Roland Garros - Férfi egyes (Salak)
Roland Garros - Női egyes (Salak)
2:0
6:4
7:5
Meg is van, elődöntős a svájci-magyar Bacsinszky Tímea! 6-4, 7-5 a végeredmény!
2:0
6:1
6:3
Érvényesül a papírforma, Serena Williams összeségében magabiztosan, 6-1, 6-3-ra legyőzi Sara Erranit, és bejut a Roland Garros elődöntőjébe, ahol majd Bacsinszky Tímea – Alison Van Uytvanck negyeddöntő győztesével mérkőzik majd meg.
Errani kevés önbizalommal játszott ma, ennek ellenére a második játszmában legalább három játékot be tudott húzni az olasz játékos, igaz, ennél több öröme nem lehetett a mai összecsapásban a 17. helyen kiemelt játékosnak.

ITF - Bol, Horvátország (Salak)
0:2
3:6
2:6
Sajnos súlytalan volt ezen a mérkőzésen Szlavikovics Szabina. Adogatójátékát ötször veszítette el, így pedig nagyon nehéz mérkőzést nyerni. A cseh játékos megérdemelten jut tovább a következő körbe.
Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
Köszönjük, hogy velünk tartottatok!
2:0
6:3
6:2
3:3-ig együtt haladtak a felek az első játszmában, onnantól azonban a legjobbkor vette el Stolmár adogatását Iva Mekovec, majd 5:3-ról ki is szerválta a szettet, 6:3-ra hozta a horvát.
A második játszmában rövidebb ideig tartott Stolmár Rebeka lendülete az első kiemelt Mekovec ellen, nagyon gyorsan 5:1-es vezetésre tett szert a horvát lány, rövid idő alatt 6:2-re behúzta a második játszmát is, ezzel a mérkőzést. Mekovec bejutott a negyeddöntőbe Bolban, Stolmár kiesett.
Iva Mekovec – Stolmár Rebeka: 2:0!
6:3, 6:2!
Köszönöm a figyelmet!
----

KISELJAK OPEN (Salak)
2:0
6:2
7:5
Az első szettben nagyon gyengén játszott Filipenko Viktor, szinte különösebben nagy harcra sem késztette Nerman Faticot, aki simán, 6:2-vel söpörte be a játszmát.
A második játszmában is gyorsan brékelőnyre tett szert Fatic, ám ezt nem tudta végigvinni, 4:4-nél FIlipenko utolérte, sőt 5:4-nél vezetett is a magyar fiú. Sajnos több gémet már nem nyert, mert az utolsó három játékot zsinórban Fatic hozta, köztük a negyedik elnyert adogatással is, a végén pedig egy sima szervagémmel behúzta a mérkőzést. Fatic jutott hazai pályán a negyeddöntőbe, Filipenko kiesett a főtábla első fordulójában.
Nerman Fatic – Filipenko Viktor: 2-0!
6:2, 7:5!

ITF - Maribor, Szlovénia (Salak)
2:1
3:6
6:2
7:66
Végletekig kiélezett mérkőzést veszít el Gödry Levente a világranglista 1747. helyezettje ellen a maribori ITF-torna 1. fordulójában.
Az összecsapás annyira hullámzott, hogy néha már azt hihettük, női mérkőzést látunk. Az első szettben Levente már 5-0-ra is vezetett, ekkor azt gondoltuk, gyorsan elrendezi a továbbjutás kérdését a magyar játékos. Ekkor a szlovén feljött 5-3-ra, és az 5-4-es eredményért adogathatott, de fordult a kocka, és egy jól időzített break a játszma végét eredményezte (6-3).
A második szett magyar szempontból pocsékul indult (0-3), innen még felzárkózott ugyan Levente (2-3), de a zsinórban elveszített újabb három játék (2-6) a döntő szettet jelentette.
A harmadik játszma elején break előnybe került Gorsic (1-2), amit egy fogadóként elért love game törölt el (2-2). Ezt követően azonnal break előnybe került a szlovén (2-3), amit dupla break követett (5-2), David Gorsic ekkor a mérkőzésért adogathatott. De jött az újabb fordulat, Levente zsinórban nyert három játékot (ebből kettőt fogadóként), így teljesen nyílttá vált a mérkőzés (5-5). A saját játékát persze nem tudta hozni (6-5), ám vészhelyzetben az ellenfeléét igen (6-6).
Elérkezett a mindent eldöntő tiebreak ideje, ahol a mini-break előnyök úgy cseréltek gazdát, hogy azt már szinte követni sem lehetett. Levente hárított kettő mérkőzéslabdát, a harmadiknál azonban már tehetetlen volt (8-6), így a hazai környezetben versenyző szlovén játékos jutott a 2. fordulóba!

Roland Garros - Junior Lány (Salak)
0:2
4:6
2:6
Kétszer adott le brékelőnyt Fanny az első szettben, végül fogadóként jutott játszmalabdákhoz, a harmadikat kihasználva jutott vezetéshez. A másodikban 2:1-nél brékelt a magyar lány, és ezzel gyakorlatilag el is dőlt a meccs, volt még szoros adogatójátéka Fannynak, de fogadóként zárta le a harmadik fordulós mérkőzését.
A negyeddöntőben a tizenhatodikként kiemelt orosz Anna Kalinszkaja lesz az ellenfele, ott is bőven lesznek esélyei a jó formában versenyző magyar lánynak.

ITF - Madrid (Salak)
2:1
5:7
6:2
6:2
Dupla brékelőnyben, 5:1-ről nem tudta lezárni Csilla az első szettet, de 6:5-ös vezetésénél sikerült elvennie ismét a belga adogatását, ezzel megszerezte a vezetést.
A második játszmában is brékelőnybe került Csilla, de a 2:0-ás vezetése után már játékot sem tudott nyerni, jöhetett a döntő szett.
Amelyben 2:2-ig tartotta magát Csilla, utána már hengerelt a belga, esélye sem volt a magyar lánynak a továbbjutásra.

Az első szettben 4:0-s hátrányból, majdnem sikerült felállnia Nadalnak, de hiába egyenlített ki, onnantól kezdve megint Djokovic tudott irányítani, így megérdemelten nyerte meg a jtászmát 7:5-re.
A második szett fontos pillanataiban sokkal jobban koncetrált már Djokovic, 4:3-ig az adogatók magabiztosan hozták a szervájukat, azonban ekkor Djokovic remekül fogadott és a brékelőnyét kihasználva végül 6:3-ra behúzta a szettet.
A harmadik játszmára teljesen leeresztett a spanyolok "matadorja", a kérdés már csak az volt, hogy sikerül-e Nadalnak játékot nyernie a csúcsformában játszó Djokovic ellen. 4:0-nál Nadalnak sikerült egy játékot adógatóként nyernie, de vissza kapaszkodni a mérkőzésbe már nem sikerült.
Nagyot küzdött a mai napon Nadal, ahogy azt tőle megszokhattuk, de Djokovic kiegyensúlyozottabban tudott teniszezni ezen a délutánon.
Az elődöntőben a szerb ellenfele Andy Murray, vagy David Ferrer lesz.
Köszönjük a figyelmeteket!