Dab.Docler – Ferencváros Bp. ESMTK 2:1 (vége) | Budapešť – DVTK Jegesmedvék 0:7 (vége)
vége
Dab.Docler
2:1 (0:0, 1:1, 1:0)
Ferencváros Bp. ESMTK
vasárnap 02.11.2014, 17:00 • Dunaújvárosi Jégcsarnok • MOL Liga
     
    A mérkőzés lassú tempóban kezdődött. Több hazai helyzetet követően, a Ferencváros egy-két kontrát leszámítva csak védekezett. A harmad felénél kicsit magasabb sebességre kapcsoltak a csapatok, de igazán nagy helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. A DAB szinte egy kapuzott a játékrész ezen szakaszában. A harmad hátralevő részében sem változott a játék képe. Támadott a DAB, védekezett a vendég csapat. Gólt egyik csapat sem tudott elérni , így 0-0-ás eredménnyel vonultak a csapatok az öltözőbe.

    A második harmad elején kettős előnybe került a vendég csapat, de gólt nem sikerült elérniük. Továbbra is hazai fölény jellemezte a harmadot, de most valamelyest több támadást vezetett a vendég csapat is. Sevelanak több esetben is bravúrral kellett hárítania. Kettős emberelőnybe került a hazai csapat, de nem sikerült kihasználniuk, majd Novak kiállítása letelt, amikor is Pozsgai lövésébe Peterdi tette bele az ütőjét, a korong pedig Marton mellett vágódott a kapuba. A harmad vége előtt nem sokkal, egy ferencvárosi felszabadítás, pont a büntetőpadról visszatérő Revák elé kerül, aki teljesen egyedül vezethette a korongot Sevela kapujára, amit be is lőtt. Így 1-1-es eredménnyel mehetnek a csapatok pihenőre.

    Emberelőnyben kezdhette a ferencvárosi csapat a harmadot, de gólt nem sikerült elérniük. Majd Kiss Ákos egész közelről lőtt kapuvasat. Többet támadott a hazai csapat, de a legnagyobb helyzeteiket is sorra elpuskázták. A harmad végén kettős előnybe került a hazai csapat amit Szappanos révén ki is használtak. Gyenge színvonalú mérkőzésen, nehezen nyert a hazai csapat, így továbbra is örzi hazai veretlenségét (19:01:35)
     
    60:00
    Mérkőzés vége.
     
    59:33
    Rafaj büntetése letelt
     
    58:09
    A Dunaújváros gólt szerzett!

    Gólszerző: SZAPPANOS DÁVID
    Gólpassz: Kiss Ákos, Azari Zsolt


    Egy végletekig kijátszott helyzetet követően Kiss passzolt keresztbe a kapu előtt az üresen álló Szappanoshoz, aki a félig üres kapuba emelte a korongot

     
    57:33
    Hazai időkérés.
     
    57:33
    Rafaj büntetése 2 perc testreütésért
     
    57:01
    Pozsgai lövése jön ki Martonról, de a védők takarítanak
     
    56:22
    Cerny büntetése 2 perc bottal akasztásért
     
    54:09
    Mikusovic tette be a korongot a kapu elé az érkező Pálnak aki egyből lőtt, de a lövést Sevela hárította
     
    53:10
    Azari éles szögből leadott lövése, nem okozott gondot Martonnak
     
    52:47
    Tilos felszabadítás, a vendég harmadban a bedobás
     
    52:15
    Galanisz büntetése letelt
     
    52:01
    Novak lő takarásból, Sevela hárítja a lövést
     
    51:02
    Novak cselezte be magát a kapu elé, lövése elment a kapu felett
     
    50:15
    Galanisz büntetése 2 perc fogásért
     
    50:05
    Moravec lő kapu fölé
     
    49:15
    Hruby lövésébe egy védő rosszul ér bele, ami így majdnem megtréfálja Martont, de a kapus időben vissza tudott még nyúlni
     
    48:30
    Horváth lövését üti ki Sevela
     
    47:14
    Pál büntetése letelt

    Lepsényi Zsolt

    Gólok és gólpasszok: 34. Peterdi (Pozsgai, Kiss Á.), 59. Szappanos (Kiss Á., Azari) – 38. Revák (Pál, Marton)


    Dab.Docler: Sevela (Kalnins) – Pozsgai, Martine, Peterdi,Galanisz, Pavuk – Nagy, Mestyán, Szappanos, Azari, Papp – Hruby, Erdélyi, Kovács, Szepessy, Kiss – Magosi
    Ferencváros Bp. ESMTK: Marton (Budai) – Moravec, Cerny, Mikusovic, Pál, Novak – Lencsés, Kramar, Dubek, Rafaj, Papp Cs. – Horváth, Hegyi, Revák, Németh, Borbás – Lévai, Mach

    Játékvezetők: HASZONITS Miklós, SÓS Zoltán, ABONYI Attila,TIMÁR Balázs