ITF - Heraklion (Kemény borítás)
2:0
6:2
6:2
> >
Az első játszmában is kiválóan kezdett Jani Réka-Luca, 2:2 után elvette ellenfele adogatását, majd 4:2-nél megint. Ki is szerválta a szettet dupla brékelőnnyel Jani, ezzel 6:2-re hozta az első játszmát.

A második szettben még hamarabb kezdte a jó fogadójátékot, már 1:1 után brékelőnybe került, majd 4:2-nél, ugyanúgy, mint az első szettben, megszerezte a dupla brékelőnyt. Ismét sikerült kiszerválnia a szettet, ezzel a mérkőzést is megnyerte.

Négyszer is elvette Réka a bolgár lány adogatását, ő maga azonban egyszer sem vesztette el, sőt bréklabdához sem jutott egyszer sem Stamatova. Ha jól rémlik, még egálig sem jutott el fogadóként a bolgár, Réka adogatásai a mai napon eszméletlenül jól sikerültek. Magabiztos győzelem, szép volt Jani Réka-Luca! 59 pontot nyert a magyar lány, 32-t Stamatova, a különbség egyértelmű. Réka a DÖNTŐBEN!!

Jani Réka-Luca – Julia Stamatova: 2-0!
6:2, 6:2!
Köszönöm a figyelmet!
----
Antalya - Women (Kemény borítás)
2:0
6:2
6:2
> >
Meglepően sima vereséget szenvedett ma Vanda, pedig a magyar lány kezdte jobban a mérkőzést. A simán elveszített első szettet követően nem tudta összeszedni magát. A végén bizonytalankodott kicsit Maleckova, de egyértelmű volt, hogy 5:0-ról csupán idő kérdése, hogy pontot tegyen a találkozó végére.

Köszönöm a figyelmet, tartsatok velünk legközelebb is.

Jesika Maleckova – Vanda Lukács 2:0 (6:2, 6:2)
1:2
6:4
2:6
3:6
> >
Babos Timi brékkel kezdte a mérkőzést, ebből visszajött a horvát, majd mégy egyszer elvette a magyar lány adogatását, magabiztosan hozt5a az első szettet. Timi a második szettben is eltékozolta a brékelőnyét, de után kétszer tudta elnyerni Konjuh adogatójátékát, könnyedén egyenlítve ezzel.

A döntő szettben fej fej mellett haladtak, Timi állt közelebb a brékhez, és 4:3-nál meg is csinálta, után könnyedén szerválta ki a meccset.

Ezzel Babos Timi jutott a döntőbe, ahol a hazai pályán versenyző Oceane Dodin lesz az ellenfele holnap, azt a mérkőzést is közvetítjük természetesen!