RCD Espanyol – Athletic Bilbao 3:2 (vége)
vége
RCD Espanyol
3:2 (1:1)
Athletic Bilbao
hétfő 23.09.2013, 22:00 • Estadi Cornellà-El Prat, Barcelona • Primera División
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 22:00 - kor kezdődik.
     
    A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának zárómérkőzése az Espanyol – Athletic Bilbao találkozó. Mind a két együttes bajnoki rajtja kielégítőnek mondható, négy forduló után a hazaiak nyolc, míg a vendégek kilenc pontot gyűjtöttek. Az Espanyol még veretlen a bajnokságban, a vendég baszkok pedig csak a Real Madridtól szenvedtek vereséget.
    A két csapat gazdag múltra tekinthet vissza, hiszen az Espanyol az FC Barcelona árnyékában élve is a spanyol labdarúgás történetének 6. legeredményesebb csapata, a vendég Bilbao pedig a Real Madrid és az FC Barcelona mellett a harmadik klub a Primera División-ban, mely fennállása óta csak az első ligában játszott. Az Athletic 23 kupagyőzelmével jelenleg a második helyen áll a spanyol labdarúgókupa örökranglistáján. További érdekességként elmondható, hogy alapítása óta csak baszk nemzetiségű játékosok szerepelhettek színeiben.
    Ha a két csapat a közelmúltban lejátszott egymás elleni eredménylistáját nézzük, az sokkal inkább az Espanyolnak kedvez. A legutolsó 10 találkozójukból ötször nyertek a katalánok, míg a három döntetlen mellett a baszkok csak kétszer örülhettek.
    A magunk részéről a két, viszonylag jó formában futballozó csapattól egy izgalmas és érdekfeszítő összecsapásra számítunk.
    A mérkőzéshez mindenkinek jó szórakozást és szurkolást kívánunk!
     
    Összeállítások:

    RCD Espanyol: Casilla – Lopez, Colotto, Moreno, Fuentes – Sánchez, Lopez – Stuani, Pizzi, Simão – S. Garcia
    Cserei: Parreño – R. Rodríguez, Capdevila, Abraham, Lanzarote, Bifouma, Torje

    Athletic Bilbao: Iraizoz – Iraola, San José, Gurpegi, Laporte – Etxebarria, Iturraspe, Rico – de Marcos, Aduriz, Muniain.
    Cserei: Herrerín – Albizua, Etxeita, Morán, Susaeta, A. Herrera, I. Gómez

    Játékvezetők: Martínez – Canales, Fernández.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A hazaiak kezdték a mérkőzést.
     
    2
    A hazaiak járatják a labdát, könnyed passzok a középpályán.
     
    3
    Hazai beadás után David Lopez fejese szállt mellé.
     
    4
    Iraizoz kirúgása után a vendégek építkeznek.
     
    5
    Óvatosan kezdenek a csapatok, lassan lendülnek bele a játékba.
     
    6
    A pálya közepén folyik a játék, veszélyes területre egyik csapat se tudja bejátszani a labdát.
     
    7
    A vendégek rúghattak szabadrúgást, a hazaiak tizenhatosára beívelt labda kezet ért. A Bilbao játékosai azonnal jelezték, a játékvezető sípja néma maradt.
     
    8
    Az Espanyol jöhet szabadrúgással a felezővonalról. Hamar elveszítik a hazaiak a labdát.
     
    9
    Muniaint állították meg szabálytalanul, szabaddal jöhet a Bilbao.
     
    10
    Sok az apró-cseprő szabálytalanság, a folyamatos játéknak ez nem tesz jót.
     
    11
    A vendég Bilboa valamivel aktívabb, és ha valamivel szigorúbb a játékvezető, akkor már egy büntetőt is rúghattak volna.
     
    13
    Rossz bejátszás a hazaik részéről, Iraizoz rúgja mezőnybe a labdát.
     
    14
    A hazaiak térfelén folyik a játék, zártan védekezik az Espanyol.
     
    15
    Szabadrúgáshoz jut a Bilboa, 24 méterre a hazai kaputól.
     
    16
    A vendégek beívelt szabadrúgása semmilyen veszélyt nem jelentett, a hazaik támadhatnak.
     
    17
    Hector Moreno vágta fel ellenfelét, jött is a sárga lap.
     
    18
    Kiegyenlített a küzdelem a pályán, helyzetekig egyik csapat se jut.
     
    19
    Garciat sodorják el, elmaradt a szabadrúgás.
     
    20
    Közepes iram és feszült játék a pályán.
     
    22
    A Bilbao szögletét kivágták, de maradt a labda a vendégeknél.
     
    23
    A hazaiak megszerezték a labdát, ebből vezettek gyors támadást.
     
    24
    Pizzi húzta meg a hazaiaktól, a védőről szögletre ment ki a labda.
     
    24
    A beívelt hazai szögletet kivágták a vendégek, de maradt a labda az Espanyolnál.
     
    25
    Az Espanol gólt szerzett!
    VIKTOR SANCHEZ góljával vezetést szereznek a hazaiak. Sanchez nem messze a vendégek tizenhatosától kapott egy passzt, majd tolta rajta néhányat, és 22-ról ballal, bal oldalról elvállalta. És milyen jól tette, ugyanis a labda a kapufát is érintve jobb felsőbe vágódott. Iraizoz hiába repült, ezt nem érhette el.
     
    26
    A baszkok voltak inkább az aktívabbak eddig, mégis az Espanyol szerzett vezetést.
     
    27
    Tapintható a feszültség a pályán, és ez a gól talán még jobbá teszi a találkozót.
     
    28
    A vendégek íveltek be egy szabadrúgást a hazai tizenhatosra, nem jelentett veszélyt. Az Espanyol támadhat.
     
    29
    Nem játszik rosszul a vendég Bilbao, de a hazaik fegyelmezett védekezésével egyelőre nem tudnak mit kezdeni.
     
    30
    A hazaiak átadják a területet a vendégeknek, ugyanakkor a Bilbao helyzetekig nem jut.
     
    32
    Aritz Aduriz csúnyán felvágta ellenfelét, meg is kapta a sárga lapot.
     
    33
    Hazai szabadrúgás után már a Bilbao támadhat.
     
    34
    Casilla megmozdulása miatt hűlt meg a vér a hazai szurkolókban. Egy mélységi passz után két védő között lépett ki a vendégek játékosa, Casilla kijött a kapujából, de nem tudta elrúgni a labdát, így helyzetbe kerültek a vendégek. Az volt a szerencséje az Espanyolnak, hogy már a kisodródott játékos nem tudta rendesen kapura rúgni a labdát.
     
    35
    Les miatt a hazaik jöhetnek kifelé.
     
    37
    Ezekben a percekben az Espanyol is feltolta valamennyivel a játékát.
     
    38
    Szabálytalanság után az Espanyol ívelhet középre egy szabadrúgást.
     
    39
    A beívelt hazai szabadrúgást Simao fejelte nem sokkal a kapu mellé.
     
    40
    A Bilbao hozza a labdát, építik a támadást.
     
    42
    Mellé! Christian Stuani lövése kerülte el a kaput.
     
    44
    A Bilbao gólt szerzett!
    OSCAR DE MARCOS góljával kiegyenlít az Athletic Bilbao. Gyors és látványos támadás végén szerezték az egyenlítő gólt. Rico kapott egy jó labdát a jobb oldalon, kapásból centerezett, az ötösre berobbanó De Marcosnak pedig már nem volt nehéz dolga, közelről a kapuba vágta a labdát. Nem figyeltek eléggé a hazai védők, ezt az akciót bealudták.
     
    45
    A hazaik vezetnek támadást az utolsó percben, hosszabbításra nem igazán van oka a játékvezetőnek.
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    Küzdelmes és kiegyenlített félidőn vagyunk túl. Valamivel a vendégek voltak aktívabbak, több támadást is vezettek, mégis az Espanyol szerzett gólt egy átlövésből.
    A gól után a két csapat felváltva támadt, igazából egyik sem uralta a játékot. Az első játékrész végén pedig egy kontrából sikerült az egyenlítés a vendégeknek.
    Maradjanak velünk a második félidőre is!
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    A vendégek kezdték a második félidőt.
     
    47
    Stuani jobbról lőtte be a labdát, a kivetődő Iraizoz összeszedte a játékszert.
     
    48
    A középpályán harcolnak a felek a labdáért.
     
    49
    Az Espanol gólt szerzett!
    VIKTOR SANCHEZ góljával vezet az Espanyol. Garcia kapott egy labdát a jobb oldalon, centerezését követően pedig Sanchez középről, 10 méterről a kapu bal sarkába lőtte a labdát.
     
    50
    Jól kezdte a második félidőt az Espanyol, nem csak a gól miatt.
     
    51
    Szabadrúgáshoz jutott a Bilbao. A beívelt labdát kivágták a hazaiak.
     
    52
    Oscar De Marcos lövése nem sokkal ment mellé.
     
    53
    Élvezetes játék, jó iram a mérkőzésen.
     
    54
    Simão harcolt nagyot a labdáért a vendégek tizenhatosa előtt, végül szerelték.
     
    55
    A Bilbao hozza a labdát, majd elpasszolják. Dobhatnak a hazaiak.
     
    56
    Lopez emelte be a labdát, szögletre mentettek a vendégek.
     
    57
    A beívelt hazai szögletből indultak meg a vendégek. Majd egy taktikai szabálytalanság a középpályán, oda a gyors támadás.
     
    58
    Ander Iturraspe helyére Ibai Gomez állt be.
     
    59
    Szabadrúgáshoz jutott a Bilbao. Közben Fuentes sétál le ápolásra.
     
    60
    A középre beívelt szabadrúgás nem jelentett veszélyt, az Espanyol vezethet támadást.
     
    61
    Idegesek a játékosok, oda-odalépnek egymásnak.
     
    62
    De Marcos ívelte be jobbról a labdát, középen szabálytalanságot látott a játékvezető, így kifelé jöhet az Espanyol.
     
    63
    Joan Capdevila ment be Fuentes helyett.
     
    64
    Sergio Garcia lövése nem sokkal kerülte el a vendégek kapuját.
     
    66
    Az Espanol gólt szerzett!
    SERGIO GARCIA góljával tovább növeli az Espanyol az előnyét. Stuani lőtte középre a labdát, Garcia lövését elsőre védte Iraizoz, majd a kipattanónál ismételhetett, még ez is elakadt a blokkban. Végül közelről fejjel vette be a vendégek kapuját, Iraiziz már csak a gólvonal mögül ütötte ki a labdát. A labda teljes terjedelmével elhagyta a gólvonalat, a Bilbao játékosai se reklamáltak.
     
    67
    Még nagyon sok van hátra, de azt már elmondhatjuk, hogy közel a győzelemhez az Espanyol.
     
    68
    Eléggé szellős a vendégek védelme, Pizzi könnyen zavarba hozta, végül szögletre mentett a Bilbao.
     
    70
    Nem mondtak le a pontszerzésről a vendégek, rendíthetetlenül mennek előre.
     
    71
    Szabadrúgáshoz jutott a Bilbao. A beívelt labdát szögletre mentették a hazaiak.
     
    72
    A beívelt vendég szögletet kivágták a hazaiak, majd távolról jött egy lövési kísérlet, de nagyon fölé ment.
     
    73
    Stuani kapott sárga lapot belépőért.
     
    73
    Markel Susaeta áll be Benat Etxebarria helyett.
     
    73
    Oscar De Marcos helyett Ander Herrera folytatja.
     
    74
    Simao ment le a pályáról, helyére Gabriel Torje állt be.
     
    74
    A vendégek birtokolják a labdát, próbálják nyomás alá helyezni a hazaiakat, de komoly helyzetig nem jutnak.
     
    75
    Egy kontrából veszélyeztetett az Espanyol. A jobb oldalról Garcia sarkazta vissza a labdát, de Pizzi már nem jutott lövéshez, a védelem tisztázott.
     
    76
    Tartja és járatja a labdát a Bilbao az ellenfél térfelén, a visszazárt védelemmel nem tudnak mit kezdeni.
     
    77
    A Bilbao rúghatott szögletet, a hazaiak kivágták, de maradt a labda a vendégeknél.
     
    78
    Fegyelmezetten védekeznek a hazaiak, a Bilbao nem találja a megoldást.
     
    79
    Balról ívelték be a labdát a vendégek, középen a fejes fölé ment.
     
    80
    Pizzi helyére Abraham állt be.
     
    81
    Nyom a Bilbao, beszorulnak a hazaiak.
     
    82
    Hazai labdaszerzés után Garcia kapott egy labdát a jobb oldalon, ügyesen tartotta, majd harcolt ki szögletet.
     
    83
    A hazaiak szögletét kifejelték a vendégek, de a labdára lecsapott Abraham, aki 10 méterről kapásból jócskán mellé lőtte.
     
    84
    Az Espanyol igyekszik tartani a labdát, majd bedobás után a Bilbao jöhet támadással.
     
    85
    A vendégek szöglete nem jelentett veszélyt, a labda Casilla kezében.
     
    86
    A vendégek nyomása alábbhagyott, talán már ők is érzik, hogy ez a mérkőzés elment.
     
    87
    A hazaiak már az idővel is játszva, okosan tartják a labdát.
     
    88
    Sanchezt vágják fel, szabadrúgáshoz jut az Espanyol.
     
    89
    San Jose kapott sárga lapot miután felvágta Sanchezt.
     
    89
    A beívelt hazai szabadrúgás után bal oldalról, éles szögből ugyan jött a lövés, de mellé ment.
     
    90
    Három perc lesz a ráadás.
     
    91
    A Bilbao gólt szerzett!
    IBAI GOMEZ szabadrúgásból szerzett gólt a vendégeknek. 23-ról, szembe a hazai kapuval rúghatott szabadrúgást a Bilbao. Gomez labdájának szeme volt, a hazai kapu jobb sarkába kötött ki. Casilla hiába repült, nem érhette el.
     
    92
    A vendégek sietnek a játékkal, az Espanyol már csak az idővel játszik.
     
    Mérkőzés vége.
     
    Egy végig izgalmas mérkőzésen végül a hazaiak diadalmaskodtak. Az első félidő 1:1-es állása után a második játékrészt a hazaik kezdték jobban, és a vezetést is sikerült megszerezniük. Ezt követően a Bilbao mindent megtett az egyenlítésért, a labdát is többet birtokolták, mégis a hazaiak tudták növelni az előnyüket. Kétgólos hátrányban már a vendégek se olyan meggyőződéssel játszottak mint korábban, igazi gólhelyzeteket nem is tudtak kialakítani. Közvetlenül a lefújás előtt ugyan szabadrúgásból még szépítettek, de ez már csak szépségtapasznak volt jó.
    Köszönöm megtisztelő figyelmüket! (23:56:37)

    Teleki Péter

    Gólok: 25. Sanchez, 49. Sanchez, 66. Garcia – 44. Marcos., 91. Gomez

    Lapok:   17. Moreno (ESB), 73. Stuani (ESB) – 32. Aduriz (ATB), 89. Jose (ATB)


    RCD Espanyol: Casilla – Lopez, Colotto, Moreno, Fuentes (63. Capdevila) – Sánchez, Lopez – Stuani, Pizzi (80. Abraham), Simão (74. Torje) – S. Garcia
    Cserék: Parreño – R. Rodríguez, Capdevila, Abraham, Lanzarote, Bifouma, Torje

    Athletic Bilbao: Iraizoz – Iraola, San José, Gurpegi, Laporte – Etxebarria (73. Susaeta), Iturraspe (58. Gomez), Rico – de Marcos (73. Herrera), Aduriz, Muniain.
    Cserék: Herrerín – Albizua, Etxeita, Morán, Susaeta, A. Herrera, I. Gómez

    Játékvezetők: Martínez – Canales, Fernández