22:26
(8:14)
vége
A Budućnost összességében megérdemelten nyerte meg az idei kézilabda Bajnokok Ligáját.
A döntőben végig vezetve, kiváló kapusteljesítménnyel, Bulatovics első félidei átlövéseinek és szikrázóan kemény védekezésének köszönhetően nem adott esélyt a Larviknak a montenegrói gárda.
A Larvik csapatában az első félidőben Nora Mörk, a másodikban Edin játszott tudásához méltóan, ez kevésnek bizonyult, de ne hallgassuk el hogy a Budućnost bizony élt a nem is annyira titkos fegyverével, a megfélemlítéssel. Edinnek osztottak ki akkora pofonokat a meccs elején, amiért szoktak adni akár piros lapot is, de egy ilyen döntést nem biztos, hogy felvállalnak a játékvezetők egy BL-döntő elején.
A magyar játékvezetők nem vállalták fel, és sajnos a meccs hajrájában is voltak vitatható ítéleteik, amik rendre a Larvikot sújtották, nem jó érzés ezt leírni, de akkor is így van.
A Budućnost tehát hozta azt amit tud, voltak náluk kiemelkedő teljesítmények, a Larvik nem hozott ki magából mindent, ezüstérem a vigaszdíjuk, a Budućnost pedig 2012 után ismét felállhat a dobogó legfelső fokára, ők most a női kézilabda királynői.

Szoros volt végig a mérkőzés, inkább a Vardarnak nyílt lehetősége többször is ellépni, de mindig egyenlíteni tudott a Dinamo, sőt 10 perccel a vége előtt a vezetést is megszerezték, de a rutinosabb Vardar a végjátékot egyértelműen jobban játszotta le, az oroszoknál hiányzott ekkor már Akopian is, és hiába kapták meg az emberelőnyt 2 és fél perccel a vége előtt, azzal sem tudtak élni.
Így az esélyesebbnek tartott Vardar nyerte a bronzérmet, míg a sok fiatal játékossal felálló Dinamónak a Final Fourban való részvétel is sikernek tekinthető, annyira csalódottak ők sem lehetnek.