Williams – Sharapova 2:0 (vége)
vége
Serena Williams
Serena Williams
2
6 7  
Maria Sharapova
Maria Sharapova
0
3 65  
szombat 31.01.2015, 09:44 • Rod Laver Arena, Melbourne • Australian Open - Australian Open (kemény borítás)
     
    Betegen is megnyerte két szettben az ausztrál Grand Slam döntőt Serena Williams. Az első játszmában Sarapova nagyon sokat hibázott, a második szettben ezeket már sikerült jócskán leredukálnia. Azonban nem tudott mit kezdeni az orosz azzal, hogy Williams jobban és gyorsabban is adogatott, folyamatosan 200 körül szerválta első adogatásait, Összesen 17 ászt ütött az amerikai, ezek közül több igen fontos pillanatban született meg. (Sarapova mindössze négyet ütött)

    Sarapova sokszor jött vissza lehetetlen helyzetből, próbálta mozgatni Williamst, agresszívan játszott, de Serena nem véletlenül világelső, abszolút megérdemelten nyerte az amerikai ezt a döntőt is. Sarapova zsinórban 17. vereségét szenvedte el Serena Williams ellen, az adogatások közti különbség hozta meg a második játszmát, ezzel a mérkőzést is a világelső. Sarapova dicséretes teljesítményt nyújtott, de ma is a szimpatikus vesztes szerepét kapta.

    Serena Williams – Maria Sarapova: 2-0!
    6:3, 7:6 (5)!
    Köszönöm a figyelmet!
    ---- (11:42:03)
     
    7:6
    Végül Serena Williams ugyanoda üti az ismételt szervát, ásszal zárja le az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, bajnok lett a világelső ismét! 7:6!
     
    6-5
    Necc lett és nem ász!
     
    6-5
    Sarapova a második szervát a vonalra ütötte, majd a fogadást megölte tenyeressel. 6:5, még mindig meccslabda!
     
    6-4
    Letámadta a második adogatást Williams, fonák kereszt nyerő. 6:4, két mérkőzéslabdához jut ezzel Serena Williams!
     
    5-4
    Minibrék Sarapovától, Williams ki nem kényszerített hibája, szélesre ütötte. 5:4!
     
    5-3
    Irányított Serena Williams, Sarapova egy idő után a hálóba tudta csak ütni már. 5:3!
     
    4-3
    Williams szélesre üti, ki nem kényszerített hiba. 4:3!
     
    4-2
    Komoly hiba Williamstől, ziccerben csúnyán a hálóba üti. 4:2!
     
    4-1
    Mindkét szerváját hozta Serena, Sarapova kiszorult és csak hálóba tudta ütni. 4:1!
     
    3-1
    Kiváló adogatás Williamstől, ezzel 3:1!
     
    2-1
    Ismét egy return, ami fogadhatatlan, már Serena áll jobban.
     
    1-1
    Minibrék vissza, Sarapova a jó fogadást a hálóba ütötte.
     
    0-1
    Minibrék Sarapovától egy kiváló tenyeres return után.
     
    6:6
    Love game Sarapovától egy újabb könnyed labdamenettel. 6:6! Jöhet a rövidítés, izgalmas és szoros mérkőzés lett belőle.
     
    0-40
    Középre száll az ász Sarapovától.
     
    0-30
    Williams fogadása rettentő hosszú.
     
    0-15
    Jó szerva után a fogadás nem megy pályára.
     
    6:5
    Ásszal zárja le ezt a nehéz adogatójátékot Williams, 6:5-re vezet az amerikai. Sarapovának másodszor is a meccsben maradásért kell szerválnia.
     
    A-40
    Williams gyorsította a labdamenetet, az orosz a hálóba tudta már csak tenni.
     
    40-40
    Letámadta Serena második szerváját Sarapova, a második ütés pedig nyerő lett fonákkal.
     
    40-30
    Serena vágott szervája a sarokban, ász.
     
    30-30
    Sarapova kiszorította Williamst és bár nem volt túl jó a röpte, Serena a hálóba ütötte.
     
    30-15
    Kiváló tenyeres kereszt Williamstől.
     
    15-15
    Kettős hiba Williamstől, ebben a szettben az első.
     
    15-0
    Szép, vágott szerva Serenától, fogadás már széles.
     
    5:5
    Kiüti Williams, nincs vége a döntőnek, Sarapova meccslabdát hárítva hozta a szerváját! 5:5!
     
    40-A
    Rövidített Sarapova, nem sikerült túl jól, de Williams már nem tudta áttenni a háló felett.
     
    40-40
    Sarapova meccslabdánál ismét a vonal mellé bombáz egy kiváló tenyerest. Serena is megtapsolja az oroszt!
     
    40-30
    Kulcspillanatban, ziccerben szélesre üti Sarapova, ezzel bréklabdához juttatja Williamst. Ez mérkőzéslabda is egyben, az Ausztrál Open győzelméhez!
     
    30-30
    Kettős hiba Sarapovától, nem valami jó pillanatban.
     
    15-30
    Megint bejött Sarapova kockáztatása, nagy adogatás után a tenyerest a vonal mellé beveri.
     
    15-15
    Szép második adogatás Sarapovától, Williams fogadása széles.
     
    15-0
    Williams támadó volt és tenyeressel nyerő egyenest üt végül.
     
    5:4
    Williams szervái nagyon jól ülnek ezen a mérkőzésen, ez a fogadás is a hálóban. 5:4-re vezet a világelső, Sarapovának a meccsben maradásért kell adogatnia.
     
    40-0
    Domináns labdamenet Serenától, negyven-semmi.
     
    30-0
    Ász Williamstől középre.
     
    15-0
    Csodálatos, éles szögű tenyeres kereszt Serenától, az már fogadhatatlan.
     
    4:4
    Kiváló szerva a sarokban, egyenlít Sarapova, 4:4!
     
    15-40
    Kettős hiba az orosztól, már a feldobás sem volt a legjobb.
     
    0-40
    Hosszúra üti Williams. Könnyed adogatójáték lehet.
     
    0-30
    Sarapova továbbra is agresszív és támadó. Tenyeres egyenes nyerő.
     
    0-15
    Sarapova a hálónál röptézett kétszer is, végül Williams elütése széles.
     
    4:3
    Vágott szerva a sarokba, ász, ezzel 4:3-ra ismét Williams vezet!
     
    A-40
    Még egyszer ugyanazt megcsinálja Serena, adogatóelőny.
     
    40-40
    Jó adogatás után gyors befejezés.
     
    40-A
    Ezzel a rontással Williams sokat veszíthet, bréklabda!
     
    40-40
    Valamiért elvették Williams labdamenetét, talán túl hamar kiabált bele és megzavarta ezzel Sarapovát.
     
    A-40
    Fogadhatatlan adogatás, adogatóelőny.
     
    40-40
    Sarapova gyorsan átvette az irányítást és a harmadik ütése nyerő lett tenyeressel.
     
    40-30
    Mit művel az amerikai! Újabb ász, már adogatóelőny semmi harmincról.
     
    30-30
    Újabb Williams ász, 190 km/h.
     
    15-30
    Ász értékű szerva Serenától.
     
    0-30
    Ziccer a hálónál Serena számára, de hosszúra ütötte!!
     
    0-15
    Sarapova nyerő tenyeres egyenese gyönyörűszép.
     
    3:3
    Williams hosszúra üti, ki nem kényszerített hiba. ezzel egyenlít Sarapova! 3:3!
     
    40-A
    Serena elütése nem jön be, hálóba verte.
     
    40-40
    Nincs meg a brék. szélesre üti Williams.
     
    40-30
    Williams kétszer is kiválóan tette sarokra, ezzel bréklabdához jut!
     
    30-30
    Hiába futtatta meg ellenfelét Sarapova és dominált, végül hosszúra üti!
     
    15-30
    Williams pompás return után a hálónál befejezi a labdamenetet.
     
    0-30
    Ez a fogadás pedig hosszú Williamstől.
     
    0-15
    Erős adogatás, fogadás a hálóban.
     
    3:2
    Megint egy ász az amerikaitól, hozza ezzel a szerváját a világelső, 3:2!
     
    40-30
    Ez is kiváló adogatás volt, Sarapova fogadása a hálóban.
     
    30-30
    Két ásszal felel Williams, helyesbíthetünk.
     
    15-30
    Ásszal felel Williams.
     
    0-30
    Szenzációs return Sarapovától, ezzel semmi-harminc!
     
    0-15
    Kiüti Serena az alapvonalról.
     
    2:2
    Sarapova ismét jól szervált, majd a fogadást gyorsan megölte fonák egyenessel. 2:2, egyenlít az orosz!
     
    30-40
    Remek adogatás az orosz lánytól, Williams fogadása hosszú.
     
    30-30
    Sarapova ugyan rossz helyre ütötte a ziccert, de Williams kontrája a hálóban.
     
    30-15
    Kiüti Sarapova szélesre. 15-30, vigyáznia kell.
     
    15-15
    Sarapova megállt, nem ütött bele egy vonalat erősen csípő labdába. A Challenge-et pedig elveszíti.
     
    0-15
    Sarapova fonák nyerő egyenes.
     
    2:1
    Remek második adogatás, Sarapova fogadása hosszúra száll. 2:1-re ismét vezet Serena.
     
    40-0
    Kiváló, vágott szerva a sarokba, Sarapova csak hosszúra tudja ütni.
     
    30-0
    Kockáztat Sarapova, de hosszúra üti. Mindenképpen próbálja még jobban mozgatni Serenát.
     
    15-0
    Jó adogatás után gyors befejezés az amerikaitól.
     
    1:1
    Kiszorított helyzetből hosszút üt Williams, megfordította a játékot Sarapova és 1:1-re egyenlít!
     
    40-A
    Még egy kiváló adogatás, már adogatóelőny!
     
    40-40
    Ászértékű szerva Sarapovától, egál!
     
    40-30
    Ásszal hárítja az elsőt Sarapova.
     
    40-15
    Ismét hibázik Sarapova, két bréklabda!
     
    30-15
    Most szakadt meg a sorozat, Williams fonák keresztje széles.
     
    30-0
    Zsinórban 10 pontot szerzett immáron Serena.
     
    30-0
    Letámadta a második szervát Williams, majd a hálónál röptével újabb pontot szerzett.
     
    15-0
    Szerencséje volt most Williamsnek, szélesre szállt Sarapova elütése.
     
    1:0
    Végig támadó volt Sarapova, Williams a nagy futások közben mégis eleresztett egy tenyeres nyerő egyenest! 1:0! Love game!
     
    40-0
    202 km/h-s ász Serenától.
     
    30-0
    Magas önbizalomszinttel játszik most Serena, ez is ász.
     
    15-0
    Ásszal kezd Williams, 199 km/h.
     
    6:3
    A hálón megpattanó labdát Williams könnyedén megöli fonákkal, semmire veszi el Sarapova adogatását, ezzel 6:3 arányban megnyeri az első játszmát Williams!
     
    40-0
    Szélesre üti félig ziccerben Sarapova, három bréklabda ismét Williamsnek, ami egyben szettlabdákat is jelent!
     
    30-0
    Az eddigi legszebb és leghosszabb labdamenet. Remek játék, Williams már teljesen kiszorult, de egy kiváló tenyeres kereszt ismét meghozta a sikert az amerikainak.
     
    15-0
    Jó fogadás után az orosz lány már csak a hálóba tudja ütni.
     
    5:3
    Ismét kettős hibát ütött Williams, Sarapova köszöni szépen az ajándékot és szépít. 5:3!
     
    30-40
    Ász Williamstől, 192 km/h.
     
    15-40
    Remek adogatás után könnyedén fejezi be a labdamenetet Serena.
     
    0-40
    Hálóba veri Serena Williams, három bréklabdához jut ezzel Sarapova!
     
    0-30
    Ki nem kényszerített hiba Serenától, hosszú.
     
    0-15
    Kettős hiba Williamstől.
     
    5:2
    Hosszúra üti Sarapova, dupla brékelőnybe kerül Serena Williams, az első szett ezzel szinte már zsebben. 5:2!
     
    40-0
    Kettős hiba Sarapovától, dupla brékhátrányba kerülhet, három bréklabda Williamsnek.
     
    30-0
    Átvette az irányítást Williams, Sarapova kiszorult és hálóba ütötte.
     
    15-0
    Váratlan fonák egyenes Serenától, Sarapova alig érte el, csak a hálóba tudta már tenni.
     
    4:2
    A fogadást gyorsan megölte Williams, ezzel 4:2!
     
    40-30
    Serena óriási ászt ütött.
     
    30-30
    Készen állnak a hölgyek a folytatásra.
     
    30-30
    Elkezdett esni az eső, be kell csukni a csarnok tetejét, néhány perc szükséges ehhez, utána folytatódhat a küzdelem.
     
    30-30
    Remek Williams adogatás.
     
    15-30
    Sarapova a vonalra ütötte, Williams már nem tudta pályára tenni.
     
    15-15
    Most Serena adogatása sikerült kiválóan, Sarapova csak visszalöbbölni tudta, amit utána megölt az amerikai.
     
    0-15
    Némileg kockáztat Sarapova, minden adogatást letámad és ezúttal be is jön egy tenyeres nyerővel.
     
    3:2
    Sarapova rövidítését befutja Serena, de ahova ütötte, ott állt az orosz is, majd az átemelés közben csak beleérni tud Williams. 3:2-re zárkózik Sarapova.
     
    15-40
    Sarapova első szerváját túl hosszúra üti fogadásból Williams.
     
    15-30
    Serena fogadása a hálóban.
     
    15-15
    Ki nem kényszerített hiba Williamstől, hosszú lett az alapvonalütés.
     
    15-0
    Szélesre üti Sarapova.
     
    3:1
    Újabb ászértékű szerva a vonalon, ezzel Serena hozza a szerváját. 3:1!
     
    40-30
    Ászértékű szerva Williamstől, csak beleérni tud az orosz.
     
    30-30
    Fonák rontás Williamstől, széles.
     
    30-15
    Ász Serenától, 198 km/h.
     
    15-15
    Kiváló második szerva után a hálónál gyorsan befejezi Williams.
     
    0-15
    Nagyon hosszú labdamenet, aminek során erősen mozgatta Serenát Sarapova, végül egy rövidítés hozta meg a pontot.
     
    2:1
    Nyerő tenyeres kereszt Sarapovától, ezzel love game! Simán nyerte a szerváját, de a brékhátrány még megvan. 2:1!
     
    0-40
    Remek vágott szerva Sarapovától, fogadás a hálóban.
     
    0-30
    Hosszúra ütötte Williams. Serena egyébként még mindig nem egészséges, jól láthatóan sokszor köhög még labdamenetek között.
     
    0-15
    Második szervát támadott le Serena, de hálóba verte.
     
    2:0
    Atomtenisz, nagyon erősen ütik a labdákat mindketten, végül Williams egy tenyeres egyenes nyerővel lezárja a játékot. 2:0!
     
    40-30
    Serena kiszorította Sarapovát, majd ziccerből lecsapta a hálónál.
     
    30-30
    Most is letámadta Williams adogatását az orosz, de most sikerrel tette.
     
    30-15
    Kiütötte Sarapova, pedig próbálta irányítani a labdamenetet.
     
    15-15
    Kettős hiba az amerikaitól.
     
    15-0
    Ásszal kezd Williams.
     
    1:0
    Kettős hibával bukja az adogatását Sarapova, óriási hiba! 1:0, brékelőnyben az amerikai klasszis.
     
    A-40
    Ezzel bréklabdája van Serena Williamsnek.
     
    A-40
    Kiváló adogatás után Sarapova mégis szélesre üti.
     
    40-40
    Második szerva letámadva, nyerő tenyeres kereszt.
     
    40-A
    Ász Sarapovától, adogatóelőny.
     
    40-40
    Nagyon szép labdamenet végén nyerő tenyeres kereszt Serenától. Egál!
     
    30-40
    Williams letámadta a második szervát, de jócskán szélesre üti.
     
    30-30
    Williams is hibázik, ezúttal széleset ütött. Fontos ez a játék Sarapovának.
     
    30-15
    Most Serena ütötte hosszúra a fogadást.
     
    30-0
    Sarapova ki nem kényszerített hibája, túl hosszú lett az ütés.
     
    15-0
    Beütötte az első szervát Sarapova, ám Williams egy jó fogadással megnyeri az első pontot.
     
    15-0
    Labdamenet győztese Williams.
     
    0:0
    Sarapova kezdi az adogatást.
     
    0:0
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Már melegítenek a hölgyek, nagyjából 45 környékén vélhetően elkezdik a finálét.
     
    Elérkeztünk az Ausztrál Nyílt Teniszbajnokság női döntőjéhez, Melbourne-ben. Az már a negyeddöntők után is világossá vált, hogy orosz-amerikai finálét vívnak idén, ugyanis az egyik ágon Serena Williams játszotta az elődöntőt a szintén USA-beli Keys-zel, a másik ágon az orosz Sarapova honfitársnőjével, Makarovával csapott össze.

    Mindkét játékos két szettben oldotta meg a döntőbe jutást, ám itt feltétlenül Serena Williams az esélyesebb kettejük közül, mivel a legutóbbi 15 összecsapásuk mindegyikét Williams nyerte. De talán éppen most szakad meg ez a sorozat.

    A találkozó magyar idő szerint nagyjából 9 órakor kezdődik, tartsanak velünk!
    ----
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 09:00 - kor kezdődik.

    Kármán Zoltán

    A mérkőzés hossza: 1:49

    2. szett: 1:01

    Williams Sharapova
    2. szett Mérkőzés 2. szett
    Összesen szerzett pont
    47 76 64 42
    Sorozatban szerzett legtöbb pont
    6 10 5 5
    Szettlabdák
    3 4 0 0
    Meccslabdák
    0 0 0 0
    Nyerő ütések *
    0 0
    Ki nem kényszerített hibák *
    0 0
    Hálónál ütött nyerő pontok *
    0 %
    0 %
    Adogatóstatisztika
    Adogatásra fordított idő
    0:16 0:40 0:39 0:23
    Ászok **
    13 17 4 3
    Kettős hibák **
    1 4 4 2
    Visszaadott szervák
    6 / 6
    100 %
    9 / 10
    90 %
    8 / 11
    73 %
    6 / 6
    100 %
    Hárított bréklabdák
    1 / 1
    100 %
    3 / 4
    75 %
    4 / 7
    57 %
    4 / 4
    100 %
    Adogatóüként szerzett pontok
    32 / 44
    73 %
    46 / 68
    68 %
    42 / 72
    58 %
    30 / 45
    67 %
    Első adogatás után szerzett pontok *
    0 %
    0 %
    Második adogatásból szerzett pontok *
    0 %
    0 %
    Sikeres első adogatás *
    0 %
    0 %
    Sikeres második adogatás *
    0 %
    0 %
    Első adogatások átlagos sebessége *
    Második adogatások átlagos sebessége *
    Leggyorsabb adogatás *
    Fogadóstatisztika
    Kihasznált bréklabdák
    0 / 4
    0 %
    3 / 7
    43 %
    1 / 4
    25 %
    0 / 1
    0 %
    Fogadóként szerzett pontok
    15 / 45
    33 %
    30 / 72
    42 %
    22 / 68
    32 %
    12 / 44
    27 %
    Fogadó pont első adogatás után *
    0 %
    0 %
    Fogadó pont második adogatás után *
    0 %
    0 %
    Megjegyzés a statisztikához

    ** Az ászok és kettős hibák száma a szett alatt még nem hivatalosak.

    Serena Williams
    Ország: Egyesült Államok
    Születési idő: 26.09.1981
    Kor: 42 év
    tart: jobbkezes
    Magasság: 175 cm
    Súly: 71 kg

    Maria Sharapova
    Ország: WTA
    Születési idő: 19.04.1987
    Kor: 37 év
    tart: jobbkezes
    Magasság: 188 cm
    Súly: 59 kg