A mai, száraz tesztnapon is a Mercedes hengerelt, ahogy az várható volt. Nico Rosberg több, mint nyolc tizedet vert a Ferrarit vezető Gutierrezre. Szoros eredményt ért még el a harmadik helyezett Valtteri Bottas a Williamsszel, aki körei többségét délelőtt tette meg.
Ezen a napon is a Toro Rosso tette meg a legtöbb kört. Tegnap Max Verstappen, ma pedig Wittmann (158 körig jutott, óriási szám). Bottason kívül mindenki 100 kör fölé jutott. Még Fernando Alonso is, McLaren Hondájával 104 tesztkört tett meg a második tesztnapon, ami igen jó jel a megbízhatóságot tekintve. Talán valamit végre eltalált a Honda. Főként az új első szárnyat tesztelte egyébként Alonso, de a szezon eleji teszteken 30-40 körös átlagot hozott a McLaren, ez a 104 kör talán a fény az alagút végén.
Ez volt az utolsó szezon-közbeni teszt a Forma 1-ben, legközelebb már csak a jövő évadra való felkészülés során találkozhatunk a pilótákkal versenyhétvégén kívüli tesztnapon. Jövő hétvégén azonban Brit Nagydíj, azt is élőben közvetítjük, tartsanak akkor is velünk!
Köszönöm figyelmüket!
----
(18:10:18)
A spielbergi második tesztnap végeredménye:
1 N. Rosberg Mercedes 1:09.113 110
2 E. Gutierrez Ferrari 1:09.931 110
3 V. Bottas Williams 1:10.029 79
4 M. Wittmann Toro Rosso 1:10.103 158
5 P. Wehrlein Force India 1:10.253 132
6 J. Palmer Lotus 1:10.373 109
7 F. Alonso McLaren 1:10.718 104
8 D. Ricciardo Red Bull 1:10.757 116
9 F. Nasr Sauber 1:10.922 138
Verseny vége.
Alonsonak meglett a 100 kör még a piros jelzés előtt (összesen 104), az idő pedig lejárt közben.
1
Piros zászló! Az utolsó percben előkerül a piros zászló, az okát még nem tudjuk, de ezzel véget is ér a tesztnap!
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
1
Meglepetés, Ricciardo mégis ki tudott menni és javított is egy keveset, de Alonso mögött marad a 8. helyen.
1
Utolsó perc a második osztrák tesztnapból!
2
Palmer tovább javít, 1:10,373, de marad hatodik.
3
Az imént javító Palmer a Lotussal:
9
Palmer is túl a 100 körön, jelenleg 103-nál jár. Alonso 97-nél, neki is meglehet a 100.
14
Palmer feljött a 6. helyre Lotusszal, Alonso hetedik. Az élen nincs változás.
19
Rosberg, Ricciardo és Gutierrez is 110 körös. Wittmann 152, Nasr 126, Wehrlein pedig 119. Alonso 92. Csak nem meglesz a McLaren Hondának a 100 körös tesztnap?? Ilyen még nem volt idén, de igazából a közelében sem jártak!
20
Wittmann már a 150 kört is átlépte, jelenleg 152-nél jár. Mindenki (Ricciardot leszámítva) kihasználja az utolsó perceket, rajta kívül az összes pilóta a pályán.
34
Kiemelhető Fernando Alonso 89 megtett köre is. Messze többet teljesített tegnap és ma a McLaren Honda, mint a téli teszteken átlagosan.
34
A jelenlegi állás bő fél órával a tesztnap vége előtt:
1 N. Rosberg Mercedes 1:09.113 106
2 E. Gutierrez Ferrari 1:09.931 104
3 V. Bottas Williams 1:10.029 76
4 M. Wittmann Toro Rosso 1:10.103 149
5 P. Wehrlein Force India 1:10.253 117
6 F. Alonso McLaren 1:10.718 89
7 D. Ricciardo Red Bull 1:10.827 110
8 F. Nasr Sauber 1:11.228 121
9 J. Palmer Lotus 1:11.288 91
35
Rosberg 106, Gutierrez már 104 körnél. Wittmann 149-nél. Megint a Toro Rossoé a legtöbb kör, tegnap is így volt.
35
Többen is kint a pályán. Gutierrez időközben feljött a második helyre. 1:10-en belüli idővel és éppen elérte a 100 kört. Ugyanúgy, ahogy Rosberg is pont százados lett. Ricciardo 109-nél jár, vélhetően ott is marad.
44
Ismét szabad jelzés, Ricciardo autója eltakarítva. Folytatódhat a száguldás még szűk 45 percen át.
53
A piros jelzés oka, Ricciardo állt meg a Red Bull Renault-val a pálya szélén. Füst jön ki a Red Bullból.
Ezen a napon is a Toro Rosso tette meg a legtöbb kört. Tegnap Max Verstappen, ma pedig Wittmann (158 körig jutott, óriási szám). Bottason kívül mindenki 100 kör fölé jutott. Még Fernando Alonso is, McLaren Hondájával 104 tesztkört tett meg a második tesztnapon, ami igen jó jel a megbízhatóságot tekintve. Talán valamit végre eltalált a Honda. Főként az új első szárnyat tesztelte egyébként Alonso, de a szezon eleji teszteken 30-40 körös átlagot hozott a McLaren, ez a 104 kör talán a fény az alagút végén.
Ez volt az utolsó szezon-közbeni teszt a Forma 1-ben, legközelebb már csak a jövő évadra való felkészülés során találkozhatunk a pilótákkal versenyhétvégén kívüli tesztnapon. Jövő hétvégén azonban Brit Nagydíj, azt is élőben közvetítjük, tartsanak akkor is velünk!
Köszönöm figyelmüket!
---- (18:10:18)
1 N. Rosberg Mercedes 1:09.113 110
2 E. Gutierrez Ferrari 1:09.931 110
3 V. Bottas Williams 1:10.029 79
4 M. Wittmann Toro Rosso 1:10.103 158
5 P. Wehrlein Force India 1:10.253 132
6 J. Palmer Lotus 1:10.373 109
7 F. Alonso McLaren 1:10.718 104
8 D. Ricciardo Red Bull 1:10.757 116
9 F. Nasr Sauber 1:10.922 138
1 N. Rosberg Mercedes 1:09.113 106
2 E. Gutierrez Ferrari 1:09.931 104
3 V. Bottas Williams 1:10.029 76
4 M. Wittmann Toro Rosso 1:10.103 149
5 P. Wehrlein Force India 1:10.253 117
6 F. Alonso McLaren 1:10.718 89
7 D. Ricciardo Red Bull 1:10.827 110
8 F. Nasr Sauber 1:11.228 121
9 J. Palmer Lotus 1:11.288 91