Mezőkövesdi KC – Gyöngyös 22:28 (vége)
vége
Mezőkövesdi KC
22:28 (7:14)
B.Braun Gyöngyös KK
kedd 11.08.2015, 18:00 • Városi Sportcsarnok, Mezőkövesd • Felkészülési mérkőzések
     
    A B.Braun Gyöngyös KK csapata teljesen megérdemelt győzelmet aratott a mai felkészülési mérkőzésen.Végig kézben tartotta a találkozót a Skaliczki legények csak futottak az eredmény után.Amíg a hazai oldalon csak 1-2 játékos küzdött, a csapat szétesően játszott,addig a gyöngyösieknél több jó teljesítmény is akadt mind védekezésben mind pedig támadásban.Úgy látszik a hazai pálya nem hozott szerencsét a felkészülés során a mezőkövesdieknek mindkét találkozón kikaptak ugyanis.Sok ideje nincs már egyik vezetőedzőnek és gárdának sem ,egy-egy felkészülési tornán vesznek még részt aztán indul a hónap végén a 2015/2016-os bajnoki küzdelem.
    Köszönöm megtisztelő figyelmüket! (19:35:13)
     
    Mérkőzés vége. (22:28)
     
    60
    Utolsó hazai támadás gól nincs belőle. (22:28)
     
    60
    Hazai időkérés. (22:28)
     
    60
    Gyöngyösi támadás Nagy B.lő fölé. (22:28)
     
    60
    Helyzetek és kapufa hazai oldalon. (22:28)
     
    59
    Debreceni lerántás után kettő perc. (22:28)
     
    59
    Ménfői dob gól szélről egy betörés után. (22:28)
     
    58
    Kapaszkodnak még a hazaiak. (22:27)
     
    58
    Benis lerántás kettő perc. (21:27)
     
    57
    Gyöngyösi támadás végén Varsadán gólja . (21:27)
     
    57
    Ezúttal Benis lép a vonalra. (21:26)
     
    57
    Koller nagyon kemény kettő perc. (21:26)
     
    57
    Újabb vendég gól hozza közelebb a győzelmet. (21:26)
     
    56
    Remek indítás de nincs hazai gól Herczegh a vonalra lép. (21:25)
     
    55
    Bali dobhat szabadot. (21:25)
     
    55
    Herczegh betörése és gólja a bal oldalon. (21:25)
     
    54
    Ez is jó a kapu közepében a labda. (20:25)
     
    54
    Benis újabb hetese jöhet. (19:25)
     
    54
    Semikov dob nagy gólt. (19:25)
     
    53
    Rédai kap egy kétpercest. (19:24)
     
    53
    Füstös góljával ismét csökken a hátrány. (19:24)
     
    53
    Semikov gólra is váltja. (18:24)
     
    53
    Varsadán befordul és kap egy hetest. (18:23)
     
    52
    Herczegh kap remek átadást és gólra is váltja. (18:23)
     
    51
    Megrázta magát Benis és a hazai csapat is. (17:23)
     
    50
    Juhász kapott büntetést. (16:23)
     
    50
    Benis lövése gól. (16:23)
     
    50
    Hazai hétméteres jöhet. (15:23)
     
    49
    Debreceni fordul be és lő gólt. (15:23)
     
    49
    Jó védekezés nincs gól. (15:22)
     
    48
    Hazai támadás akad el a védőfalban. (15:22)
     
    47
    Benis ejtése a hetesdobásnál jó. (15:22)
     
    46
    Antal azért még próbálkozik sikeresen. (14:22)
     
    46
    Sándorét már nem sikerül a lerohanás végén (13:22)
     
    45
    Bali lövését védi a hazai kapus. (13:21)
     
    45
    Ciric bombázta a labdát a hálóba. (13:21)
     
    44
    Mindig jön egy gyöngyösi gólocska. (12:21)
     
    44
    Antal újabb gólja. (12:20)
     
    43
    Vendég támadás hazai kapus véd. (11:20)
     
    43
    Benis ziccere kimarad. (11:20)
     
    42
    Koller kapott büntetést. (11:20)
     
    41
    Nem tud közelebb kerülni a hazai csapat egy kis gólocska mindig jön. (11:20)
     
    40
    Füstös lövése is a hálóban. (11:19)
     
    40
    Kovacsics pattintós gólja. (10:19)
     
    39
    Kiss nem tudja belőni. (10:18)
     
    39
    Antal elleni szabálytalanság hetes. (10:18)
     
    38
    Sándor lövése nem jó hazai lerohanás de elakad. (10:18)
     
    38
    Vendég támadás Koller kap szabadot. (10:18)
     
    37
    Benis lövése hazai találat. (10:18)
     
    37
    Marczinkó volt túlzottan kemény .Kettő perc (9:18)
     
    36
    Hazai támadás végén szabálytalanság. (9:18)
     
    36
    Koller újabb nagy lövése és gólja. (9:18)
     
    35
    Juhász nagy gólt lőtt középről. (9:17)
     
    34
    Füstös kap büntetést. (9:16)
     
    34
    Helyzet marad ki mindkét oldalon. (9:16)
     
    34
    Nagy B.lő gól hétméteresből. (9:16)
     
    33
    Kapaszkodik a hazai csapat. (9:15)
     
    33
    Antal kapott egy kétpercest. (8:15)
     
    33
    Sándor lövése a végén becsorog. (8:15)
     
    32
    Nyitrai mint a lift emelkedett és lőtt nagy gólt. (8:14)
     
    31
    Ciric próbálkozott lövéssel a támadás végén. (7:14)
     
    31
    Elkezdődött a második félidő. (7:14)
     
    Hazai kezdés a félidőben.
     
    Akárcsak a múlt héten ezúttal is hátrányba van a szünetben a Skaliczki csapat.Sem támadásban sem védekezésben nem jönnek ki a begyakorolt figurák a hazai csapatnál.A vendégek szervezetten jól védekezve gólratörően játszanak és megérdemelt a vezetésük .A szünetben alaposan fel kell rázni a hazai csapatot ellenkező esetben sima gyöngyösi győzelmet láthat ma a közönség.
     
    30
    Befejeződött az első félidő. (7:14)
     
    30
    Gyöngyösi támadás a végén gól nélkül. (7:14)
     
    30
    Hazai ziccer marad ki véd Tamási. (7:14)
     
    29
    Kovács P.hozza közelebb a hazai csapatot Debreceni válaszol. (7:14)
     
    28
    Meleg van újabb törlés. (6:13)
     
    28
    Jöhet előre a vendég támadás labdaszerzés majd belőle kontratámadás de rossz a hazai passz. (6:13)
     
    28
    Gyors gólok mindkét oldalon. (6:13)
     
    27
    Semikov kap büntetést . (5:12)
     
    27
    Hazai támadás gyors lerohanással és góllal. (5:12)
     
    26
    Debreceni nem ér el egy labdát ebből hazai támadás és gól. (5:12)
     
    24
    Hazai ziccer és gól a labdaszerzés után. (4:12)
     
    24
    Semikov indítja a figurát majd labdát veszít. (3:12)
     
    24
    Vendég időkérés. (3:12)
     
    24
    Újabb rossz hazai kisérlet. (3:12)
     
    24
    Egyre nagyobb a különbség a hazai csapatnak semmi nem jön be. (3:12)
     
    23
    Két lerohanás két gól.Varsadán a szerzője. (3:12)
     
    22
    Nincs újabb gól a hetesből. (3:10)
     
    21
    Belül védekezés vendég hetes. (3:10)
     
    20
    Szalafai betörése nem jó majd utána a betörése gól eredményez. (3:10)
     
    19
    Juhász lerohanás után gólt lő. (3:8)
     
    19
    Juhász lövés Volarevic védés. (3:7)
     
    18
    Egy támadás itt és ott de gól nélkül. (3:7)
     
    18
    Ménfői lövése utat talál a hálóba. (3:7)
     
    17
    Koller elleni szabálytalanság után hetes. (3:6)
     
    17
    Újabb hazai lövés megy mellé. (3:6)
     
    17
    Szellős a hazai védelem Varsadán lő gólt. (3:6)
     
    16
    Gyors hazai támadás Tamási védés. (3:5)
     
    16
    Koncz lövését ezúttal védi a hazai kapus. (3:5)
     
    16
    Jó a hazai figura végén góllal. (3:5)
     
    15
    Grünfelder küzd a vendég védőfal előtt. (2:5)
     
    15
    Koller kap egy kétperces büntetést. (2:5)
     
    15
    Koncz újabb gólja a hazai kapuban. (2:5)
     
    14
    Füstös kap egy kétpercest. (2:4)
     
    14
    Jöhet a gyöngyösi figura.Hazai szabálytalanság a végén. (2:4)
     
    13
    Kemény a védekezés és jó védés Tamási részéről. (2:4)
     
    13
    Labdát szerez a hazai csapat . (2:4)
     
    12
    Koncz eladott labdája után hazai gól. (2:4)
     
    11
    Marczinkó kap szabadot lövése után. (1:4)
     
    11
    Hazai támadás és gyöngyösi labdaszerzés Juhász révén. (1:4)
     
    10
    Hazai időkérés. (1:4)
     
    10
    Marczinkó góljával három a vendég előny. (1:4)
     
    10
    Újra törölni kell egy gyöngyösi támadás végén. (1:3)
     
    10
    A gyöngyösi csapat jól védekezik. (1:3)
     
    9
    Törlés következik . (1:3)
     
    9
    Igéretes hazai támadás végén Tamási véd. (1:3)
     
    8
    Koncz ziccerét védi Holló. (1:3)
     
    8
    Jöhet egy hazai támadás előre a 9-esnél elhal. (1:3)
     
    7
    Jó vendég védekezés és támadás jöhet,de nincs gól . (1:3)
     
    6
    Bali szerzett gólt. (1:3)
     
    5
    Jó a hazai védekezés a lerohanás eredménytelen. (1:2)
     
    4
    Újabb vendég találat. (1:2)
     
    3
    A hetes a kapu jobb sarkában. (1:1)
     
    3
    Szabálytalan védekezés hazai hetes. (0:1)
     
    3
    Sándor az első gól szerzője. (0:1)
     
    2
    Vendég támadás nincs passzív egyenlőre. (0:0)
     
    1
    Juhász esett egy nagyot marad a Gyöngyösnél a labda. (0:0)
     
    1
    Az első gól gyöngyösi de szabálytalan. (0:0)
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött. (0:0)
     
    A vendégek kezdik a mérkőzést.
     
    A vendégek sárgában a hazaiak kékben lépnek pályára.
     
    A bemelegítés befejeződött.
     
    Összeállítások:

    Mezőkövesdi KC: Volarevic, Holló, Liszkai- Szepesi, Hajdú, Antal, Radnic, Grünfelder,Benis,Herczegh, Füstös,Trivkovic, Ciric, Kovács B.,Kovács P.,Molnár, Kis,Nyitrai, Fábián
    Vezetőedző: Skaliczki László

    B.Braun Gyöngyös KK: Tamási,Hudák,Holló-Sándor,Ménfői,Semikov, Juhász,Varsadán,Bali, Nagy B.,Debreceni,Marczinkó,Szalafai,Koller,Mester,Falcon,Kovacsics,Rédei
    Vezetőedző: Debre Viktor

    Játékvezetők: Bonifert F.,Oláh V..
     
    Már javában tart a bemelegítés!
     
    Köszöntöm a Tisztelt Szurkolókat és Érdeklődőket a helyszínről!
     
    BEHARANGOZÓ
    A hatodik és egyben utolsó edzőmérkőzésére készül a hazai gárda holnap délután Mezőkövesden a Gyöngyös ellen,ezen kívül már csak egy torna lesz a bajnoki felkészülés jegyében augusztus 14-16 között a Gyopárosfürdő Kupa Orosházán.Érdekesség az,hogy a hatból mindössze egy hazai mérkőzés volt azon vereséget szenvedett a MKC az újonc SBS Eger csapatától.A vendég Gyöngyösi KK. is összecsapott az egriekkel és az Eger őket is legyőzte.A felkészülési mérkőzéseknek azonban nincs tétje ,nem adnak pontokat a győzelemért,de mindkét gárdánál fokmérő,hogy hol tart hiszen augusztus végén indul a 2015/2016 bajnokság tehát nem sok idő maradt hátra a hibákat kiküszöbölni és a csapatjátékot csiszolgatni.
    Kérem Önöket tartsanak velünk!
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik.

    DVTK1910


    Kommentátort keresünk a Mezőkövesdi KC csapatának meccseihez. További információk.


    Kommentátort keresünk a B.Braun Gyöngyös KK csapatának meccseihez. További információk.

    Mezőkövesdi KC: Volarevic, Holló, Liszkai- Szepesi, Hajdú, Antal, Radnic, Grünfelder,Benis,Herczegh, Füstös,Trivkovic, Ciric, Kovács B.,Kovács P.,Molnár, Kis,Nyitrai, Fábián
    Vezetőedző: Skaliczki László

    B.Braun Gyöngyös KK: Tamási,Hudák,Holló-Sándor,Ménfői,Semikov, Juhász,Varsadán,Bali, NagyB.,Debreceni,Marczinkó,Szalafai,Koller,Mester,Falcon,Kovacsics,Rédei
    Vezetőedző: Debre Viktor

    Játékvezetők: Bonifert F.,Oláh V.