27:29
(11:15)
vége
> >
A második félidőben már jobban játszott a PLER, de ez is kevés volt ahhoz, hogy hazai pályán tartsa a győzelmet. Közvetlenül a mérkőzés elején vezetett a hazai együttes, de után végig csak futottak az eredmény után. A PLER-nél a két Mikitát, valamit Auth és Rév játékát kell kiemelni, a többiek elmaradtak a várakozásoktól.
A Füred a jó védekezés mellett Zdolik játékának köszönheti a győzelmet.
Eddig a PLER-nek nem úgy sikerült a felkészülési időszak, ahogy azt eredetileg eltervezték.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
23:33
(9:17)
vége
> >
Magas színvonalú mérkőzésen 10 góllal nyert a bajnoki címvédő Győr. A BL selejtezőre készülő érdiek a második félidőben már felvették a versenyt erősebb riválisukkal, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy Ambros Martin nem a legerősebb csapatát játszatta a második félidőben. Az érdi csapatnak még fejlődni kell, ha leszeretné győzni a Ferencvárost, vélhetően a BL selejtező döntőjében. Az továbbra is látszik, hogy a győrieket még megszorítani is nehéz lesz a két hét múlva kezdődő bajnokságban.
24:26
(12:10)
vége
> >
Izgalmas mérkőzést vívtak a csapatok, az első félidőben az ETO játszott fölényben, de ez változott a második félidőben, a Cegléd jó és pontos játékkal megfordította a mérkőzést.