Ferencvárosi Torna Club – MTK Hungária FC 3:4 (vége)
vége
Ferencvárosi Torna Club
3:4 (1:3)
MTK Hungária FC
kedd 13.05.2014, 16:00 • Puskás Ferenc Stadion, Budapest • Magyar Kupa
     
    Azt kell mondanom, hogy a magyar labdarúgó nb1 színvonalánál semmivel sem volt rosszabb ez a női mérkőzés. A lányok nem csak csinosak, de ügyesek is voltak, az összecsapás minden igényt kielégíthetett nézői szempontból. Jó iram, sok helyzet, hét gól, köztük gyors indításból született és érintés nélküli szögletből becsavart találat is!
    Az MTK együttese főként remek első félidei teljesítménye alapján végül győzelmet aratott és megszerezte az idei Magyar Kupa elsőséget!
    A Ferencváros nem adta fel, mindent megpróbált, három gólról egyre zárkózott, de végül egyenlítenie nem sikerült, így marad az ezüstérem. Mindkét csapat büszke lehet a mai teljesítményére.
    Végeredmény FTC – MTK: 3-4!
    Köszönöm a figyelmet!
    ---- (17:52:09)
     
    Mérkőzés vége.
     
    90+2
    Pádár felszabadít.
     
    90+2
    Még fél perc, a Fradi támad.
     
    90+2
    Mosdóczi próbálja indítani Zellert, egy perc sincs már hátra, Szőcs kifut és megfogja.
     
    90+1
    Kettő perc a hosszabbítás. Fenyvesi szerez labdát közben, majd eladja egy rossz indítással.
     
    90+1
    Méry Rita helyett Nagy Alexandra a nap utolsó cseréje, az MTK is kihasználja a harmadik cseréjét.
     
    90+1
    Nagy Lilla volt lesen, majd elrúgta a labdát sípszó után, de megússza lap nélkül.
     
    90
    Ha minden igaz, kettő perc lesz a ráadás a rendes játékidőt megtoldva.
     
    90
    Mosdóczi Evelin felé pontatlan indítás, Gál dobhatja be a bal oldalon.
     
    89
    Zeller felé érkezett hosszú indítás, de pár centivel Szőcs meg tudta előzni.
     
    89
    Már csak rombol az MTK, a Fradi támad folyamatosan.
     
    88
    Túl hosszú indítás középen Mosdóczi irányába, Szőcs kapja fel. Igen izgalmas lett a hajrá a mérkőzésen.
     
    88
    Diószegi húzott középre, majd 17 méterről kapura lőtt, Szőcs Réka vetődve fogta!
     
    87
    Az egyértelműnek látszó találkozóból még bármi lehet, nagyjából 5 perce maradt a Ferencvárosnak, hogy feltámadjanak poraikból és egyenlítsenek 3 gólos hátrányból is.
     
    86
    A Fradi gólt szerzett!
    Remek összjáték Mosdóczi, Diószegi, Zeller és KAJÁN ZSANETT között, végül utóbbi közel 6 méterről a kapus alatt belövi a helyzetet! 3-4!!
     
    86
    Inkább a labdatartással törődik az MTK, nem igazán törik magukat, hogy támadásokat építsenek.
     
    85
    Közelebbről nézve valószínűsítem, hogy Nagy Lilla sérülten játszik már jó 20 perce, mert húzza a lábát, de harcosan folytatja.
     
    84
    Jóval többet támad ebben a játékrészben a Ferencváros, de gólt csak egyet tudott szerezni egyelőre.
     
    83
    A szöglet után középről, 18 méterről Diószegi Fanni lőtt kapura, de kb egy méterrel fölé durrantott.
     
    83
    Diószegi ad remek indítást jobbra Mosdóczinak, aki szögletet harcol ki.
     
    82
    Alig tíz perc még hátra a meccsből, őrzi két gólos előnyét az MTK. 2-4.
     
    81
    A túloldalon Mosdóczinak pontatlan egy indítás, Szőcs hozhatja játékba a labdát.
     
    80
    Nagy Lilla 100%-os ziccerben törhetett kapura középen egy remek csel után, ám lövés helyett nagyon önzetlenül a bal oldalon őt kísérő Méry Ritának akarta passzolni 15 méteren, de belehibázott és középen a visszaérő védőt, Nagypált találta telibe, akiről kipattant.
     
    80
    Mosdóczi kap pontatlan indítást a jobb oldalon, de egyébként is lesen volt.
     
    79
    Pádár kap indítást a bal oldalon, de ismét les miatt állítja meg az akciót Gaál Gyöngyi.
     
    78
    Megbecsüli most a labdát az MTK, kissé ölik is az időt.
     
    77
    A középpályán folyik a játék, ez a gól egy halvány esélyt jelent most a Fradinak.
     
    76
    A Fradi gólt szerzett!
    Ilyet nagyon ritkán látni még férfimérkőzésen is, Détári Lajost idézte a Fradi!
    KAJÁN ZSANETT BERNADETT egy jobb oldali szögletet érintés nélkül csavart be ballal a hosszú felsőbe! Szenzációs, szépségdíjas találat! 2-4!
     
    76
    De Oliveira helyett Diószegi Fanni folytatja.
     
    75
    Támadgat továbbra is a Ferencváros, de egyelőre az átütő erő hiányzik és negyed órával a vége előtt 3 gólos az MTK hátránya, magabiztos vezetés.
     
    74
    De Oliveira kapott remek beadást középen, öt méterről azonban csak érinteni tudta fejjel, így Szőcs könnyedén megfogta, ez nagy helyzet volt!
     
    74
    Vesszős mentett az oldalvonalon túlra Mosdóczi elől.
     
    73
    Innentől nagy meglepetés kellene, alighanem eldőlt a találkozó.
     
    72
    Az MTK gólt szerzett!
    Pádár tört be remekül a bal oldalon, az alapvonaltól hajszálpontosan adta be középre, ahol is HUMMEL-SMUCZER ANGÉLA érkezett és három méterről a hálóba pofozta a labdát! 1-4!
     
    71
    De Oliveira kapott sárga lapot a Fradiból.
     
    71
    Jó kiugratást kapott középen De Oliveira, Szőcs Réka azonban együtt élt a játékkal és 20 méterre kifutva felszabadított.
     
    71
    Fenyvesi indítása pontatlan, Szőcs szerzi meg.
     
    70
    A sérült Tell Zsófia helyett Vesszős Mercédesz érkezik a pályára az MTK gárdájánál.
     
    70
    Mosdóczi Evelin nem tudta befutni Zeller Dóra túl erős passzát a jobb oldalon.
     
    69
    Jobb oldali beadásnál Szőcs ejti ki, De Oliveira azonban lesen volt.
     
    69
    Tell Zsófia megsérült, cserére lesz szükség, de közben Nagy Lilla is fogja a csípőjét, az a sérülés sem gyógyult még meg.
     
    69
    Szabó Viktória szerzett labdát a jobb oldalon, bepasszolt Fenyvesi Evelinnek, aki 13 méterről tüzelt, Szőcs pedig védett.
     
    68
    A szöglet nem veszélyes, mindenki felett átszáll.
     
    67
    Fenyvesi Evelin emeli középre a labdát a jobb oldalon, egy védő inkább szögletre ment a biztonság kedvéért.
     
    67
    Zeller indítja Bognárt a jobb oldalon, túl hosszú, a vonalon túl éri már csak el.
     
    66
    Nagy Lilla próbálja indítani Méryt középen, de mély, így Németh zsákmánya a labda.
     
    65
    Görcsöt kapott Nagy Lilla lába a középkörnél. Áll a játék egyelőre, de szerencsére Nagy tudja folytatni, bár egyelőre biceg.
     
    65
    Pádár kapott indítást középen, de lesre futott.
     
    64
    Már a túloldalon szöglet, de Szőcs Réka kiöklözi.
     
    63
    Szép támadás végén a bal oldalon, 15 méterről lőtt kapura Palkovics Nóra, ám Németh Júlia remek vetődéssel védett!
     
    62
    Szabó Dorottya helyett Szabó Viktória, Rudán helyett pedig Madarassy érkezett a Fradinál, kettős csere.
     
    62
    Egy indítás után Demeter fejeli higgadtan haza a labdát Szőcsnek.
     
    61
    Egy óra játékot követően Ferencváros – MTK: 1-3.
     
    61
    A szöglet veszélytelen, már az FTC lányainak lábán vándorol a labda.
     
    60
    Pádár fordult le remekül a bal oldalon, középre tudta lőni a labdát, középen pedig Nagy Lilla elől az utolsó pillanatban mentett szögletre Szabó Dorottya.
     
    59
    Nagy Lilla indítása lesen találja Méry Ritát a bal oldalon.
     
    58
    De Oliveira kapott labdát 14 méteren a jobb oldalon, ráfordult és tüzelt, de jócskán fölé.
     
    57
    Demeter lábáról csúszik le egy 30 méteres szabadrúgás, így beadás helyett inkább kapura megy, de Németh könnyedén kapja le.
     
    56
    Sajnos kissé leült a találkozó, az első játékrészben jóval több nagy helyzet volt, reméljük ismét vissza tudnak pörögni.
     
    56
    Zeller Dóra próbált befutni egy lehetetlennek tűnő indítást, Szőcs Réka meg is előzte végül.
     
    55
    Gál lábán pattan meg egy belőtt passz, de Szőcs így könnyedén szerzi meg a lelassult labdát.
     
    55
    Rudán kissé kockázatos hazaadását éppen csak ki tudta vágni Németh a mezőnybe.
     
    54
    Szabó Zsuzsanna harcolt a labdáért Nagypállal, végül utóbbiról ment ki.
     
    53
    Papp Dóra korrigálta egy társa hibáját, ezzel megakadályozott egy indítást középről.
     
    53
    Szabó Dorottya lépett bele egy indításba, bedobás az MTK javára a felezőnél.
     
    52
    Bognár pontatlan passza az ellenfél térfelén, Fenyvesi visszaszerzi, de túl hosszan indítja Kajánt. Kirúgás.
     
    51
    Demeter előrelőtt passzát majdnem megszerezte Pádár kb 18 méterre a kaputól, végül Vőfély megoldotta a helyzetet.
     
    50
    De Oliveira harcolt a jobb oldali szögletzászlónál, be is tudta adni, de középen nem kísérte senki az akciót.
     
    50
    Szerencsére nincs gond, Méry is tudja folytatni.
     
    49
    Méry Rita maradt lent a középkörben, ápolás miatt áll a játék.
     
    48
    Máris egy Nagy Lilla kiugrás a jobb oldalon, de most nem találta el jól a labdát Vőfély szorításában, 15 méterről lőtt, Németh könnyedén szerzi meg.
     
    47
    Támad a Fradi, Szabó Dorottya dobhatja be a bal oldalon.
     
    46
    Csányi Diána helyett folytatja a kék mezeseknél Palkovics Nóra.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Negyed óra játék után vezetést szerzett a Ferencváros, remek akció végén Kaján talált be.
    Gyorsan egyenlített az MTK, majd lassan fölénybe is kerül. Nem találják egyelőre a Fradi játékosai az ellenszert Nagy Lilla gyorsaságára, aki rendre nagy veszélyt teremt a zöldek kapuja előtt, két találatot is szerzett már. A túloldalon is akadtak még helyzetek a gólon kívül is, semmi nem dőlt még el.
    45 perc játék után FTC-MTK 1-3.
    A szünet után folytatjuk!
    ----
     
    45+1
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+1
    Újabb MTK támadás, bal oldali szöglet.
     
    45
    A szögletnél volt középen egy kis kavarodás, Hummel-Smuczer végül hagyja Szőcsnek, hogy megfogja a lasztit.
     
    45
    Nagypál cselez a jobb oldalon elől, Szabó Zs. mentett bedobásra. Nem sokkal később Bognár harcol ki szögletet a jobb oldalon.
     
    44
    A Fradi szempontjából lelkileg nem jött jókor ez a harmadik bekapott gól, ha akarnak még valamit ma, újítaniuk kell, főleg hátul.
     
    43
    Az MTK gólt szerzett!
    Labdát veszített hátul a Ferencváros, PÁDÁR ANITA a tizenhatos jobb sarkánál kiugrott, Méry Rita remekül passzolt neki, Pádár pedig bebombázta a rövid oldalon 10 méterről! 1-3!
     
    43
    Vőfély adja haza Pádár elől bravúrosan.
     
    43
    Néhány perce áttevődött ismét a játék az MTK térfelére, ők támadnak most többet.
     
    43
    De Oliveira látványos mozdulattal próbálta bent tartani a labdát a vonalnál, de meghalt a szépségben, mivel kirúgta a vonalon a játékszert.
     
    42
    De Oliveira beadását Tell szerzi meg hátul, indítását azonban Szabó Zsuzsanna nem érheti el.
     
    41
    Szabó Zs. indítása az oldalvonalon túlra kerül, így a zöld-fehérek jöhetnek előre.
     
    40
    Pádár Anita nem figyelt eléggé, erősen lesen maradt a jobb oldalon elől.
     
    40
    Jó iramú találkozó, nem bánta meg, aki ezt a meccset választotta délutáni szórakozásként.
     
    39
    De Oliveira kap indítást Mosdóczitól a jobb oldalon, de les. Az ismétlés alapján nem volt egyértelmű a dolog, de Szőcs egyébként is jól zárta a szöget.
     
    38
    Gyanítom, nem az utolsó helyzetét láttuk ma Nagy Lillának, kiemelkedő gyorsasága van a mai meccsen.
     
    37
    Nagy Lilla ismét kilépett a jobb oldalon, ez sem volt les, 16 méterről tüzelt, ezúttal azonban Németh Júlia nyerte a párharcot, kivédte!
     
    36
    A középpályán folyik a játék.
     
    35
    Már az MTK vezet tehát, kérdés, hogy tud-e újítani a Ferencváros.
     
    34
    Az MTK gólt szerzett!
    Nemrég írtam, hogy az MTK sűrűn fogja kihasználni NAGY LILLA gyorsaságát, most is ez történt, több méteres előnyben kapta a kiugratást a jobb oldalon, majd 15 méterről kilőtte a hosszú alsót! 1-2!
     
    34
    Nagypál indítását füleli le középen Szabó Zsuzsanna, de az FTC gyorsan visszaszerzi.
     
    33
    Átvette az irányítást a Fradi, az első 20 percben inkább az MTK akarata érvényesült.
     
    33
    Fenyvesi próbál indítani, de túl hosszú De Oliveirának.
     
    32
    Mosdóczi ugratja ki remekül a bal oldalon kiugró De Oliveirát, aki azonban jobbal az oldalhálóba lő 6 méterről!
     
    32
    De Oliveira szöglete balról, Vőfély próbálta fejelni középen, de pár centivel megelőzték.
     
    31
    Mosdóczi már elöl jeleskedik, jól indítja De Oliveirát, keresztlabda jobbról, Nagypál várta a túloldalon, de a védők szögletre mentenek.
     
    30
    Mosdóczit ápolták egy ideig, de szerencsére folytatni tudja a játékot Evelin is.
     
    30
    Mosdóczi rúgott össze vétlenül Csányi Diánával, Szabó Zsuzsanna közben beadja balról, Németh megcsípi.
     
    29
    Hosszú indítás a zöldektől, Szőcs kezében már a labda.
     
    28
    Nagy Lilla kiugratása során kifutott a kapus, Németh, 17 méteren próbálta Nagy átemelni a kapust, aki kézzel ért bele a labdába, ám Gaál Gyöngyi továbbot intett. Egyértelmű volt a helyzet, itt megúszott a Fradi egy kiállítást.
     
    27
    Úgy tűnik 26 perc játék után, hogy az MTK támadósora erősebb, ám a védelmük könnyebben zavarba hozható, így vélhetően lesznek még gólok.
     
    26
    Nagy Lilla szerzett labdát a középpályán, a csapatkapitány, Bognár Enikő állítja meg szabálytalanul.
     
    26
    Továbbra is remek, napos időben játszhatnak a csapatok, jó futballidő.
     
    25
    Nagy szerencséje volt most az MTK csapatának, könnyen újra megszerezhette volna a vezetést a Ferencváros.
     
    24
    Megszökött középen Mosdóczi Evelin, majd 14 méterről estében még kapura tudta lőni, a labda a jobb kapufát találta telibe!
     
    23
    A középpályán folyik most a játék. Mosdóczi kap túl hosszú passzt.
     
    22
    Az MTK gólt szerzett!
    Gyorsan sikerül egyenlítenie az MTK gárdájának, Pádár Anita készíti le NAGY LILLÁNAK a labdát, aki 17 méterről okosan becsavarja a bal felsőbe! 1-1!
     
    22
    Méry kapott indítást a jobb oldalon, labdavezetés közben utolérték, a középső védő pedig el tudta csenni a játékszert a tizenhatos vonalánál.
     
    21
    Csányi Diána próbálta labdát szerezni a bal oldalon, Rudán megoldotta.
     
    20
    Nagypál Fatima és Rudán Andrea együttes erővel szerez labdát hátul.
     
    19
    Kajánnak ment az indítás a bal oldalon, de nem pontos, Szőcs könnyedén kapja fel.
     
    19
    Valószínűleg sokszor próbálja majd az MTK kihasználni Nagy Lilla gyorsaságát, feltűnően gyors tempóval tud futni a kékek támadója.
     
    18
    Demeter próbálja indítani Nagy Lillát a jobb oldalon, de ez ismét túl hosszú lett.
     
    17
    Egyetlen perc sem telt el a két ziccer között, az első igazi helyzetéből vezetést szerzett a Fradi!
     
    16
    A Fradi gólt szerzett!
    A futball ősi törvénye, kimaradt az egyik oldalon, büntetnek a másikon. Gyönyörű, remek ütemű kiugratás a bal oldalra KAJÁN ZSANETT részére, aki átvette, majd 8 méterről higgadtan gurított a hosszú alsóba! 1-0!
     
    16
    Ajtó-ablak helyzetben lépett ki középen Méry Rita, csak a kapussal állt szemben, 14 méterről megcélozta a jobb alsót, de két centivel mellé lőtt!
     
    16
    Hátul adogat most a Ferencváros, Rudán adja el, majd kilép Méry!
     
    16
    Kaján igyekezett kilépni középen, de az indítás túl hosszú, Szőcs kaparintja meg a lasztit.
     
    15
    Sajnos meglehetősen gyér számú közönség előtt játszanak, konganak a lelátók, pedig itt ma még egy Ligakupa döntőt is játszanak a férfiak később.
     
    14
    Szabó Zsuzsanna szerzett labdát, végül Szőcs Rékához kerül hátra a labda.
     
    13
    Szabó Zs. dobhatja be a bal oldalról, földre került Gál, de nem volt szabálytalanság.
     
    13
    Tell Zsófia oldotta meg a feladatot hátul, előnyösebb helyzetben volt, mint De Oliveira.
     
    12
    Kaján Zsanett szerzett labdát hátul a bal oldalon, Nagy elől csente el a játékszert egy indításnál.
     
    11
    Egyelőre egymás hibáiból élnek a csapatok, egyetlen igazi helyzet volt, Nagy lövése.
     
    10
    Nagy felé az indítás a jobb oldalon elérhetetlenül hosszú, Németh Júlia szerzi meg könnyedén.
     
    9
    De Oliveira húzza meg lendületből a jobb oldalon, Demeter azonban ki tudja fejelni középen az érkező Kaján elől.
     
    9
    Fenyvesi ütközött középen Hummel-Smuczerrel, utóbbit kell ápolni.
     
    8
    Nagy Lilla húzta meg a jobb oldalon, lefutotta a védőket, majd 14 méterről rálőtte, Németh kint is állt a kapujából, de szerencséjére pár centivel mellé ment az erős lövés.
     
    8
    A főváros térségében esős idő van, de Diósgyőrben szerencsére kedvezőek a körülmények.
     
    7
    Nagy csúsztatta meg a rövid oldalon, de középen nem akadt társ, jöhet a Fradi.
     
    6
    Nagy Lilla adta volna be jobbról, lepattant Szabó Dorottyáról, szöglet az MTK javára.
     
    5
    De Oliveira zavar elől, majd Fenyvesi labdát szerez középen. Bognár eladja.
     
    5
    Mindenképpen számíthatunk gólokra, mert például az MTK 14 meccs alatt plusz 60-as gólkülönbséget produkált eddig.
     
    4
    Ismét Fenyvesi szerez labdát, de aztán eladja az FTC. Eddig többet birtokolja a játékszert a kék mezes csapat.
     
    3
    Megpróbál az MTK letámadni, Méry Rita és Csányi különösen sokat merészkedik előre.
     
    2
    Fenyvesi Evelin szerez labdát a középpályán, végül Németh-hez kerül hátra.
     
    1
    Zöld-fehérben a Ferencváros lányai, kékben az MTK csapata.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Összeállítások:

    Ferencvárosi Torna Club: Németh – Nagypál, Vőfély, Rudán, Szabó Dorottya – Fenyvesi, Bognár, Mosdóczi, Zeller – Kaján, De Oliveira
    Cserék: Samu – Diószegi, Szabó Viktória, Benak, Gruber, Madarassy, Derzsényi

    MTK Hungária FC: Szőcs – Szabó Zsuzsanna, Demeter, Gál, Tell – Hummel-Smuczer, Papp, Csányi, Pádár – Nagy, Méry
    Cserék: Erdélyi – Somogyi, Kókány, Nagy, Palkovics, Vesszős, Tatai

    Játékvezetők: Gaál Gyöngyi – Török Katalin, Vad Anita.
     
    A MOL-női magyar kupa döntőjéhez érkeztünk női futballban. A Ferencváros és az MTK Hungária gárdája vívja egymással a finálét semleges pályán, Miskolcon a DVTK Stadionban.
    Négy fordulón át vezetett mindkét együttes útja a döntőig. Az elődöntőben a Ferencváros a Viktória csapatát győzte le 3-2 arányban, az MTK pedig a Dorogi Diófa SE-t ütötte ki fölényesen 5-0 különbséggel.
    Az MTK részéről Pádár Anita és Csiszár Henrietta a legjobb gólvágók 5, illetve 4 találattal, az FTC legtöbb gólt szerzett lánya pedig Krascsenics Petra szintén öt góllal. Mögötte számos két gólos található.
    Általában az átlagnézők nem sűrűn láthatnak női futballt és nem is igen tudnak róla sokat. Ma azonban élőben követhetik nyomon a kupadöntő alakulását. Ez úgymond a felvezető mérkőzése a férfi Ligakupa döntőjének, de itt is komoly izgalmakra lehet számítani. Aki szereti a női futballt, semmiképpen se hagyja ki!
    Az esélyeket lehetetlen megítélni, minden döntő egy külön világ, azon a napon, aki a jobb formát hozza, az győz, egyetlen mérkőzés dönt.
    Az összecsapás kedden 16 órakor kezdődik, tartsanak velünk!
    ----
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:00 - kor kezdődik.

    Kármán Zoltán

    Gólok: 16. Kaján, 76. Kaján, 86. Kaján – 22. Nagy, 34. Nagy, 43. Pádár, 72. Hummel-Smuczer

    Lapok:   71. De Oliveira (FTC)


    Ferencvárosi Torna Club: Németh – Nagypál, Vőfély, Rudán, Szabó Dorottya – Fenyvesi, Bognár, Mosdóczi, Zeller – Kaján, De Oliveira
    Cserék: Samu – Diószegi, Szabó Viktória, Benak, Gruber, Madarassy, Derzsényi

    MTK Hungária FC: Szőcs – Szabó Zsuzsanna, Demeter, Gál, Tell – Hummel-Smuczer, Papp, Csányi, Pádár – Nagy, Méry
    Cserék: Erdélyi – Somogyi, Kókány, Nagy, Palkovics, Vesszős, Tatai

    Játékvezetők: Gaál Gyöngyi – Török Katalin, Vad Anita