud.
     
    81
    Priskin labdája hosszú Koltainak, jöhet a Hali.
     
    82
    Németh 35 méterről ível kapura, Pogacsics fogja ölre a labdát.
     
    83
    Nagy Ádám szereli szögletre Halmosit.
     
    84
    A Haladás szöglete nem veszélyes.
     
    84
    Radót buktatja Bucsa a kaputól 30 méterre.
     
    84
    A felívelt szabadrúgást Rocchi félfordulattal teszi kapura, könnyedén véd Pogacsics.
     
    85
    Lipták és Alcibiade csapnak össze, utóbbi marad lenn, szabadrúgás, és ápolás.
     
    86
    Visszaáll most a Győr, kontrára játszanak, a Haladás támadásaiban most nincs veszély.
     
    87
    Rocchi ível Gaál felé egy labdát, de hosszan, jöhet a Győr.
     
    88
    Koltai ad középre lövésre, Kamber leveszi, egy csel után bombáz fölé 18 méterről!
     
    89
    Egy előrevágott labdát fejel haza kapusának Jánvári.
     
    90
    Hosszan előreívelt labdát csúsztat meg Lang, Pogacsics gyűjti be Rocchi elől.
     
    90+1
    4 perc a ráadás.
     
    90+2
    Jánvári 35 méterről lő laposan, elsuhan a labda a bal sarok mellett.
     
    90+2
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Pátkai (Győri ETO FC).
     
    90+2
    Alcibiade buktatja Priskint a bal szélen, szabadrúgás.
     
    90+3
    Ibanez lapos beadását a védők fülelik le Mayer elől.
     
    90+4
    Ívelgetésekkel próbálkoznak a csapatok most, kevés sikerrel.
     
    90+4
    Németh lő be egy szabadrúgást balról, Pogacsics öklözi ki.
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    Egészen jó mérkőzést láttunk, azzal együtt, hogy mindkét csapat sok hibával játszott, a győri győzelem összességében megérdemelt. (20:30:43)

    Tóth Gábor


    Kommentátort keresünk a Szombathelyi Swietelsky-Haladás csapatának meccseihez. További információk.

    Gólok: 8. Rudolf, 39. Koltai, 48. Lipták – 28. Martínez, 66. Radó

    Lapok:   25. Lipták (ETO), 29. Brdarovski (ETO), 68. Kamber (ETO), 90+2. Pátkai (ETO) – 17. Alcibiade (HAL), 40. Németh M. (HAL), 50. Halmosi (HAL)


    ETO FC Győr: Pogacsics – Brdarovski (46' Nagy Á.), Lipták, Lang, Ibanez – Windecker (59' Pátkai), Kamber, Bucsa – Rudolf (80' Mayer), Priskin, Koltai

    Cserék: Horváth D. – Kerékgyártó, Kvilitaia, Pátkai, Nagy Á., Mayer, Mervó

    Vezetőedző: Miriuta Vasile

    Szombathelyi Swietelsky-Haladás: Rózsa – Nagy P. (69' Rocchi), Angyal, Alcibiade, Jánvári – Németh M., Iszlai – Hegedűs (46' Gaál), Martínez, Halmosi – Radó

    Cserék: Branescu – Mancini, Jancsó, Gaál, Rocchi, Schimmer, Grabant

    Vezetőedző: Mészöly Géza

    Játékvezetők: Iványi – Albert, Viszokai – Varga Dr.

    Nézőszám: 1.618