29:33
(12:15)
vége
> >
Amiért jött a Veszprém, azt hazaviszi – a három pontot. Érezhetően jobb játékosállománnyal rendelkezik az MKB, ám nagy dicséretet érdemel a Borac Banja Luka együttese is, mivel gyengébb csapata ellenére nagyon harcosan és jól küzdött, helyenként meg is nehezítette a vendégek dolgát és meccsben maradt az utolsó öt percig.

Az is érezhető volt, hogy a Veszprém a nyolc gólos vezetésnél kicsit kiengedett, már nem koncentrált annyira, így jelentősen közelebb kerülhetett a bosnyák együttes, de a győzelem nem forgott veszélyben ekkor sem.
Ezzel a Veszprémnek három forduló után már kilenc pontja van és mindegyik sikerét idegenben érte el!


A hazaiaknál Djukic és Mikic szórta meg magát alaposan, a magyar csapatból pedig Mikler jó védéseit elől legtöbbször Sulic és Marguc váltotta gólra, de termelt azért Nilsson és Terzic is. Posztonként ma eléggé rendben voltunk, mindenki hozzátette a magáét a győzelemhez.

Borac Banja Luka – MKB MVM Veszprém: 29-33!
Köszönöm a figyelmet!
----