Újpest FC – Paks 0:0 (vége) | Diósgyőri VTK – 2:1 (vége) | MTK Budapest FC – Puskás Akadémia FC 1:0 (vége)
Budapest Honvéd FC – Fehérvár 1:0 (vége)
vége
Diósgyőri VTK
2:1 (2:1)
szombat 18.07.2015, 18:00 • DVTK-stadion, Miskolc • OTP Bank Liga
     
    Bár a második félidőben gól már nem esett, az izgalmak valóban nem maradtak el, ahogyan azt félidőben jósoltuk. Mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a Vasas még az utolsó másodpercekben is egyenlíthetett volna, ám Antal Botond a helyén volt és megőrizte a három pontot jelentő eredményt csapatának. A Diósgyőrre most kemény feladatok sora vár, a következő négy meccsen az előző szezon első négy csapatával mérkőznek meg, számukra lendületet adhat a nagy küzdelemmel elért győzelem. A Vasas sorsolása sem egyszerű, ám nekik sem kell csüggedniük, a ma látott teljesítményük alapján aligha maradnak majd pont, pontok nélkül!

    A Diósgyőri Stadionból búcsúzunk az izgalmas, jó iramú szezonnyitó után, köszönjük megtisztelő figyelmüket, további jó szórakozást kívánunk a hétvége további mérkőzéseihez! (19:57:15)
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    90+3
    Tűzijáték a végére a Diósgyőr kapuja előtt, Novák kétszer is tíz méteren belülről tüzelhet, elsőre Antal fejét találja el, másodjára az ötös sarkáról leadott lövését már kézzel hárítja a kapus!
     
    90+2
    Antal rúghatja ki a labdát – nem kapkodja el természetesen.
     
    90+1
    Husic fejeli haza a labdát, Antal pedig nem veszi fel, amíg Ádám egészen meg nem közelíti.
     
    90+1
    Három perc lesz a ráadás!
     
    90
    Novák fejeli le az előreívelt labdát Ádám elé, aki kapásból lő huszonkettőről, sokkal fölé.
     
    89
    Az első hazai gól szerzőjét, Miroslav Grumicot vastaps kíséri le, az ő helyét foglalja el a pályán Barczi Dávid.
     
    88
    A Diósgyőr harmadik cseréje Barczi Dávid lesz majd.
     
    88
    Ívelés a tizenhatoson belülre, Novák csúsztat, de így Antalé a labda.
     
    87
    Most szorul be először igazán a Diósgyőr, a Vasas játékosai a hazai térfélen tartják a labdát.
     
    86
    Közben az eső elálltával a Vasgyár fölött szivárvány jelenik meg, szép látvány annak, akit az egyébként eseménydús mérkőzés nem köt le kellőképpen.
     
    85
    A felállás hasonló az előzőhöz, Nikházi lövése azonban pontosabb, Nagynak kell vetődnie, hogy menteni tudjon.
     
    84
    Takács lekészítésére készül rá Nikházi, de lövése elkerüli a kaput huszonhárom méterről.
     
    84
    A két tavaszi diósgyőri kölcsönjátékos Nikházi és Bori csapnak össze, előbbi jön ki jobban a párharcból, ő dobhat.
     
    83
    Takács fedezi a guruló labdát Hangya mellett, testi fölényét kihasználva ez nem is okoz nagy gondot neki.
     
    82
    Takács megindulását Hangya állítja meg szabálytalanul, a felezővonalról jöhet szabadrúgással a DVTK.
     
    81
    Bori ad be magasan jobbról, Okuka elegánsan, mellel teszi le Antalnak.
     
    80
    Takács Tamás kap sárgát, miután szabálytalanul akasztja meg a vendégek kontráját.
     
    79
    Lipták indul meg a megszerzett labdával, majd menetel egészen a tizenhatosig, ott tudnak csak tisztázni előle.
     
    78
    Czvitkovics Péternek ez volt az utolsó megmozdulása ma, helyét Ádám Martin foglalja el a pályán.
     
    77
    Novák Csanád parádés indítását Czvitkovics közvetlen közelről, becsúszva mellélövi.
     
    76
    Két távoli lövés okoz némi gondot Antalnak, előbb Vida, majd Berecz kísérletét védi üggyel-bajjal a kapus.
     
    75
    Lipták indítása nagyon hosszú Takács felé, Nagy Gergelyé a labda.
     
    74
    Takács rögtön helyzetben, tizenkettőről lő, Grúz blokkol becsúszva.
     
    73
    Czvitkovics végzi a szabadrúgást, jó másfél méterrel fölé.
     
    73
    Cserélnek a hazaiak: Bacsa Patrik helyett Takács Tamás a pályán.
     
    73
    Egerszegi Tamás be is sárgult az eset következtében.
     
    72
    Gyors támadás a vendégektől, Berecz tolná el Egerszegi mellett, aki csak szabálytalanul tudja megállítani. Szabadrúgás huszonegy méterről, veszélyes szögből.
     
    72
    Már diósgyőri szöglet, erre pedig Boros érkezik, de fejesét blokkolni tudja a védelem.
     
    71
    A szögletre Berecz érkezett jó ütemben, aki lendületből, szinte üresen fejelt centikkel a kapu mellé.
     
    70
    Kovács és Osváth párharcának végén utóbbi jut szöglethez.
     
    70
    Hangya készíti le Czvitkovicsnak a labdát, aki kapásból, húszról vágja azt kapu fölé.
     
    69
    Okuka szorul némi ápolásra, közben az időjárás enyhült, az eső már csak szemerkél és a Nap is ki-kibújkál a felhők közül.
     
    68
    Berecz bombáz huszonötről, Antal öklöz bele a bivalyerős, de középre tartó löketbe.
     
    67
    Meglepte a vendégeket a figura: Koman Nikházinak készítette le lövésre a labdát, a középpályás pedig tizenhatról, kapásból ágyúzott kicsivel mellé/fölé.
     
    66
    Hangya csúszik elkésve Bacsa után, szabadrúgás a Vasas tizenhatosának sarkáról.
     
    65
    Lázok veszi át rövid időn belül másodszor gyanúsan a labdát, ám Solymosi egyszer sem látott kezezést.
     
    64
    Novák és Kovács verekednek hatalmasat a diósgyőri ötösön, végül Lázok durrant bele a labdába a kiérkező Antal előtt, de fölé lövi.
     
    63
    Grumic helyezkedik ismételten lesre a felezővonal közelében.
     
    62
    A szöglet Berecz fejét találja meg, onnan kapu mellé pattan a labda.
     
    61
    Hangya beadásába a másik hetes, Okuka blokkol bele, szöglet jöhet.
     
    61
    Vida kellemetlen távoli löketét Antal üti ki középre, az érkező Kovácsnak kellett eztán tisztáznia.
     
    60
    Koman remek indításából Grumic harcol ki egy szögletet. Eközben Egerszegi visszatér, kötéssel a fején.
     
    59
    Lázok szúr oda Nikházinak, szabadrúgás a jobb szélről ezúttal.
     
    58
    Egerszegi kap egy ütést a fejére, szabálytalanság azonban nem történt. A középpályás fejét jegelni kell, de minden bizonnyal visszatérhet a pályára.
     
    57
    A tizenhatoson belül labdához jutó Lázokot Nikházi zárja ki szépen és szabályosan.
     
    56
    Megint lesről kerül a kapuba a labda a szabadrúgás utáni kavarodásban. Szabadrúgás kifelé.
     
    56
    Diósgyőri szabadrúgás a bal szélről, Koman készül beívelni szokás szerint.
     
    55
    A meglóduló Bacsát lerántó Berecz Zsombor sárgul be. Kénytelen volt elkövetni a taktikai szabálytalanságot, ám jogos a sárga.
     
    54
    Lipták indítja mélyen Grumicot, aki ráadásul még lesen is volt.
     
    53
    Novák fejeli ki a beívelt szögletet Lipták elől.
     
    53
    Remili Mohamedet váltja Bori Gábor a pályán.
     
    52
    Bacsa adná be jobbról a labdát, Hangya belelép, szöglet.
     
    52
    Cserélni készül Szanyó Károly, az ex-diósgyőri Bori Gábor fog majd beszállni.
     
    51
    Czvitkovics lövésébe ér bele Kovács, vendég szöglet következik.
     
    50
    Vida lő huszonötről, Antalnak nem okoz gondot a középre tartó löket.
     
    49
    Hangya ad be balról, Antal árnyékra vetődik, de még éppen el tudja piszkálni Lázok elől a labdát.
     
    48
    Lipták ívelését a kiugró Boros nem tudta megszelídíteni, kirúgás jöhet.
     
    47
    Remili íveli félmagasan át a labdát balról, ám a másik oldalon nem érkezik senki.
     
    47
    Okuka mellett Hangya harcol ki bedobást a bal szélen.
     
    46
    Cseréltek a hazaiak a félidőben: Kitl Miklós helyett Boros Gábor a pályán.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    A második félidő kezdőrúgását egy friss házaspár, egészen pontosan a menyasszony végzi el, sok boldogságot kívánunk ezúton is nekik!
     
    Két félidei információ:
    – a hivatalos nézőszám 4351;
    – a harmadik (ön)gól szerzője mégsem Tomislav Pajovic a játékvezető jegyzőkönyve szerint, hanem a vele egyszerre becsúszó csapattársa Grúz Tamás!
     
    Vége az első játékrésznek, amely jó iramú, ám helyenként kissé vagdalkózó játékot hozott. A Vasas egy szép akció végén vezetést szerzett és egy darabig úgy tűnt, hogy a Diósgyőrből hiányzik az átütőerő az egyenlítéshez, ám jött egy szöglet és Grumic, majd egy szép kontra és Bacsa (no meg Pajovic) és a megélénkülő, nagyobb erőket mozgósító hazaiak meg is fordították az eredményt, így előnnyel vonulhatnak az öltözőbe. Az eső továbbra is szakad, a pálya nagyon csúszik, a meccs pedig még korántsem dőlt el, tartsanak velünk a folytatásban is, hiszen komoly izgalmakra lehet kilátás!
     
    45+1
    Befejeződött az első félidő.
     
    45+1
    Husic ezúttal jól húzza meg Osváth mellett, aki feltartja a légióst, ezért pedig sárgát kap Solymositól.
     
    45+1
    A beívelt pontrúgást Egerszegi fejeli ki a büntetőterületen belülről.
     
    45
    Nikházi szabálytalankodik a jobb szélen, Solymosi mutatja fel neki a sárgát heves reklamálás és füttyszó kíséretében. Lázokot ápolni kell, a félidő ráadása egy perc lesz.
     
    45
    Husic próbál meg valami cselre emlékeztető mozdulatot, majd esik el, nincs szabálytalanság.
     
    44
    Nikházi szánja el magát huszonkettőről lövésre, bele a blokkba.
     
    43
    Kovács Gábor szabadrúgása csúszik meg a füvön, s válik így elérhetetlenné.
     
    42
    Most feltámadt a Vasas, a bal szélen bontakozott ki szép akció, melynek végén Remili passzolt okosan középre Czvitkovics elé, akinek tizenötről leadott lövését Kovács blokkolta önfeláldozóan.
     
    41
    Husic marad lent egy ütközés után, de komoly baj nincs.
     
    40
    Ismét szép hazai akció bontakozik ki, melynek végén Koman passzából Husic tüzelt, a labda a kapufáról pattant Grumichoz, aki lesről paskolta be a kapuba, így a találat érvénytelen.
     
    39
    Nikházit fosztják meg ketten, közös erővel a labdától a jobb szélen.
     
    38
    Hiába volt fél óráig masszív és magabiztos a Vasas, a DVTK bő öt perc alatt megfordította az állást és nem mondhatjuk, hogy érdemtelenül, hiszen – főképp Kitl, Bacsa, Lipták és Grumic révén – komoly erőket mozgósítottak.
     
    36
    A DVTK gólt szerzett!

    Kitl indítja a jobb szélen Miroslav Grumicot, aki Bacsa Patrik elé centerez, a csatár estében nem találta el jól a labdát, de szerencséjére jött Grúz Tamás, aki becsúszásával besodorta a játékszert a kapuba! 2-1!
     
    35
    Nikházi a kezdőkörben is kap egyet, de Solymosi ingerküszöbét ez sem lépi át, az akció megy tovább.
     
    35
    Nikházi húzza meg a tizenhatos vonaláról, majd esik el Pajovic mellett, Solymosi sípja ezúttal is néma maradt.
     
    34
    Koman varázsolta Lipták fejére a labdát, aki egyedül felugorva, öt méterről éppenhogy a bal kapufa mellé bólintott.
     
    33
    Grúz borítja fel Bacsát, újabb diósgyőri szabadrúgás jöhet a bal szélről, Koman futhat neki ismét.
     
    32
    Diósgyőri labdavesztést követően Novák kap passzt ziccerben, de lesen.
     
    31
    Husic első jó megmozdulását bemutatva harcolta ki a labdaszerzést, utána azonban rögtön el is adta.
     
    30
    Ismét szép diósgyőri akció! Okuka passzol jobbról a felfutó Lipták elé, aki tizenhétről, kapásból fölé durrantott. Alaposan felpörgött a meccs!
     
    30
    Ismét Antal kapuja forog veszélyben, Novák lövése azonban nem volt pontos.
     
    29
    A DVTK gólt szerzett!

    Egyenlít a DVTK! Koman Vladimir szöglete elcsusszant a lábak között, Nikházi még beleért, majd MIROSLAV GRUMIC az ötösről a kapuba lőtte, Nagy csak beleérni tudott, hárítani nem. 1-1!
     
    28
    Bacsa verekedett ki magának egy szögletet a jobb szélen.
     
    28
    Grúz volt túlzottan erőszakos, Grumic kap róla szabadrúgást.
     
    27
    Lázok ad be jobbról, Antal kezében landol a játékszer.
     
    26
    Grumic harcol ki egy beadást két ember szorításában, de passzát Bacsa nem tudja maga elé tenni, Pajovic pedig úgy szabadít fel, hogy rárúgja a labdát a hazai csatár lábára.
     
    25
    Pajovic ívelését nem tudta benntartani Lázok.
     
    24
    Hátul adogatnak a vendégek, nincs igazi letámadás, nekik pedig tökéletes az eredmény.
     
    23
    Antal kirúgása hosszú, Kitl elől Grúz kíséri a labdát Nagyhoz.
     
    22
    Kitl ível Grumic felé, Pajovic van előnyösebb helyzetben és tisztáz sallangmentesen.
     
    21
    Remili kezeli le a labdát a tizenhatos vonalán, majd lő, nem sokkal fölé.
     
    21
    Czvitkovics passza lett csak egy nagyon picit hosszú Nováknak, Antal még pont bele tudott kapni a labdába, hogy ne szülessen újabb gól.
     
    20
    Bacsa lódult meg a szabadrúgásból szerzett labdával, Osváth keresztezett és vágta ki előle a labdát.
     
    19
    Novák mezét rángatta meg rendkívül látványosan Kovács Gábor, ezúttal már nem maradt el a jogos sárga.
     
    18
    Husic indult volna kontrára, de rettentő átlátszó passzát Osváth olvasta.
     
    17
    Lázok küzd megint a jobb szélen, s egy szögletet ki is harcol. A Diósgyőrt megfogta a bekapott gól, ez jól látszik.
     
    16
    Osváth beadási kísérletét Husic blokkolja.
     
    15
    Husic várja állva Kovács passzát, Osváth meg is előzi.
     
    14
    A Vasas gólt szerzett!

    Gyors vendég kontra végén Novák Csanád tolja ki középről a jobb szélen teljesen üresen érkező LÁZOK JÁNOS elé, aki egy igazítás után a hosszú alsóba bombáz, vezet a Vasas!
     
    13
    Koman és Grumic verekedett meg a labdáért (nem egymással), de a Vasas védői hozhatják ki.
     
    12
    Kovács vágta fel a meginduló Remilit, Solymosi elbeszélgetett vele, de a lap nem került elő.
     
    11
    Osváth Attilának sikerül egy szabálytalan bedobást elvégeznie, aminek valószínűleg a csúszós labda lehetett az oka.
     
    10
    Lipták szereli látványos becsúszással a jobb szélen Remilit.
     
    9
    Okuka gyorsított fel ismét a jobb szélen, centerezését Kitl vette át és tolta tovább Nikházinak, aki nagy helyzetben az elvetődő Nagy lábát találta el laposan.
     
    9
    Lázok esernyője sikerült magasra és hosszúra is egyben, kirúgással jöhet Antal Botond.
     
    8
    Lipták tűnt fel szinte csatár poszton, Nikházi remek löbbölését át is vette, majd Grúz mellett nagyot esett, Solymosi továbbot int.
     
    7
    Az eső most már szakad, a pálya láthatóan rendkívül csúszóssá vált.
     
    6
    Okuka húzza meg nagy lendülettel a jobb szélen, óriási becsúszással mentett Hangya, szöglet jön.
     
    5
    Megint Koman ível, ám ezúttal hatástalanítja a próbálkozást a védelem.
     
    5
    Újabb diósgyőri szabadrúgás, szinte pont ugyanonnan mint az előbb.
     
    4
    Koman ível magasan, Lipták fejeli vissza a labdát, majd Egerszegi, félfordulatból, estében tüzel, pont Nagy testére, aki meg tudja fogni a labdát.
     
    3
    Osváth löki meg Kitlt hátulról, szabadrúgás a bal szélről, Koman a labda mögött.
     
    3
    Husic és Lázok párharca után előbbi végezhet bedobást.
     
    2
    Remili fut el a bal szélen, majd laposan centerez, de Novák csak szabálytalanság árán férkőzött a labdához, szabadrúgás kifelé.
     
    1
    Okuka nyomulna előre, de elhagyja a labdát.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    A Vasas kezdi a találkozót. A vendégek fehér mezben, kék nadrágban, a hazaiak piros-fehér csíkos mezben és piros nadrágban játszanak majd. Minden szerelésben közös lesz, hogy alaposan elázik, hiszen a kezdő sípszó előtt igencsak felerősödött az eső.
     
    A csapatok a pályára vonultak, Bacsa Patrikot köszönti a Diósgyőr vezetősége a 100. NB1-es mérkőzése alkalmából.
     
    A hazai szektorokban két-háromezren gyűltek össze eddig, de még szivárognak befelé a nézők, a vendég szektorban körülbelül hatvan-hetven fő foglalt helyet.
     
    Szanyó Károly és Simon Antal helyzetéről már a beharangozóban tettünk említést, ám a Diósgyőr kispadján is szokatlan a helyzet, hiszen a frissen kinevezett vezetőedző, Bekő Balázs eltiltását tölti, így helyére a kispadon Visinka Ede pályaedző ül majd le.
     
    A jegypénztáraknál a regisztrációnak hála még kígyóznak a sorok tíz perccel a mérkőzés előtt, a stadion fölött pedig szórványosan villámlás tapasztalható. Kisebb eső is esett, sőt még most is szemerkél, de az idő enyhén fülledt, de a csapadéknak hála hűsebb mint a korábbi órákban.
     
    A DVTK-nál sem tétlenkedtek az átigazolási időszakban, ám inkább a minőségre, semmint a mennyiségre próbáltak törekedni a piros-fehérek, akik négy új játékossal erősítettek. A kecskeméti Kitl Miklós nagy tehetségnek és komoly fogásnak számít, akárcsak a rutinos, válogatott védő Lipták Zoltán. Tamás Márk a Puskás Akadémia fiatal, ám NB1-es tapasztalattal felvértezett neveltjeként érkezett és szintén komoly kiugrási lehetőségre számít, míg Halmai Ramonnal a jövő reménységeként számolnak Borsodban.
    Kölcsönből visszatért továbbá Nikházi Márk, aki Dunaújvárosban meghatározó kölcsönjátékos volt, és most Bekő Balázsnak szeretne bizonyítani Diósgyőrben. Nem elhanyagolható ugyanakkor, hogy a DVTK nyolc utánpótlásjátékossal is számol majd, közülük páran már tavasszal az NB1-ben is bemutatkoztak – elsősorban a Nyíregyházán győztes gólt szerző Boros Gábor és a több csapat figyelmét is felkeltő, de végül Miskolcon maradó Nemes Milán érdemel említést.

    A távozók oldalán Gosztonyi Andrást kell kiemelni, akinek néhány jó meccsen kívül nem volt igazán virágzó diósgyőri pályafutása, de valószínűleg a másik hét távozó után sem fognak sírni a diósgyőri szurkolók.
     
    Mindkét csapat átigazolási piacon mutatott aktivitása erősnek mondható. A Vasashoz nem kevesebb, mint tíz új játékos írt alá, közülük Bori Gábor épp a Diósgyőrtől érkezett és a tavaszi kölcsönszerződése után most véglegesítették, míg Könyves Norberttel egyelőre nem számolhatnak, hiszen ő csak szerződése lejártával, január elsején csatlakozik a fővárosiakhoz. A licencproblémák miatt kizuhanó KTE-től a tehetséges Novák Csanád, Szivacski Donát párost happolták még el Szanyó Károlyék, valamint két – eddig kevéssé ismert – szerb légióssal is megerősítették keretüket.

    Távozók is voltak szép számmal (heten), de meghatározó labdarúgót nem veszítettek, így kijelenthető, hogy erősödött a keret, amely egybehangzó vélemények szerint alkalmas lehet a biztos bentmaradás kivívására.
     
    A nemzetközi kupákban érdekelt csapataink – finoman szólva – felemás bemutatkozását követően szombaton végre megkezdődik az OTP Bank Liga 2015-2016-os szezonja. Az első fordulóban a tavalyi szezon hetedik helyezettje, a Diósgyőr fogadja az NB II bajnokát, a Vasas csapatát.

    Mindkét csapat új vezetőedzővel vág neki a szezonnak, igaz a Vasas csak papíron, hiszen a csapatot feljutásra vezető Szanyó Károly továbbra is a szakmai munka elsőszámú felelőse, ám pro licensz hiányában hivatalosan nem szerepelhet vezetőedzőként. Így a csapat szerződést kötött Simon Antallal, hivatalosan tehát ő a vezetőedző, ám a gyakorlatban továbbra is a korábbi csatár szabja a piros-kékek arculatát. Simon Antal egyébként az előző szezonban a Vasas U21-es csapatát irányította.

    A DVTK ezzel szemben érdemi váltást eszközölt a vezetőedző posztján, hiszen a Kecskeméten sikeres időszakot záró Bekő Balázs érkezett Miskolcra, aki a Tomiszláv Szivics elküldését követően remekül beugró, és a szezont szépen záró helyi "hőst", Vitelki Zoltánt váltotta.
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik.

    Dénes Szarka

    Gólok: 29. Grumic, 36. Grúz (öngól) – 14. Lázok

    Lapok:   19. Kovács (DIO), 45. Nikházi (DIO), 73. Egerszegi (DIO), 80. Takács (DIO) – 45+1. Osváth (VAS), 55. Berecz (VAS)


    Diósgyőri VTK: Antal – Okuka, Lipták, Kovács, Husic – Egerszegi, Nikházi, Koman, Kitl (Boros 46') – Bacsa (Takács 73'), Grumic (Barczi 88')
    Cserék: Rados, Németh, Nemes, Barczi, Bognár, Takács, Boros
    edző: Visinka Ede

    : Nagy G. – Osváth, Grúz, Pajovic, Hangya – Vida, Czvitkovics (Ádám 78'), Berecz – Lázok, Novák, Remili (Bori 53')
    Cserék: Hermány, Adamovic, Ádám, Debreceni, Bori, Gál, Kenesei
    vezetőedző: Simon Antal

    Játékvezetők: Solymosi – Horváth, Kelemen – Farkas, Karakó

    Nézőszám: 4351