Barcelona - Teszt Smith (Yamaha) (vége)
verseny vége
Barcelona - Teszt

Smith (Yamaha)

hétfő 15.06.2015, 10:00 • Barcelona, Spanyolország • MotoGP
     
    Sajnos a víz volt az úr a barcelonai tesztnapon ugyanúgy, ahogy márciusban a katari utolsó tesztelésen is nagy esőzéssel zártak a pilóták. Emiatt érdemi munkát csak az első, nem egész két órában végeztek a csapatok. A Repsol Honda, főleg Marquezzel így is fontos információkhoz jutott a vázak összehasonlításánál és tervezi, hogy a tavalyit fogja ismét használni, mert biztosabb a kanyarbemeneteknél, mint a 2015-ös.

    Bradley Smith egy villámgyors körrel az élre állt és az eső miatt nem is tudták már megdönteni, de a délelőtti időpont ellenére nem nevezhetjük gyengének az idejét. A Suzuki most is villantott, egy körön az idei évben már nagyon jók és folyamatosan fejlesztenek, hogy a versenytempójuk is meglegyen. Sajnos nem tudtuk meg a Movistar Yamahákhoz viszonyított erőviszonyokat, mert Rossi és Lorenzo nem gurultak pályára ma az eső előtt, utána pedig már feleslegesnek tartották. Marquez ennek ellenére némileg bizakodhat, ma egy szoros negyedik helyet hozott. Figyelemre méltó még Miller hetedik helye (a lemaradása nincs fél másodperc!), valamint Bautista ugyan csak 14. lett, de a hátránya mindössze 1,2 mp, ami biztató az idén visszatérő Aprilia motortól.

    Holnap a Yamaha privát tesztelést folytat Aragónban, valamint néhány pilóta csatlakozik itt, Barcelonában a Moto 2-sekhez a Michelin gumikat tesztelni.
    Köszönöm figyelmüket!
    ---- (18:09:46)
     
    A hétfői tesztnap végeredménye:

    1 38 B. SMITH 1:42.018
    2 25 M. VIÑALES +0.051
    3 41 A. ESPARGARO +0.109
    4 93 M. MARQUEZ +0.179
    5 68 Y. HERNANDEZ +0.314
    6 26 D. PEDROSA +0.368
    7 43 J. MILLER +0.494
    8 44 P. ESPARGARO +0.655
    9 6 S. BRADL +0.729
    10 35 C. CRUTCHLOW +0.839
    11 69 N. HAYDEN +0.931
    12 45 S. REDDING +1.116
    13 9 D. PETRUCCI +1.125
    14 19 A. BAUTISTA +1.201
    15 63 M. DI MEGLIO +2.036
    16 76 L. BAZ +2.231
    17 50 E. LAVERTY +2.499
    18 33 M. MELANDRI +3.089
     
    Verseny vége.
     
    36
    Egyre valószínűbb, hogy az eső megérkezése óta Haydenen kívül végül senki sem merészkedett ki a vizes aszfaltra. Ő is csak 2-3 installációs kör erejéig vizes gumival.
     
    44
    Rossinak az egy körös tempóján kell javítania. Versenytempóban tegnap már nem maradt el Lorenzo mögött, de az időmérőn kiszorul az első két sorból. Mire átküzdi magát a mezőnyön, Lorenzo már 2-3 másodperces előnyre tesz szert, amit Jorge ellen behozni gyakran a csodával határos.
     
    54
    Két frissen kiposztolt kép a mai esőről. Az egyik még arról az időszakról, amikor a legjobban esett (Aleix Espargaronak köszönhetjük a képet), a másik pedig a boxutca állapota nagyjából egy órával ezelőtt.



     
    58
    Michele Pirro (a Michelin gumikkal szerelt Ducatival) és az Akira-Kawasakit terelgető Aegerter nem kapott a mai napra időmérő transzpondert, így sajnos az ő idejükről ezért nincs információnk, pedig jártak kint. Rossi és Lorenzo azonban ki sem dugták az orrukat sem az eső előtt, sem az eső után és már nem is fogják ma.
     
    1
    Belépünk az utolsó órába is a mai teszten, egyre csökken a remény, hogy tesztelőket fogunk látni ma még a száradó pályán.
     
    1
    Laverty és csapata új lengőkart tesztel(t) a mai napon, de szintén a kevés megtett kör miatt nem igazán tud róla még véleményt mondani.
     
    1
    Egyébként is feltűnő Marquez sok hibája, a 2013-as és a 2014-es idényben összesen nem hibázott ennyit – főleg versenyen – mint idén eddig az eddigi hét futam alatt. Lehet, hogy megtalálták a gyengélkedés okát?
     
    1
    Marquez a 2015-ös vázat folyamatosan instabilnak érzi, nem lehet véletlen, hogy már 3x nullázott a szezonban, mindannyiszor saját hibából. Nem szeretné elkapkodni sem, mert 6 kör alapján nehéz ítélni. Szeretné teljesen kiismerni kopott és új gumikon is, hosszú és rövid etapokon is. De mindenesetre komolyan fontolóra veszik a visszacserét. Azt már jó ideje tudni, hogy a Honda az idei gépével nagyon rossz irányba fejlesztett.
     
    1
    Marc Marquez érdekes dologról informálta a sajtót. Komolyan megfontolják, hogy a következő futamra visszatér a 2014-es vázhoz. Ugyan csak 5-6 gyors kört futott vele a mai teszten, de nagyon pozitívak a benyomásai.
     
    1
    Az állás szűk 1,5 órával a tesztnap vége előtt:

    1 38 B. SMITH 1:42.018
    2 25 M. VIÑALES +0.051
    3 41 A. ESPARGARO +0.109
    4 93 M. MARQUEZ +0.179
    5 68 Y. HERNANDEZ +0.314
    6 26 D. PEDROSA +0.368
    7 43 J. MILLER +0.494
    8 44 P. ESPARGARO +0.655
    9 6 S. BRADL +0.729
    10 35 C. CRUTCHLOW +0.839
    11 69 N. HAYDEN +0.931
    12 45 S. REDDING +1.116
    13 9 D. PETRUCCI +1.125
    14 19 A. BAUTISTA +1.201
    15 63 M. DI MEGLIO +2.036
    16 76 L. BAZ +2.231
    17 50 E. LAVERTY +2.499
    18 33 M. MELANDRI +3.089
     
    1
    Az Apriliának ez tanulóév, ehhez képest Bautista most már negyedik alkalommal szerzett pontot az évadban (ráadásul ezzel a 10. pozícióval igen sokat egyszerre – igaz, ehhez kellett a sok kiesés is), Melandri viszont csak esik-kel, sosem tud elmozdulni az utolsó helyről. Rendre 1,5-2 másodperccel kikap körönként Bautistától.
     
    1
    Egyértelmű, hogy a Suzuki csapat elég jól felkészült erre a szezonra, már rajtelsőségük és több első soros rajthelyük is van, de a dobogó még hibádzik. A versenytempóban kellene egy kicsivel több, kevesebb gumikopással.
     
    1
    Bautista körideje ugyan csak a 14. helyre jó, de 1,2 mp-es lemaradása biztató az első helyezetthez képest.
     
    1
    Marqueznek és a Repsol Hondának pedig sürgősen ki kell találniuk valamit, mert jelenleg a Honda a Yamahánál egyértelműen gyengébb, de a Ducatival, Suzukival is legfeljebb egyforma teljesítményre képes. Marquez címvédési esélyei rendkívül alacsonyak, közel három teljes futamgyőzelemnyi a ponthátránya, a tendencia pedig számára borzalmasan néz ki.
     
    1
    A Suzukinak a rajtján kell fejlesztenie, mert nem volt szép látvány, ahogy az első sorból mind Aleix Espargaro, mind Maverick Vinales visszazuhantak szinte a középmezőnybe a gyorsváltó hiányában.
     
    1
    A Suzuki egy körös tempója továbbra is kiváló, már a versenyhétvégén kipróbáltak néhány újítást, ami a jelek szerint bevált.
     
    1
    Nincs változás, a pálya továbbra is üres, már számos pilóta bejelentette, hogy ma már nem gurulnak pályára. A többiek még kitartanak, de az aszfalt lassan szárad, mert nagyon sok víz került rá.
     
    1
    Nem sokat veszít a gyári Ducati alakulat azzal, hogy nincsenek jelen a teszten. Dovizioso és Iannone egyébként sem gurult volna pályára, csak a két szatellit gép, Petrucci és Hernandez vezetésével.
     
    2
    Az eső már nem esik, de lassan szárad a pálya, új fejlesztések kipróbálásához sajnos továbbra sem alkalmas. Ezért nincs is kint senki, de vannak, akik még nem adták fel.
     
    2
    Sajnos a pálya változatlanul üres, kétséges, hogy egyáltalán lesz-e ebből további tesztelés ma.
     
    2
    A jelenleg élen álló Bradley Smith:

     
    2
    Az állás 2,5 órával a tesztnap vége előtt:

    1. Bradley Smith GBR Monster Yamaha Tech 3 (YZR-M1) 1m 42.018s [Lap 17/18]

    2. Maverick Viñales ESP Team Suzuki Ecstar (GSX-RR)* 1m 42.069s +0.051s [2/20]

    3. Aleix Espargaro ESP Team Suzuki Ecstar (GSX-RR) 1m 42.127s +0.109s [7/11]

    4. Marc Marquez ESP Repsol Honda Team (RC213V) 1m 42.197s +0.179s [3/20]

    5. Yonny Hernandez COL Pramac Racing (Desmosedici GP14.2) 1m 42.332s +0.314s [2/10]

    6. Dani Pedrosa ESP Repsol Honda Team (RC213V) 1m 42.386s +0.368s [5/16]

    7. Jack Miller AUS CWM LCR Honda (RC213V-RS)* 1m 42.512s +0.494s [8/28]

    8. Pol Espargaro ESP Monster Yamaha Tech 3 (YZR-M1) 1m 42.673s +0.655s [8/18]

    9. Stefan Bradl GER Athina Forward Racing (Forward Yamaha) 1m 42.747s +0.729s [8/14]

    10. Cal Crutchlow GBR CWM LCR Honda (RC213V) 1m 42.857s +0.839s [4/6]

    11. Nicky Hayden USA Aspar MotoGP Team (RC213V-RS) 1m 42.949s +0.931s [3/23]

    12. Scott Redding GBR Estrella Galicia 0,0 Marc VDS (RC213V) 1m 43.134s +1.116s [20/32]

    13. Danilo Petrucci ITA Pramac Racing (Desmosedici GP14.1) 1m 43.143s +1.125s [3/11]

    14. Alvaro Bautista ESP Factory Aprilia Gresini (RS-GP) 1m 43.219s +1.201s [6/12]

    15. Mike Di Meglio FRA Avintia Racing (Desmosedici GP14 Open) 1m 44.054s +2.036s [7/18]

    16. Loris Baz FRA Athina Forward Racing (Forward Yamaha)* 1m 44.249s +2.231s [3/4]

    17. Eugene Laverty IRL Aspar MotoGP Team (RC213V-RS)* 1m 44.517s +2.499s [11/19]

    18. Marco Melandri ITA Factory Aprilia Gresini (RS-GP) 1m 45.107s +3.089s [11/25]
     
    2
    Rossi és Lorenzo, a két gyári Yamaha motoros is bejelentette, hogy nem gurulnak ma pályára Barcelonában, viszont a hét folyamán Aragonban privát teszten vesz részt csapatuk.
     
    2
    Marquez is hivatalosan befejezte a tesztelést. 20 kört tett meg és a negyedik helyen áll jelenleg.
     
    3
    Nem sokáig volt pályán Hayden esőgumival, ráadásul most, ahogy szárad a pálya, megint ugyanaz a helyzet, mint a gyenge esőnél: esőguminak túl kevés, slicknek túl sok a víz a pályán.
     
    3
    Tegnap egyébként Marquez elismerte, hogy ő hibázott a baleseténél, semmilyen technikai hiba nem hátráltatta. Ugyanezt mondta Aleix Espargaro is a saját bukásáról.
     
    3
    Ha nem lesz változás a pálya állapotában, a két gyári Yamaha mért kör nélkül zárja a mai tesztet.
     
    3
    A jelenlegi állás:

    1 38 B. SMITH 1:42.018
    2 25 M. VIÑALES +0.051
    3 41 A. ESPARGARO +0.109
    4 93 M. MARQUEZ +0.179
    5 68 Y. HERNANDEZ +0.314
    6 26 D. PEDROSA +0.368
    7 43 J. MILLER +0.494
    8 44 P. ESPARGARO +0.655
    9 6 S. BRADL +0.729
    10 35 C. CRUTCHLOW +0.839
    11 69 N. HAYDEN +0.931
    12 45 S. REDDING +1.116
    13 9 D. PETRUCCI +1.125
    14 19 A. BAUTISTA +1.201
    15 63 M. DI MEGLIO +2.036
    16 76 L. BAZ +2.231
    17 50 E. LAVERTY +2.499
    18 33 M. MELANDRI +3.089
     
    3
    Senki sincs továbbra sem a pályán, mert túlságosan is vizes. Miller 7. helye egyébként meglehetősen figyelemre méltó, tegnap is jól ment a versenyen az ausztrál.
     
    3
    Négy óránál kevesebb a hátralevő idő. Smith vezet, mögötte szorosan a két Suzuki gyári pilóta. Egy körön a Suzuki az utóbbi hetekben kiváló formát mutat.
     
    4
    Iannone nyilatkozta közben, hogy több tapadást tapasztal a 2014-es vázzal, mint az ideivel.
     
    4
    11-en egy másodpercen belül, kár, hogy nem tudják a nagy sebességű körözést folytatni.
     
    4
    A 13:30-as információ szerint az eső gyakorlatilag elállt, de a pálya teljesen vizes. 18 óráig tart a tesztnap, ha kisütne a nap, felszáradhatna a pálya a következő órákban, hogy ma még érdemi munkát lássunk.
     
    4
    Loris Baz mutatja Twitter-bejegyzésében, hogy milyen viszonyok voltak 15 perccel ezelőtt a pályán:

     
    4
    Motor a pályán! Nicky Hayden esőben tesztel, ő az első az esőszünet óta, aki pályára gurul.
     
    4
    Bradley Smith és szerelőgárdája bejelentette, hogy számukra be is fejeződött a teszt az eső miatt, a programjuk 90%-át elvégezték.
     
    5
    2,5 óra tesztelést követően nem változott az állás jó ideje:

    1 38 B. SMITH 1:42.018
    2 25 M. VIÑALES +0.051
    3 41 A. ESPARGARO +0.109
    4 93 M. MARQUEZ +0.179
    5 68 Y. HERNANDEZ +0.314
    6 26 D. PEDROSA +0.368
    7 43 J. MILLER +0.494
    8 44 P. ESPARGARO +0.655
    9 6 S. BRADL +0.729
    10 35 C. CRUTCHLOW +0.839
    11 69 N. HAYDEN +0.931
    12 45 S. REDDING +1.116
    13 9 D. PETRUCCI +1.125
    14 19 A. BAUTISTA +1.201
    15 63 M. DI MEGLIO +2.036
    16 76 L. BAZ +2.231
    17 50 E. LAVERTY +2.499
    18 33 M. MELANDRI +3.089
     
    5
    A boxutcából nézve az erősebb esőzés:

     
    5
    Sajnos már nem lágy, hanem erős esőzés a pályán. Szakad, így jó ideig nem fogunk motort látni a pályán.
     
    5
    Nincs változás, Smith az élen. A pálya üres, mert ez a tartós enyhe eső pont arra jó, hogy túl nedves legyen a pálya a slick gumiknak és túl száraz az esőgumiknak.
     
    5
    A különbség Bautista és Melandri, tehát a két gyári Aprilia között több, mint 1,8 mp. Melandrinak egyszerűen nem megy február óta.
     
    5
    Az eső megérkezése előtt a pálya tesztelés közben:

     
    6
    Sajnos némi eső érkezett a pályára, így a versenyzők jelenleg a boxban vannak és várakoznak.
     
    6
    Maverick Vinales teszt közben:

     
    6
    A két Movistar Yamaha még egyáltalán nem járt a pályán, sem Lorenzo sem Rossi.
     
    6
    A jelenlegi állás:

    1 38 B. SMITH 1:42.018
    2 25 M. VIÑALES +0.051
    3 41 A. ESPARGARO +0.109
    4 93 M. MARQUEZ +0.179
    5 68 Y. HERNANDEZ +0.314
    6 26 D. PEDROSA +0.368
    7 43 J. MILLER +0.494
    8 44 P. ESPARGARO +0.655
    9 6 S. BRADL +0.729
    10 35 C. CRUTCHLOW +0.839
    11 69 N. HAYDEN +0.931
    12 45 S. REDDING +1.116
    13 9 D. PETRUCCI +1.125
    14 19 A. BAUTISTA +1.201
    15 63 M. DI MEGLIO +2.036
    16 76 L. BAZ +2.231
    17 50 E. LAVERTY +2.499
    18 33 M. MELANDRI +3.089
     
    6
    18 pilótának van már mért köre, de az idők még jócskán elmaradnak a hétvégi legjobbaktól.
     
    6
    Pedrosa és Marquez a garázsban:

     
    6
    Marquez és Pedrosa is az elektronikát, valamint a 2014-15-ös váz összehasonlítását végzik főleg a teszten.
     
    7
    Laverty és Baz a pályán akcióban:

     
    7
    A jelenlegi állás:

    1. Vinales
    2. Aleix Espargaro
    3. Marquez
    4. Pol Espargaro
    5. Smith
    6. Redding
    7. Bautista
    8. Laverty
     
    7
    1:42,069-cel Maverick Vinales veszi át a vezetést, mögötte 0,115 mp-cel lemaradva a másik Suzuki, Aleix Espargaro. Marquez a harmadik. Egy körön a Suzuki motorja kiváló, a versenytempón kell még javítani, hogy meglegyen a dobogó rendszeresen!
     
    7
    Mindenki Bridgestone gumikkal tesztel, kivéve a Ducati tesztpilótáját, Pirrot, aki a Michelin abroncsokról gyűjt információkat.
     
    7
    Aleix Espargaro 1:42.184-s időt fut elsőre. Őt követi a sorrendben Marquez, Pol Espargaro, Smith, Redding, Bautista, végül Laverty.
     
    7
    Elsőként Bradley Smith, majd Marc Marquez gurultak pályára.
     
    7
    A két gyári Ducati és a sérült Karel Abraham kivételével mindenki jelen van a mai barcelonai teszten a MotoGP mezőnyéből! Időről időre, amint új fontos esemény történik, beszámolunk róla és időközönként állással is tudunk szolgálni.
     
    A verseny elkezdődött.
     
    Folytatódik a MotoGP 2015-ös idénye, de ezúttal nem versenyhétvégével, hanem a barcelonai futamot meghosszabbítandó egy hivatalos tesztnappal a katalán aszfaltcsíkon. Az év eleji teszteken az látszott, hogy a Repsol Honda fölényben és lépéselőnyben a többi csapattal szemben. A Ducati erőssége is meglátszott már a teszteken és az első két futamon is.

    Nem úgy alakult azonban a folytatás, ahogy várni lehetett, Marquez egy hiba miatt a dobogóra sem fért fel ugyan az első futamon, de az Egyesült Államokban simán győzött. Azóta azonban egyetlen második helyet tud felmutatni, háromszor nullázott is, rettentő gyengén muzsikálnak a Hondák. A Yamaha azonban szárnyal, Rossi két, Lorenzo négy versenyt nyert meg az első hét futamból, tehát egy kivétellel az összeset.

    A Ducatik rendre ott végeznek a dobogón, vagy annak környékén, de az utóbbi futamokon Dovizioso kétszer is nullázott, az olaszokra is ráfér a tesztelés, mert jócskán lemaradtak a Yamahától. A legjobban Repsol Hondának van szüksége a fejlődésre, mert teljesen rossz irányba indultak el a fejlesztésben, Marquez pedig türelmetlenné vált és rendre hibázik a motor bizonytalansága mellett. Összesen 69 pontja van, tavaly három futam után rendelkezett 75-tel...

    Rossi vezet 138 ponttal, Lorenzonak 137 van, köszönhetően Rossi nagyon kiegyensúlyozott idei teljesítményének. Marquez 69 pontja óriási lemaradást jelent, a kétszeres világbajnoknak kisebb csoda kell innentől a fordításhoz. A teszten először is rendbe kellene rakni a motort, ehhez nagyjából 8 óra áll rendelkezdésükre.

    A teszt délelőtt 10 órakor kezdődik, tartsanak velünk!
    ----
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A verseny 10:00 - kor kezdődik.

    Kármán Zoltán