Ferencváros – Debrecen 32:17 (vége) | Dunaújvárosi KKA – Ipress Center-Vác 27:20 (vége)
vége
Dunaújvárosi KKA
27:20 (12:9)
Ipress Center-Vác
péntek 26.09.2014, 18:00 • Dunaújváros, sportcsarnok • Női kézilabda NB1
     
    Vácott az Ipress Kupán már összecsapott egymással egy hónappal ezelőtt a két együttes, akkor döntetlen született. Igaz, akkor még a váciaknál Hornyák Dóra nem volt sérült, az Újvárosnál pedig nem játszott Bulath és Triscsuk (utóbbi természetes, mivel nem volt még a csapat tagja).

    A helyzet hatalmasat változott azóta a jelek szerint. A Vác kiválóan kezdte a mérkőzést, mert 3:6, majd 4:7 is állt az eredményjelzőn, nem találta a fogást a Kohász a Vácon.

    Aztán egyszer csak megtalálta és a mínusz háromból plusz négyet hozott ki, a szünetre három gólos hazai előnnyel vonulhattak a csapatok. Ami feltűnő volt egész meccsen, sőt az összes eddigi váci mérkőzések során, hogy nincs normális emberelőnyös figurájuk, vagy nem tudják megjátszani őket, mert most is számos alkalommal kerültek előnybe, de gólt csak elvétve szereztek belőle, ahogy a Békéscsaba ellen is így volt.

    A fordulás után sem változott igazán a helyzet, a Dunaújváros fokozatosan elhúzott előbb 4-5, majd 7-8 góllal is. Élen járt a gólgyártásban Azari, Vincze és Triscsuk is, Triffa nem védett rosszul, de nagyon sok támadásnál nem is kellett közbeavatkoznia.

    A váciaknál Bíró Blanka dicsérhető, különösen az első félidei teljesítménye alapján, Farkas nagyot harcolt és Virág Noéminek is akadtak felvillanásai. Sterjovát kitűnően kikapcsolták a hazaiak. A váciaknak égetően szüksége van Drávai és Hornyák Dóra visszatérésére. A hét gólos különbség reálisnak tekinthető, teljesen megérdemelten győzött az Újváros.

    Dunaújvárosi KKA – Ipress-Center-Vác: 27-20!
    Köszönöm a figyelmet!
    ---- (19:29:37)
     
    60
    Mérkőzés vége. (27:20)
     
    60
    Sterjova szerez labdát, de már nem indít, mert lejár az idő. (27:20) (27:20)
     
    60
    Nem igazán töri már magát egyik csapat sem. (27:20) (27:20)
     
    59
    Kiváló a hangulat egyébként a csarnokban, nagyon kellett a hazaiaknak már ez a győzelem. Közben Virág passzívnál a blokkba dobja. (27:20) (27:20)
     
    59
    Ünnepel a hazai közönség, ezt már nem veszítheti el a Dunaújváros. (27:20) (27:20)
     
    58
    HOSSZÚ Boglárka büntet a túloldalon jobb szélről. (27:20) (27:20)
     
    58
    Helembai ziccerét fogja Triffa beállóból. (26:20) (26:20)
     
    57
    Hát mögötti passz VINCZE Melindának, aki középen betörve hátrányból is betalál! (26:20) (26:20)
     
    57
    Ismét vészkapus a Kohásznál, Takács Dusmáta. (25:20) (25:20)
     
    57
    Időt kér a Dunaújváros, Mátéfi Eszter. (25:20) (25:20)
     
    57
    Virág az utóbbi hetekben egyre több átlövésgólt szerez, javul a játéka. (25:20) (25:20)
     
    57
    VIRÁG Noémi jobb kettőből, átlövésből talál a kapuba. (25:20) (25:20)
     
    56
    Nagyon feltűnő, mennyire nem tudnak mit kezdeni az emberelőnyökkel a váciak. (25:19) (25:19)
     
    56
    Triscsuk talpról pár centivel mellé bombáz. (25:19) (25:19)
     
    56
    A mérkőzés hajrájában vagyunk, szinte biztos a Kohász győzelme. (25:19) (25:19)
     
    55
    FARKAS Veronika a jobb alsóba veri a hetest. (25:19) (25:19)
     
    55
    Azari kap kettő perces büntetést, hetes a Vác javára. A kapuba érkezik Nagy Éva. (25:18) (25:18)
     
    55
    Innentől alighanem már nem kérdés a két pont sorsa. (25:18) (25:18)

    Kármán Zoltán

    Dunaújvárosi KKA: Triffa, Víg, Nagy Éva – Ferling, Azari, Triscsuk, Berta, Takács D., Ács, Vincze, Bulath, Boldizsár, Kamper, Takács B., Ferenczy, Hosszú
    Ipress Center-Vác: Balog J., Bíró B. – Hámori, Farkas, Bató, Pelczéder, Sterjova, Hansághy, Ertl, Fülöp, Dakos, Stefanovic, Szondi, Katona, Virág, Helembai

    Játékvezetők: Halász András – Tarnavölgyi Gergely