30:34
(14:19)
vége
A második félidő már valamivel kiegyenlítettebben alakult, ám a mieink játékát e felvonásban is sok hiba tarkította, így igazán közel nem is sikerült jutni az Eb ötödik szlovén együtteshez.
A vereség ellenére elmondható, hogy a találkozó megfelelően szolgálta nemzeti együttesünk felkészülését a két hét múlva esedékes világbajnoki kvalifikációs tornára.
A nagyatádi Városi Sportcsarnokból búcsúzunk, ezúttal is köszönjük megtisztelő figyelmüket!

A Debrecen jobban kezdte a mérkőzést, ám az első félidő közepe felé összeszedte magát a hazai csapat és Glusica vezetésével a hazaiak 3 gólos vezetést építettek ki. Sem őt, sem Szabót nem tudták tartani a vendégek, így a mérkőzés vége felé már 5-el is vezetett a Békéscsaba. A Debrecen még a végén megpróbált felzárkózni, de a hazaiak észnél voltak, és 3 gólos előnnyel nyerték az összecsapást.