28:23
(12:9)
vége
A második játékrészben a francia válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést. Helyenként igen tetszetősen játszott a svéd együttes, azonban ez a mai napon kevés volt a rendkívül fegyelmezetten védekező és jól indító francia együttes ellen.
30:27
(16:10)
vége
A mérkőzés az első 20-25 percben teljesen egyértelműnek tűnt, nyolc góllal meglépett a gyors játékot játszó Japán, a támadásban szinte semmit sem mutató Kongó ellen.
Aztán megváltozott a játék képe, hat góllal mehettek szünetre, majd a térfélcsere után óriási felzárkózásba kezdett az afrikai csapat és már két gól volt csak a hátrányuk.
A japán időkérés után azonban ismét 5-6 gólra növelte előnyét a távol-keleti gárda, ami a hajráig nagyjából meg is maradt. Ott Kongó még egyszer felszívta magát és közelebb jött, volt is esélyük akár az egyenlítésre is, de Japánnál mindig volt valaki, aki át tudta lendíteni a csapatot a holtponton, a védekezésük is felkeményedett.
Végül megérdemelten, de igen izgalmas végjáték után megszerezte a győzelmet a japán válogatott, Kongónak ezúttal sem sikerült a pontszerzés.
A szigetország csapatából Mizuochi szerzett komoly érdemeket, Sasaki a magabiztos heteseivel, Fukata, Kitahara, Akiyama és Iwasaki pedig a támadásban nyújtott munkájával tett sokat.
A kongói csapatból a sokat vállaló Ilongapo mellett még Betu emelkedett ki, Betu kimondottan remek napot fogott ki, nemigen tudták tartani szabályos eszközökkel és lőtt is egy halom gólt a második félidőben.
Japán – Kongó: 30-27!
Köszönöm a figyelmet!
----

A véghajrá elképesztő izgalmakat és három piros lapot hozott, azonban döntő szituációkban a mieink felé billent a mérleg, így végül, ha nem kis csatában, de minimális különbséggel sikerült begyűjteni az újabb győzelmet!
Köszönjük megtisztelő figyelmüket! A Hajdu-csapat legközelebb csütörtökön 18:15-től Svédország ellen lép pályára a "C"-csoport negyedik fordulójában.