Gyirmót – Ajka 4:2 (vége)
vége
Gyirmót FC Győr
4:2 (1:2)
FC Ajka
kedd 10.09.2013, 18:00 • Gyirmót Stadion, Győr-Gyirmót • Magyar Ligakupa
     
    Változatos, fordulatos mérkőzés volt, a Gyirmót szerzett vezetést, de a szünet előtt fordított az Ajka, egészen jó játékkal.

    Mindkét csapat kettős cserét hajtott végre a második félidő elején, ez a Gyirmótnak sikerült jobban, két perc alatt megfordították az eredményt, majd szép akcióból bebiztosították a győzelmüket is.

    Ezzel a Gyirmót holnapig mindenképpen a csoport élén áll, hiszen a két első osztályú együttes szerdán játssza le a második fordulós mérkőzésüket. (19:53:53)
     
    Mérkőzés vége.
     
    90
    1 perc a ráadás
     
    89
    Dancsecs jó cselek után ad be középre ballal, Kanta középről fejel mellé nagy helyzetből!
     
    86
    Baloldali hazai akciót szerelnek szögletre a védők, Madarász beadása a kapu mögé száll
     
    84
    Laki hozza helyzetbe Madarászt, aki kapásból lövi el a labdát 20 méterről, de jócskán a jobb sarok mellé
     
    83
    Meiczinger cselezget a jobb szélen, nem jön össze a beadás, marad az Ajkánál a labda, körbeadogatják a 16-ost, de kihozza a Gyirmót a labdát
     
    81
    Jobboldali beadás kerül Kovács elé a hosszú saroknál, de közelről mellé perdít
     
    80
    Csere a Gyirmót FC Győr-nél/nál: lemegy Tóth, bejön Kovács.
     
    78
    A Gyirmót gólt szerzett!
    Látványos Laki-Tóth összjátékot követően, TÓTH NORBERT lép ki a balösszekötő helyén lép ki, majd a kimozduló Balogh mellett 15 méterről a bal alsóba helyez! 4:2
     
    77
    Baloldali ajkai beadást vágnak ki üggyel-bajjal a hazai védők
     
    77
    Kanta kap jó labdát a 16-os bal sarkánál, nem jön be a lövőcsel, nincs is lövés
     
    76
    A szögletet Fejes íveli be, de az oldalhálóban akad el a labdája
     
    75
    Fejes indítja Lakit, az alapvonalról ível be, Gunther fejeli ki Tóth elől
     
    73
    A szögletet kifejelik a védők
     
    72
    Meiczinger kap jó indítást a jobb szélen, szögletre pattan a beadása
     
    71
    Tóth lő 22 méterről középről, de magasan fölé
     
    68
    Kanta lő fölé egy 20 méteres szabadrúgást méterekkel.
     
    Két perc alatt fordított a Gyirmót , megérdemelten, mert nagy erőket mozgósítottak ennek érdekében.
     
    63
    A Gyirmót gólt szerzett!
    Laki nagy labdát ad Illésnek, aki az alapvonalról ad be élesen, KELEMEN PATRIK nagyszerűen érkezik, és 4 méterről fejel a jobb felső sarokba! 3:2
     
    61
    A Gyirmót gólt szerzett!
    Laki középről hozza nagy helyzetbe ILLÉS GYULÁT, aki 10 méterről kegyetlenül vágja a labdát a jobb felső sarokba! 2:2
     
    60
    Nagy gyirmóti helyzet marad ki, Tóth indul ürewsen jó labdával középen, elhúzná Balogh mellett, de a kapus leszedi a lábáról, Fejes pedig nagy helyzetből fölé lövi a kipattanót
     
    59
    Csere a FC Ajka-nél/nál: lemegy Sowunmi, bejön Dancsecs.
     
    59
    A szöglet veszélytelen
     
    58
    Fejes lő 18 méterről, szögletre pattan a labda
     
    57
    Illés teker a kapu elé balról, kivágják a védők
     
    56
    Domján jobboldali beadását vágja ki Graszl a mezőnybe
     
    55
    Sowunmi marad le kevéssel egy jobboldali beadásról a kaputól 10 méterre
     
    54
    Illés lő 18 méterről a bal felső mellé
     
    53
    Kelemen beadása jön jobbról, mély a támadóknak
     
    52
    Kanta kerül helyzetbe, ő 14 méterről lő Holczer kezébe
     
    51
    Meiczinger lőhet szabadon 12 méterről balról: Holczer kezébe
     
    50
    Illés indul üresen a bal szélen, de Tóthot indítja Kelemen ráadásul rossz labdával
     
    50
    Lakihoz kerül szöglet után a labda, ráfordul a lövésre, de lepattan a védőkről
     
    49
    Tóth Norbert előtt suhan el a labda a kaputól 8 méterre
     
    48
    Csere a Gyirmót FC Győr-nél/nál: lemegy Kardos, bejön Fejes.
     
    48
    Csere a Gyirmót FC Győr-nél/nál: lemegy Guttyán, bejön Graszl.
     
    46
    Kettős cserét hajtott végre az Ajka, kapus és szűrő poszton változtattak
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    Csere a FC Ajka-nél/nál: lemegy Sipos, bejön Köles.
     
    46
    Csere a FC Ajka-nél/nál: lemegy Jánosa, bejön Balogh.
     
    A Gyirmót kezdett jobban, bár az Ajka előtt adódott először komolyabb helyzet, de a hazai vezető gól után kicsit zavarba jött a vendég csapat.

    Aztán átvették a játék irányítását, és az egyenlítő gól után sem állt le az Ajka. Sowunmi sokadik veszélyes megindulása után Meiczinger megszerezte a második gólját is, így előnyben vannak a vendégek, a Gyirmóttól sokkal több kell már az egyenlítéshez is.
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    44
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Egerszegi (Gyirmót FC Győr).
     
    43
    Hajba veszélyes beadását vágják ki a védők az ötösről
     
    41
    Az Ajka gólt szerzett!
    Sowunmi megy el jó cselekkel az alapvonalnál a védők mellett, az éles beadásába MEICZINGER BENCE teszi bele a lábát jó érzékkel, a labda így vágódik a léc alá! 1:2
     
    40
    A szögletből Sowunmi csúsztat a hosszú sarokra, ahol Péter érkezik, de róla fölé perdül a labda
     
    39
    Ismét Varga nagy bedobást láthatjuk, Egerszegi teszi ki a lefejelt labdát szögletre
     
    38
    Kelemen egy lepattanó labdát tesz egyből kapura, de fölé száll az emelése
     
    37
    Tóth vesz át egy labdát veszélyes helyzetben a védők között, Lakihoz kerül róla a labda, de ő lesről indul
     
    36
    Domján elől Kardos teszi ki a labdát az oldalvonalon túlra a jobb szélen
     
    35
    Varga nagy bedobását Holczer üti ki Sowunmi elől
     
    34
    Meiczingert lökik fel a védők 16 méterre a kaputól, Lattenstein végzi el a szabadrúgást, de két méterrel fölé csavarja a labdát
     
    33
    Laki lépne ki középen, a 16-os vonala előtt szerelik, véleményes volt a szabályossága a becsúszásnak
     
    32
    Sipos cselezget a bal szélen, a lövése azonban a bal sarok mellé megy 15 méterről
     
    30
    Laki kap jó labdát a 16-oson belül, kicsit hosszan veszi át, felszabadítanak a védők
     
    29
    Laki és Madarász játszik össze a 16-os előterében, Kelemenhez passzolna előbbi, de pontatlanul
     
    28
    Voltak veszélyes támadásai az Ajkának, így az egyenlítés megérdemeltnek mondható.
     
    27
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Madarász (Gyirmót FC Győr).
     
    27
    Az Ajka gólt szerzett!
    MEICZINGER BENCE kap jó labdát 14 méterre a kaputól, és a kapu bal oldalába lő laposan! 1:1
     
    26
    Kanta szögletét kifejelik az ötösről a hazai védők
     
    25
    Széles menti szögletre Meiczinger beadását
     
    24
    Tóth jó csel után indítaná középen Lakit, de lesen a támadó
     
    23
    Sowunmi veszélyeztet ismét a jobb oldalról 12 méterről lőhet, de elmegy a labda a kapu előtt.
     
    22
    Egerszegi indítja jó labdával Hajbát, a beadását kifejelik a védők
     
    21
    Sowunmi kap jó emelést a 16-oson belül, de kicsit elpattan tőle a labda, kivágják a védők
     
    20
    Illés ível át balról a túloldalra, Sipos fejeli ki Hajba elől
     
    18
    Sárga lapos figyelmeztetésben részesül Sipos (FC Ajka).
     
    17
    Hajba jó beadása balról, kicsit lemarad róla Tóth, így fölé megy a lövése 10 méterről
     
    16
    A szögletet lehúzza Holczer
     
    15
    Lattenstein gurítana be Sowunminak középre, szögletre vágják ki a labdát a védők
     
    14
    Hajba beadása száll el a fejek fölött, Illés ismétel a túloldalról, ezt kifejelik a védők
     
    13
    Kanta Szabolcs végez el szabadrúgást a kaputól 20 méterre a jobb oldalon, kapura csavarná, de kevéssel elhibázza a bal alsó sarkot!
     
    11
    A Gyirmót gólt szerzett!
    Hajba jobb oldali beadását a kaputól 12 méterre helyezkedő TÓTH NORBERT veszi le, és higgadtan helyez a kapu jobb oldalába! 1:0
     
    9
    Sowunmi cselezget a jobb szélen, megforgatja a védőjét, de a lapos beadást Holczer szedi föl
     
    8
    Sowunmi ad be jobbról, Holczer húzza le a labdát az ötösön
     
    7
    Sowunmi lép ki a bal szélen, szorongatott helyzetből lő 12 méterről, Holczer véd lábbal!
     
    6
    Illés lövi a szabadrúgást de jócskán a kapu fölé
     
    5
    Kelemen Patrikot buktatják a vendég védők 28 méterre a kapujuktól
     
    4
    Tóth lépne ki középen egy labdával, de lesről
     
    3
    Sowunmit buktatják a kaputól 30 méterre, Sipos lövi rá a szabadrúgást, de jócskán mellé
     
    2
    Egerszegi 28 méteres lövése pattan le a védőkről
     
    1
    Kelemen indítaná a bal szélen Illést, Pákai fejeli ki a labdát előle
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    A Ligakupa idei kiírásának G csoportjában az Ajka együttese látogat a Gyirmótra.

    Az első fordulóban mindkét csapat meglepetést tudott okozni, hiszen 2:2-es döntetlent értek el NBI-es ellenfelük otthonában.

    A Gyirmót 0:2-ről Beliczky góljaival a hajrában egyenlített a Haladás ellen, az Ajka éppen fordítva: 2:0-ra vezettek már, így egyenlített a Lombard Pápa.

    Így aztán ebben a csoportban teljes az egyenlőség, így ma egy győzelemmel az élre is ugorhat bármelyik csapat.

    A Gyirmót odahaza esélyesnek számít, ebben az idényben már megverték a Vasast kupameccsen, a hétvégén pedig a Szigetszentmiklóst gyűrték le a bajnokságban.

    Az Ajka viszont idegenben tudott nyerni a Sopron otthonában, előtte két meccsen is döntetlent játszott, így nem mehet biztosra a gyirmóti gárda, ellenben jó mérkőzésre számíthatunk, ez szinte garantált.
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 18:00 - kor kezdődik.

    Tóth Gábor

    Gólok: 11. Tóth, 61. Illés, 63. Kelemen P., 78. Tóth – 27. Meiczinger, 41. Meiczinger

    Lapok:   27. Madarász (GYFC), 44. Egerszegi (GYFC) – 18. Sipos (FCA)


    Gyirmót FC Győr: Holczer – Hajba, Kardos (48' Fejes), Guttyán (48' Graszl) Széles – Madarász, Egerszegi – Kelemen P., Laki, , Tóth (80' Kovács) Illés – Vezetőedző: Sisa Tibor
    FC Ajka: Jánosa (46' Balogh) – Domján, Péter, Pákai, Gunther – Sipos (46' Köles), Lattenstein – Kanta, Meiczinger, Varga – Sowunmi (59' Dancsecs) – Mihalecz István

    Játékvezetők: Barna – Farkas, Király

    Nézőszám: 200