DVSC-DEAC – Jászapáti VSE 1:1 (vége) | Újbuda – BKV Előre SC 0:0 (vége)
vége
DVSC-DEAC
1:1 (1:1)
Jászapáti VSE
vasárnap 24.11.2013, 13:00 • Oláh Gábor utcai stadion, Debrecen • NBIII - Nyugati csoport
     
    Egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen a kis Loki birtokolta többet a labdát, de igazán komoly fölénybe csak a találkozó utolsó részében kerültek. Segítségükre jött Kállai buta kiállítása is, de végül kihasználni ezt nem tudták, így a az első félidő derekán történt gyors gólváltáson kívül nem esett gól. Tehát az eredmény maradt 1-1! Ezzel az egy ponttal mindkét csapat előrébb lépett a tabellán, a DEAC már a második 30 ponttal, a Jászapáti pedig már a biztosan bentmaradó tizenkettedik helyen áll 14 ponttal. Köszönjük, hogy velünk tartottak a mérkőzés folyamán. A viszonlátásra! (19:56:35)
     
    Mérkőzés vége.
     
    90+2
    Ulvicki ívelte középre, a labda egy védőről pattant Erdélyi kezébe!
     
    90+2
    Török esett el a tizenhatos jobb oldala mellett. Nincs tizenegyes, de szabadrúgás jöhet veszélyes helyről!
     
    90+1
    Csere a Jászapáti VSE-nél/nál: lemegy Kelemen, bejön Antal.
     
    90+1
    Már húzzák az időt az emberhátrányban lévő vendégek.
     
    90
    Tóth rúgta meg csúnyán Benkót, sárgát kap érte.
     
    89
    Ismét mezőnyfölényt alakított ki a DEAC, majd a jobb oldalról érkező beadás éppen elcsúszott az ötösön érkező Aranyos lába előtt!
     
    88
    Kovács szedett a megindulni készülő Kónya alá, sárgát kap érte.
     
    87
    Vén kapott Töröktől egy labdát a balösszekötőben, de mielőtt bármit is csinált volna vele, szerelték. Hosszú idő után először jött előre a vendég együttes.
     
    87
    Tóth beadásába Barna csak beleérni tudott, irányítani nem, így elment a labda a hosszú oldalon.
     
    86
    Tűzijáték! Egy jobb oldali akciót követően Ruzsa, majd Molnár közeli lövését is hatalmas bravúrral védte Balogh T.!
     
    85
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Volyák (Jászapáti VSE).
     
    83
    Kállai (Jászapáti VSE) állíttatja ki magát második sárgával! Szövegelésért kapta a lapot,buta hiba volt ez tőle, mehet zuhanyozni!
     
    81
    Itt az első csere a vebdégeknél: A remekül játszó, de mostanra kicsit elfáradó Kőbányai helyére Kovács jön.
     
    80
    Balogh N. startolt egy jobbról érkező beadásra, de Balogh T. jó ütemben lépett ki a kapujából és begyűjtötte a labdát.
     
    79
    Teljesen beszorult a Jászapáti, ki sem tudnak jönni a térfelükről az elmúlt öt percben!
     
    78
    Molnár csapott le egy kósza labdára, majd kapu felé tört, de 8 méterre a kaputól az utolsó pillanatban, becsúszva szerelte őt Kiskapusi!
     
    77
    Tóth jobb oldali szabadrúgását a középen legmagasabbra emelkedő Szatmári fejelte kapura, de Balogh T. hatalmas bravúrral védett!
     
    76
    Egy lecsorgó labdát Tóth gyűjtött be a tizenhatos előterében, majd egy csel után a blokkba lőtt.
     
    75
    Sárga a másik oldalon is, Kállai kapja, miután buktatta Molnárt a félpályánál.
     
    74
    Most Tóth volt lesen a hazaiaktól.
     
    73
    Benkó lőtt éles szögből, jobbról, jócskán kapu mellé.
     
    72
    Balogh N. kap sárga lapot, mert nem engedte elvégezni a hazaiaknak megítélt szabadrúgást.
     
    72
    Balogh N. kapott egy labdát a jobbösszekötőben, de már lesen volt.
     
    71
    Balogh N. ívelt jobb külsővel a bal oldalon érkező Molnár felé, aki azonban a kapujából kijövő és a szöget remekül záró Balogh T.-ba lőtte a labdát!
     
    70
    Tóth végezhetett el kétszer is szögletet, az egyiket Szatmári lőtte fölé úgy, hogy a labda egy védőt is érintett, a másikat kifejelték a vendég védők.
     
    69
    Kondás Kristóf helyére Lukács Richárd érkezik. Ez volt a második csere hazai oldalon.
     
    69
    Aranyost talált meg egy jobb oldali beadás, de nyolc méteres fejese Balogh T. kezei közé ment.
     
    68
    Kondás bal oldali beadása hosszú lett.
     
    68
    Eddig tartott a nyomás, újra a kis Loki támad.
     
    67
    Kissé most beszorult a DEAC, de stabilan áll a védelem a lábán.
     
    66
    Kelemen találkozott szerencsétlenül Balogh Norberttel. Pár másodperc után felállt a fűről és folytatni tudta a játékot.
     
    65
    Egy maroknyi tábor is érkezett Apátiról, akik nagyrészt nyugdíjas korú urakból állnak. Itt-ott bekiabált "Hajrá, Apáti!" kiáltással jelzik jelenlétüket.
     
    64
    Vén középre ívelt labdáját Tóth fejelte ki.
     
    63
    Kőbányai esett el a bal oldalon Szatmári szorításában, szabadrúgás jöhet.
     
    61
    Nagy Norbert helyére Balogh Norbert érkezik a hazaiaknál.
     
    60
    Kondás bal oldali beadását Nagy Norbert 8 méterről mellé fejelte.
     
    59
    Török kérte és kapta a labdát megint a szélen, majd a helyére érkező Ulvicki felé továbbított, de ismét hosszan.
     
    58
    A sarokrúgás csak egy picit volt magas az előrehúzódó Szatmárinak!
     
    57
    Debreceni szöglet jöhet, Kondás áll a labda mögött.
     
    56
    Volyák lökte fel hátulról Kondást a félpályánál, egyelőre csak szóban feddi meg a játékvezető.
     
    55
    A játék képe eddig hasonló az első félideihez képest. A kis Loki birtokolja a labdát, de a helyzetek számában nincs sok különbség.
     
    54
    Volyák szöktette volna a középen meginduló Törököt, de hosszú volt neki a labda.
     
    53
    Kondás ívelt be egy szabadrúgást jobbról, Balogh ha nem is könnyen, de begyűjtötte a labdát.
     
    51
    Egy gyors apáti támadás végén Kőbányai centerezett a bal oldalról Kállainak, aki egy átvétel után Töröknek gurította vissza a labdát, a csatár pedig 7 méterről, középről, senkitől sem zavartatva lőtt kapu fölé!
     
    50
    Szatmári jött előre, majd középre tette a labdát, Nagy átvette, de nem tudott lőni, így Molnárhoz továbbított, akit az ötösön együttes erővel szerelt Benkó és Kelemen!
     
    49
    Kondás szöktett Molnárt, aki két védő közül próbált kibújni, nyert a túlerő.
     
    49
    A pontrúgás nem hozott veszélyt.
     
    49
    Molnár a földön egy ütközés után, szabadrúgás jöhet.
     
    48
    Benkó dobta támadásba a villámgyorsan meginduló Törököt, de hosszú volt a labda az apró termetű csatárnak.
     
    47
    Egy kicsit beszorult az elmúlt másodpercekben az Apáti, de már az övék a labda.
     
    46
    Vén tette a labdát jobbra Volyákhoz, aki gy átvétel után lőtt, Erdélyi könnyedén védett.
     
    46
    A kis Loki kezdte a játékrészt.
     
    46
    Csere a szünetben: Kónya érkezik Györky helyére.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Kint vannak a csapatok, hamarosan kezdődik a második félidő!
     
    Egy jó iramú, közepes színvonalú első félidőt követően az állás döntetlen. A DVSC-DEAC a meccs elején bár birtokolta a labdát, helyzeteket nem tudott kialakítani, mégis megszerezte a vezetést Nagy Norbert révén. Egy szép támadás után Vén Gábor hamar egyenlített, ezután hol itt, hol ott adódtak lehetőségek. Ha a DEAC mezőnybeli fölénye helyzetekben is meg fog mutatkozni, akkor minden bizonnyal meg fogják nyerni a mérkőzést, ha viszont a Jászapáti ügyesebben használja ki a kontrái után kialakult lehetőségeket, akkor valószínűleg ők örülhetnek majd a három pontnak. Ne menjenek messzire, hamarosan jövünk a második félidővel!
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45
    Karikás jobb oldali, térfél közepéről érkező beadása ment a kapu mögé.
     
    44
    Az ezt követő két szöglet egyike sem volt veszélyes.
     
    43
    Ezt követően egy kiváló kontrával jött előre a Debrecen, létszámfölényt alakítottak ki, de Kondásra kiért Benkó és szögletre tisztázott.
     
    42
    Ruzsa most hátul volt aktív, Csőke elől piszkálta el jó ütemben a labdát.
     
    41
    Egy kivágott labdát Ruzsa szánt kapura, majd erőtlen lövése nem sokkal ment el a kapu mellett. Ennek ellenére nem volt veszélyes, Balogh rajta volt, ha kapura megy, sem okoz neki gondot.
     
    40
    Volyák tört be balról, majd 25 méteres lövését Tóth becsúszva blokkolta.
     
    39
    Török kapta meg a labdát a bal oldalon, majd beívelését lehúzta és magához ölelte Erdélyi.
     
    38
    Ulvicki mutatott be egy remek szólót, két embert is kicselezett, majd az üresen álló Volyákhoz passzolt, aki balról, éles szögből, a félig üres kapu fölé lőtt!
     
    37
    Most Tóth próbálkozott 18 méterről egy védő szorításában, jócskán mellé szállt a labda.
     
    36
    Most éppen Nagy Norbert lépett ki a jobbra, megkapta a labdát, de lövése fölé szállt.
     
    36
    A hazai oldalon a két csatár Molnár és Nagy is előszeretettel lépeget ki a szélekre és próbálkoznak onnan beadással, betöréssel, vagy lövéssel.
     
    35
    Volyák és Kőbányai helyet cseréltek, ezentúl előbbi játszik a bal, utóbbi a jobb oldalon.
     
    35
    Aranyost szerelte ügyesen Benkó a szélen, megakadályozva ezzel a beadást.
     
    33
    Kiegyenlített játékot láthatunk a helyzetek számát nézve. Tény, hogy a hazaiak sokkal többet birtokolják a labdát, de nem volt több lehetőségük, mint a vendégeknek.
     
    32
    Ismét Szatmári volt határozott, újfent Törököt választotta el a labdától.
     
    31
    Török startolt egy indításra, de Szatmári jól helyezkedett és megszerezte a labdát.
     
    30
    A vendégek egyébként hol 4-3-3, hol 4-5-1-et játszanak. A két szélen Volyák és Kőbányai támadó szellemben játszanak, de a védekezéshez is visszalépnek.
     
    29
    Nagy pattant le a védőjéről a vendég tizenhatos előtt, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot.
     
    28
    Kőbányai próbálta meg egy esernyőcsellel becsapni Szatmárit, de résen volt a hórihorgos védő.
     
    27
    Csőke 30 méteres, életerős átlövése nem sokkal ment kapu fölé!
     
    25
    Benkó maradt a földön, de szerencsére ápolás nélkül tudja folytatni a játékot.
     
    24
    Karikás lapos, jobbról érkező passzát Ruzsa kissé éles szögből a kapuvára lőtte!
     
    23
    Szép befejezést volt, de Kőbányait is dicséret illeti a remek meglátásért!
     
    22
    A Jászapáti gólt szerzett!
    Egy jobbról érkező beadás után Kőbányai kezelte le a labdát, majd két védő között kiváló ütemben passzolt VÉN GÁBORnak, aki egyedül volt Erdélyivel szemben és 7 méterről a bal alsóba bombázott, 1-1!
     
    21
    Kondás centerezett a bal oldalról, de a kivetődő Balogh megfogta a labdát.
     
    20
    Ide-oda pattogott a fejeken a labda a hazai kapu előterében, végül Kállai fejese ment fölé.
     
    20
    Csőke indítása volt hosszú Kőbányainak.
     
    19
    Szép lövés volt, de egy kicsit ebben a hálóőr is benne volt. Meg lehetett volna fogni a labdát.
     
    19
    A DEAC gólt szerzett!
    Ruzsa kapott labdát a jobb oldalon, majd laposan a középen lévő NAGY NORBERThez továbbított, aki egy átvétel után 15 méterről lőtt, a labda Balogh kapusról került a bal felső sarokba, 1-0!
     
    17
    Kondás ívelte a sarokrúgást középre, de már a rövid oldalon tisztáztak a védők.
     
    16
    Molnár indult meg hatalmas lendülettel, majd Kondáshoz passzolt, aki viszont túl sokat várt, így leszerelték a védők.
     
    15
    Vén ívelte középre, egyenesen Erdélyi kezei közé.
     
    15
    Szabadrúgással jöhet a Jászapáti a tizenhatos bal sarkától! Jó lehetőség ez!
     
    14
    Les debreceni oldalon, szabadrúgás jöhet kifelé.
     
    12
    Török cselezgetett a bal oldalon, de két védő is ott termett és elvették tőle a labdát.
     
    11
    Tóth tizenkét méteres, ütemtelenül eleresztett lövése megpattant és lelassult, így Balogh begyűjtötte azt.
     
    10
    A DEAC birtokolja többet a labdát, de a helyzeteket eddig az Apáti dolgozta ki.
     
    9
    Török kavargatott a bal oldalon, majd középre ívelt, de mind a védő, mind Kőbányai elvétették a labdát, így az érintés nélkül hagyta el a tizenhatost.
     
    8
    Aranyos balról érkező beadását könnyű szerrel fogta meg Balogh.
     
    7
    Karikás viharzott el a jobb oldalon, de túl hosszan tolta meg Csőke mellett a labdát, így az alapvonalon túlra került a játékszer.
     
    6
    Ezt követően Vén ívelte be a sarokrúgást, a kaputól 8 méterre emelkedő Kiskapusi pedig centikkel fejelte el a bal kapufa mellett a labdát!
     
    5
    Kőbányai kapott egy mintaszerű indítást, egyedül száguldott a kapu felé, de túl önzetlen akart lenni és Török felé passzolt volna, de a visszaérő Barna elrúgta előle a labdát!
     
    5
    Vén indította a ziccerben kiugró Törököt, de már les volt.
     
    4
    Kőbányai indult meg villámgyorsan a bal oldalon, de passza pontatlan volt a társ felé.
     
    3
    Aranyos húzta meg kissé hosszan a labdát a bal oldalon, így szerelte őt Benkó.
     
    2
    Csőke balról, magasan középre ívelt labdáját tisztázták a hazai védők.
     
    1
    A Jászapáti kezdte a meccset.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    A kis Lokinál az első csapatnál most nem játszik le senki.
     
    A vendégeknél nagy hiányzó a házi gólkirályuk, a hatgólos Kotula László, így a gólszerzés terhe szinte egyedül az ötgólos Kőbányai Richárdra marad.
     
    Érkeznek a csapatok! A hazaiak tiszta pirosban, a vendégek tiszta kék szerelésben fognak játszani.
     
    Összeállítások:

    DVSC-DEAC: Erdélyi – Karikás, Szatmári, Barna, Aranyos – Ruzsa, Györky, Tóth, Kondás – Molnár, Nagy

    Cserék: Csorvási – Kis, Szabó, Varga, Kónya, Lukács, Balogh N.

    Jászapáti VSE: Balogh T. – Benkó, Kelemen, Kiskapusi, Csőke – Volyák, Ulvicki, Kállai, Vén, Kőbányai – Török

    Cserék: Tajti J.. – Tajti N., Kovács, Káplár, Antal

    Játékvezetők: Farkas Tibor – Vígh-Tarsonyi Gergő, Székely Ákos.
     
    Javában melegítenek a csapatok. Öt-tíz perc múlva kezdődik a mérkőzés.
     
    A két csapat formája – a tabellán lévő nagy különbség dacára – nem tér el nagyban. A Jászapáti az elmúlt három fordulóban két közvetlen riválisával (a Fradi 2-vel és az Egerrel) is találkozott és le is győzte őket, míg a jelenleg élen álló, kiáló formában focizó Kazincbarcika legyőzte őket. A DVSC-DEAC utolsó három meccsét megnyerte (a Veresegyház, az FTC 2 és a Hajdúböszörmény látta ennek a kárát). Vajon a jórészt rutinos játékosokból álló vendégek, vagy a többnyire fiatalokból verbuválódott debreceniek lesznek képesek tartani a formát?
     
    A Jászapáti egyébként eggyel kevesebb mérkőzést játszott eddig a többieknél. A REAC elleni, idegenbeli mérkőzésük a tizenegyedik fordulóból csak most szerdán lesz megrendezve.
     
    Kedves Szurkolók! A vasárnapi napra egyetlen mérkőzés maradt az NB3 Keleti csoportjának tizenötödik játéknapjából. A forduló utolsó meccsét Debrecenben fogják rendezni, ahol a "kis Loki", azaz a DVSC-DEAC fogadja a Jászapáti VSE együttesét. A két csapat eddigi teljesítménye közel sem hasonló. A szombati meccsek után a DEAC a tabella harmadik helyén áll 29 ponttal és 9-2-3-as mutatóval, míg a Jászapáti hátulról a harmadik, azaz a tizennegyedik, biztos kieső helyen áll 14 ponttal, 4-1-8-as mutatóval. Egy esetleges győzelemmel a Jászapáti előre ugorhatna a tizenkettedik (egy nagy arányú győzelemmel a tizenegyedik pozícióba, ám ez nem tú valószínű) helyre, a kis Loki pedig a másodikra, egy pontra megközelítve ezzel a listavezető Kazincbarcikát. A tét tehát nem kicsi. Ennek megfelelően mindkét csapat nagy erőbedobással fog pályára lépni. Ezt Önöknek is látni kell! Kövessék a mérkőzés minden egyes mozzanatát itt, az onlajnok.com-on!
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 13:00 - kor kezdődik.

    Salacz Bence

    Gólok: 19. Nagy – 22. Vén

    Lapok:   72. Balogh N. (DVSC2), 90. Tóth (DVSC2) – 75. Kállai (JVSE), 85. Volyák (JVSE), 88. Kovács (JVSE)   83. Kállai (JVSE)


    DVSC-DEAC: Erdélyi – Karikás, Szatmári, Barna, Aranyos – Ruzsa, Györky (46. Kónya), Tóth, Kondás (69. Lukács) – Molnár, Nagy (61. Balogh N.)
    Cserék: Csorvási – Kis, Szabó, Varga, Kónya (46.), Lukács (69.), Balogh N. (61.)

    Jászapáti VSE: Balogh T. – Benkó, Kelemen (90+1. Antal), Kiskapusi, Csőke – Volyák, Ulvicki, Kállai, Vén, Kőbányai (81. Kovács)– Török

    Cserék: Tajti J.. – Tajti N., Kovács (81.), Káplár, Antal (90+1.)

    Játékvezetők: Farkas Tibor – Vígh-Tarsonyi Gergő, Székely Ákos

    Nézőszám: 100