KSI SE - ZF-Eger | 7:13 (vége) | | | A-HÍD SZEGED - YBL Waterpolo Club | 19:9 (vége) |
Szolnoki Dózsa - Debrecen | 20:8 (vége) | | | RACIONET Honvéd - Kaposvári VK | 14:9 (vége) |
OSC-Újbuda - PVSK-Füszért | 10:7 (vége) |
esemény vége
()
KSI SE - ZF-Eger
7:13
(2:4, 3:2, 1:3, 1:4)
- Utol. 20
- Mind
- Másolás a korábbiakból
- Kiemelt helyzetek
- Magyar részvétel
- Multimédia megjelenítése Multimédia elrejtése
Minden dicséretet megérdemel a hazai csapat, hiszen két és fél negyeden keresztül pariban volt az Egerrel szemben. Ezt követően azonban a hevesiek pontosabban értékesítették helyzeteiket és kihasználták, hogy vetélytársuk kicsit elfáradt. Ennek ellenére a KSI amikor már eldőlt a találkozó kimenetele, akkor sem adta fel a mérkőzést. Úgy gondolom jó játékot láthattunk így szombat délelőtt, reméljük a folytatásban is hasonló párharcokban lesz részünk, ugyanis az OB I többi összecsapását is követhetik majd a nap folyamán! Kellemes és vízilabdában gazdag délutánt kívánunk Olvasóinknak!
(12:09:02)
|
||
32
|
Vége a mérkőzésnek.
|
|
32
|
KEVIN GRAHAM fordul le jó ütemben, és lövi a kapus kezei között a hálóba a jobb oldalról a labdát! 7:13
|
|
32
|
Varga II játssza meg centerben BEDŐ KRISZTIÁNT, aki két védővel a nyakán a bal alsóba gyötri a játékszert! 7:12
|
|
31
|
Kardos kitolja sarokdobásra a jobb alsóból a labdát.
|
|
31
|
HANGODY GYÖRGY vágja be az ötméterest a jobb felsőbe! 7:11
|
|
30
|
Salamon jól blokkolja a középről érkező lövést.
|
|
30
|
SALAMON FERENC büntetőből lő a jobb alsóba! 6:11
|
|
29
|
A kapusok mindkét oldalon védeni tudnak a gyors támadások után.
|
|
29
|
Időt kér a hazai csapat.
|
|
28
|
Lőrincz emelkedik ki a kapu előtt a vízből, de Kardos védi a közeli lövést.
|
|
27
|
Bedő próbálkozik kétszer is a jobb oldalról, de először a bal kapufa, majd a blokkoló kéz fog ki rajta.
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
26
|
HÁRAI BALÁZS világbajnokhoz méltó gólt szerez centerből! Háttal a kapunak, svédcsavarral és a felső léc segítségével juttatja a hálóba a labdát! 6:10
|
|
25
|
Bisztrisányi kiüti a jobb szélről érkező kísérletet.
|
|
25
|
Elkezdődött a negyedik negyed, először a mérkőzésen a KSI hozza el a labdát.
|
|
Két és fél negyeden át tartotta magát a KSI a bajnoki címvédővel szemben, de most kicsit elfáradni látszanak a hazaiak.
|
||
24
|
Vége a harmadik negyednek.
|
|
24
|
Salamon jobb oldali lövése a jobb kapufáról kivágódik.
|
|
Időt kér az Eger.
|
||
24
|
Fölé száll a hazai büntető.
|
|
24
|
Graham a jobb szélről kettős kapufát lő.
|
|
23
|
A jobb kapufa mellé pattog a hazai center svédcsavarja.
|
|
23
|
Bisztritsányi kiüti a jobb szélről érkező lövést.
|
|
22
|
Graham szerzi meg hátrányban a centerbe bejátszott labdát, fordulhatnak a vendégek.
|
|
21
|
BEDŐ KRISZTIÁN lövése a bal alsó sarokban landol! 6:9
|
|
21
|
Bisztritsányi a jobb oldalról érkező távoli lövést könnyedén hárítja.
|
|
20
|
SALAMON FERENC fórban kap labdát középen a jobb szélről, amit könyörtelenül vág a jobb felsőbe! 6:8
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
20
|
Bisztritsányi leszedi a kapu jobb oldalába tartó labdát.
|
|
20
|
Hazai időkérés.
|
|
19
|
Bátori fordul le, majd játssza meg a jobb szélen érkező Lőrinczet, ő azonban a jobb kapufára pattintja a ziccert.
|
|
19
|
KEVIN GRAHAM a jobb oldalról vágja be Krémer keze alatt a hálóba a labdát! 6:7
|
|
18
|
MARNITZ MÁRK a léc alá vágja a labdát, ezzel egyenlít a KSI! 6:6
|
|
17
|
Varga II távoli lövését előbb Bisztirsányi védi, majd a második próbálkozás a blokkoló kézről pattan le.
|
|
17
|
Elkezdődött a harmadik negyed, az Egeré az első támadás.
|
|
Eddig a hazaiak kellemes meglepetést okozva, tartják magukat sokkal esélyesebb vetélytársukkal szemben. Ez köszönhető annak, hogy hátul jól védekeznek és a kapufáknál azért egy kis szerencséjük is volt. Az Eger simán vezethetne, ha jobban használná ki helyzeteit és pontosabban támadna. eddig azonban sok a technikai hiba vendég részről. Vajon megmarad a KSI lendülete, vagy az Eger esélyeshez méltón elintézi a találkozót? Hamarosan kiderül!
|
||
16
|
Vége a második negyednek.
|
|
16
|
Két egri jobb kapufa is, ami kipattan. Az elsőt Bátori, míg a másodikat Graham hagyta ki!
|
|
15
|
Egy lefordulást követően ziccerbe kerül a KSI játékosa, de pár méterről kimarad a középre lőtt labda, Bisztritsányi véd!
|
|
15
|
Jól védekezik az Eger és nem engedi fórban lőni a KSI-t
|
|
14
|
Hazai időkérés.
|
|
14
|
Kovács Gábor ötméterese a felső lécről kipattan, de marad az Egernél a labda!
|
|
13
|
Másodszorra szerez úgy gólt a pesti csapat, hogy már mindenki éppen visszafele úszik. Most KOVÁCS GERGŐ kapja a labdát centerben, amit a jobb felsőbe helyez! 5:6
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
13
|
Jól védekezik a KSI ismét, és megszerzi a labdát a hazai csapat.
|
|
13
|
Bisztritsányi a középről érkező távoli kísérletet könnyedén hárítja két kézzel.
|
|
12
|
VARGA II ZSOLT büntetőből a bal kapufa segítségével növeli előnyüket! 4:6
|
|
12
|
FEJŐS RÓBERT talál a jobb felsőbe, ezzel egy gólra zárkózik fel a KSI! 4:5
|
|
11
|
Az Eger már második támadása után nem jut lövéshez, mert szerelik a védők.
|
|
11
|
Marnitz ismét próbálkozik, de most fórban fölé száll a lövése.
|
|
10
|
Már majdnem letelt a támadóidő, MARNITZ MÁRK viszont elereszt egy távoli lövést középről és kilövi a jobb felsőt! 3:5
|
|
10
|
Hátul azonban jól zárnak vissza a hazaiak és máris újra támadhatnak.
|
|
9
|
Lejár a KSI támadóideje, nem sikerül kapura dobniuk.
|
|
9
|
SALAMON FERENC a jobb oldalról hatalmas gólt varr a jobb felsőbe! 2:5
|
|
9
|
Elkezdődött a második negyed, Graham hozza el a labdát a vendégeknek.
|
|
8
|
Vége az eső negyednek.
|
|
8
|
LŐRINCZ BÁLINT a bal szélről pattint a rövid felsőbe! 2:4
|
|
8
|
Először még véd Bisztritsányi, de másodszorra KALANOVICS BALÁZS a bal oldalról a jobb sarokba lő, már szimpla emberelőnyből! 2:3
|
|
7
|
Kettős hátrányban az Eger.
|
|
Kövess minket a facebookon és ne maradj le semmilyen eseményről!
|
||
7
|
Fórba kerül és időt kér a KSI.
|
|
6
|
BÁTORI BENCE fórban a jobb oldalról tekeri el az előtte álló védő mellett a labdát, és talál a bal alsóba! 1:3
|
|
6
|
A ziccer kimarad, a blokk a helyén volt.
|
|
5
|
Kontrát fújnak az Eger ellen.
|
|
5
|
Kovács Gábor fórban lőtte el a bal felső mellett a labdát.
|
|
4
|
Fejős a felső lécet találja el középről.
|
|
4
|
BEDŐ KRISZTIÁN fórban,a kapu elől kiemelkedve talál a hálóba! 1:2
|
|
3
|
A hazai center víz alá vitte a labdát, így fordulhat az Eger.
|
|
3
|
KEVIN GRAHAM a bal szélről lő a kapus feje fölött a hálóba! 1:1
|
|
2
|
FEJŐS RÓBERT éppen akkor talált centerből a jobb alsóba, amikor kiegészült csapata, így ezt már akciógólnak tekinthetjük! 1:0
|
|
1
|
Ez a próbálkozás fölé szállt a jobb szélről.
|
|
1
|
Elkezdődött a mérkőzés, a vendégek vezethetik az első támadást.
|
|
Hamarosan kezdődik a mérkőzés. Sajnos mindkét oldalon van egy-egy olimpiai bajnok hiányzó. A KSI-nél Székely Bulcsú, míg az Egernél Biros Péter nem szerepel a keretben.
|
||
A férfi vízilabda OB I-ben a KSI, az Eger csapatát fogadja szombat délelőtt. Vagyis az éllovas látogat a tabella tizedik helyezettjéhez. Szeptemberben a budapestiek simán, 20-5-re kaptak ki, így biztos fűti a visszavágás a többnyire fiatalokból álló csapatot. Azonban a friss világbajnokokkal medencébe szálló Eger ellen nem lesz könnyű dolga a KSI-nek, bár azért náluk is játszik egy olimpiai bajnok, Székely Bulcsú személyében. A KSI első 2014-es mérkőzésére készül, hiszen legutóbb szinte napra pontosan egy hónappal játszottak utoljára tétmeccset, a BVSC ellen. Arra a parázshangulatú találkozóra Kedves Olvasóink is emlékezhetnek, hiszen élőben közvetítettük. Mindenesetre az erőviszonyokat nézve, ha a hazaiak már megszorongatják ellenfelüket, akkor azt sikernek könyvelhetik el. Hogy ez sikerül-e az szombat ebédidőben kiderül!
|
||
Üdvözöljük on-line oldalunkon. Az esemény 11:00 - kor kezdődik.
|
Tibor Hortobágyi