Chelsea F.C. – Aston Villa FC 2:1 (vége)
vége
Chelsea Football Club
2:1 (1:1)
Aston Villa FC
szerda 21.08.2013, 20:45 • Stamford Bridge • Barclays Premier League
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:45 - kor kezdődik.
     
    Előrehozott mérkőzést rendeznek az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójából (Premier League). Az Aston Villa a Chelsea otthonába látogat. Az első fordulót mind a két csapat győzelemmel kezdte, sőt a vendégek Londonban az Arsenal ellenében szerezték meg a három pont, míg a Chelsea hazai pályán könnyedén lépet át a Hull Cityn.
    Érdekességként megjegyezhető, hogy Mourinho-nak ez lesz a 62. bajnokija a Stamford Bridgen, és eddig még hazai pályán nem veszített. De mint tudjuk egyszer minden sorozat megszakad. Hogy ez éppen most történik-e meg, azt nem sokára közösen megtapasztalhatjuk?! Egy azonban biztos, hogy két jó formában lévő együttes találkozása lesz ez a mai mérkőzés.
    Mindenkinek jó szórakozást és szurkolást kívánunk!
     
    Összeállítások:

    Chelsea Football Club: Čech – Ivanović, Terry, Cahill, Cole – Hazard, Ramires, Oscar, Mata, Lampard – Ba

    Aston Villa FC: Guzan – Vlaar, Lowton, Luna, Clark – Delph, Westwood, El Ahmadi – Agbonlahor, Benteke, Weimann

    Játékvezetők: Friend ─ Beswick, Collin.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A Chelsea kezdte a mérkőzést.
     
    2
    A vendégek az előző fordulóban az Arsenal otthonában nyertek meglepően simán...Vajon ma születik-e meglepetés a Stamford Bridgen?
     
    3
    Egy előreívelés a hazaiak részéről, de Demba Ba már lesen volt, kifelé jöhet az Aston Villa.
     
    4
    Mata cselezgetett a középpályán, de nem tudta bejátszani a labdát.
     
    5
    Agbonlahor maradt lesen, szabadrúgás kifelé.
     
    6
    Chelsea gólt szerzett!!
    MANUEL LUNA öngóljával már a mérkőzés elején vezetést szerzett a hazai csapat. Oscar passzolta ki balra a labdát Hazardnak, aki a vendégek tizenhatosán belül tolt rajta néhányat, majd kapura rúgta a labdát. Guzan csapattársára, a felé rohanó Lunara ütötte a labdát, akiről a kapuba pattant a labda.
     
    8
    Rögtön fel van adva a lecke a Villanak...Mourinho se álmodhatott volna szebb kezdésről.
     
    9
    A Chelsea birtokolja alabdát. Oscar bedobással hozza játékba a labdát.
     
    10
    Jó iramú, küzdelmes eddig a találkozó.
     
    12
    Demba Ba maradt lesen, kifelé jöhetnek a vendégek.
     
    14
    Apró szabálytalanság a középpályán, a hazaiak jöhetnek szabadrúgással.
     
    15
    A Chelsea járatja a labdát a vendégek térfelén.
     
    16
    Guzan rúgja mezőnybe a labdát.
     
    17
    A vendégek bal oldalon vezettek támadást, majd a beadást Weimann próbálta kapura fejelni, de gyengére sikerült.
     
    18
    Lowton próbált meglódulni a bal oldalon, de kivezette a labdát, bedobással jöhet a Chelsea.
     
    19
    A vendégek tartják a labdát, majd harmincról El Ahmadi lövi el, mellé ment.
     
    20
    Hazardot tarolják le, lent is maradt, de hamar meggyógyult. Szabaddal jöhet a Chelsea.
     
    21
    Lampard szabadrúgása fölé ment.
     
    22
    Guzan kirúgása után a középpályán megy a harc a labdáért.
     
    23
    Bedobással jöhet a Chelsea.
     
    24
    Főleg a pálya középső részén folyik a játék, veszélyes területre egyik csapat se igazán tud betörni.
     
    25
    A hazaiak passzolgatnak hátul, letámad a Villa.
     
    26
    Ivanovic ment előree a jobb oldalon, majd középre rúgta a labdát, Ba nem érte el fejjel.
     
    27
    Les miatt a vendégek jöhetnek kifelé.
     
    28
    Delph szabálytalankodott a középpályán, szabadrúgás a Chelsea javára.
     
    29
    Hiába járatja a labdát a Chelsea, veszélyes területre nem tudja bejátszani a labdát. Jól lezárja a területet a Villa.
     
    30
    Félóra elteltével vezet a Chelsea, a pályán ennek ellenére kiegyenlített a játék.
     
    31
    Lowton dobja be a labdát a hazaiak térfelén.
     
    32
    A vendégek a legutóbbi négy idegenbeli mérkőzést megnyerték...Most viszont hátrányban vannak.
     
    33
    Oscar kísérletezett egy lövéssel, mellé ment.
     
    34
    Terry és Cahill mellett eddig nem sok levegőt kaptak a vendégek támadásban.
     
    35
    Ígéretes vendég támadás, de Benteke balra passza már hosszú volt. Kirúgással jöhet a Chelsea.
     
    36
    Egyik csapat se tud helyzeteket kialakítani, már a középpályán megszűrik az ellenfél támadásait. Eddig a Villa lestaktikája is jól működik.
     
    37
    Ba felé egy bejátszás, de les miatt kifelé jöhetnek a vendégek.
     
    38
    Clark ápolása miatt áll a játék a Stamford Bridge stadionban. Ba véletlenül rúgta meg.
     
    39
    A mérkőzés folytatódik Clarkot lent ápolják.
     
    40
    Guzan hozza játékba a labdát.
     
    41
    Öt perc maradt a rendes játékidőből.
     
    42
    Ciaran Clark sérülést szenvedett. A vezetőedző Jores Okorét küldte a helyére.
     
    43
    Oscar cselezgetett a bal oldalon, majd beadását mát kivágják a vendégek.
     
    45
    Három perc lesz a ráadás.
     
    45+1
    Szabadrúgást végezhetett el a Chelsea, a vendégek kapuja elé beívelt labdát Guzan húzza le.
     
    45+2
    Guzan vágja mezőnybe a labdát.
     
    45+3
    Az Aston Villa gólt szerzett!
    CHRISTIAN BENTEKE a félidő utolsó támadásából kiegyenlít. Agbonlahor a bal oldalról rúgta be a labdát, Benteke átvette majd a tizenhatoson belül ballal azonnal kapura tette. A labda a jobb sarokba csapódott, Cech hiába nyújtózkodott nem érte már el.
     
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    Nagy küzdelem, de a két gól ellenére kevés érdemleges esemény volt a pályán az első félidőben. A Chelsea egy szerencsés találattal a félidő közvetlen elején megszerezte a vezetést, ezt követően egyik csapat se volt veszélyes kapura, inkább a pálya középső részén folyt a játék. A félidő hosszabbításában viszont egy remek támadással sikerült az Aston Villanak kiegyenlítenie. Izgalmas második félidő elé nézünk.
    Maradjanak velünk továbbra is!
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    A vendégek kezdték a második félidőt.
     
    46
    Les miatt a vendégek jöhetnek kifelé.
     
    47
    Egy előrevágott labdát Guzan szed össze, támadhat a Villa.
     
    48
    Hazai bedobás után a vendégek járatják a labdát.
     
    49
    Ba felé egy hosszú indítás, majd a támadó elesett a tizenhatoson belül. Lehet egy kicsit segítettek neki elesni, de Angliában ezért nem szoktak büntetőt adni.
     
    50
    Hazard felé egy labda a bal oldalon, a vendégek taccsra mentettek előle.
     
    51
    A Chelsea igencsak agilis a második félidő elején, a Villa tizenhatosa előtt járatja a labdát.
     
    52
    Oscar jobb oldali beadás mindenki fölött, mellett elmegy.
     
    53
    A hazaiak megpróbálnak nyomást gyakorolni ellenfelükre, a játék most teljesen az Aston Villa térfelén folyik.
     
    54
    Mata ívelte be középre a labdát, nem volt tökéletes beadás.
     
    55
    Hazard-Mata összjáték a vendégek tizenhatosa előtt, majd a Villa kivágja a labdát.
     
    56
    Ramires kaszálta el Delph-t, szabadrúgással jöhet a Villa a középpályáról.
     
    57
    Cech jön ki jól a kapujából egy mélységi labdára, majd azonnal dobja is ki a hazai hálóőr.
     
    58
    Mata esik el a vendégek tizenhatosán belül, de ez nem ért büntetőt.
     
    59
    A Villa ívelt középre egy szabadrúgást, Cech a levegő ura.
     
    60
    Mellé! Eden Hazard lövése kerülte el a kaput. Nyom a Chelsea.
     
    61
    Egy kontrából nem sok híján vezetést szerzett a Villa. Agbonlahor kapott egy lapos passzt jobbról, majd azonnal kapura tette 17-ről, a labda alig ment Cech kapuja fölé. Nem erőből, hanem tekerve rúgta.
     
    62
    Ismét egy nagy helyzet maradt ki a vendégek részéről. Benteke ívelte be a labdát, jobb oldalon a hosszún érkezett Weimann, aki közelről azonnal rá is lőtte, alig ment mellé. Újabb figyelmeztető jel a hazaiaknak.
     
    63
    A Villa szögletét kivágják a hazaiak.
     
    64
    Karim El Ahmadi kapja a mérkőzés első sárga lapját, Matat rúgta fel.
     
    65
    Lukaku ment be Demba Ba helyett.
     
    65
    Mata ment le a pályáról, helyére Andre Schürrle állt be.
     
    66
    Ramires a kapu mellé lőtt. Jó kis löket volt.
     
    67
    Schürrle kísérletezett egy lövéssel, mellé ment. Fokozza a nyomás a Chelsea.
     
    68
    A Chelsea járatta a labdát a vendégek tizenhatosa előtt, majd Remire lövése lejött a blokkról.
     
    69
    Guzan rúgja mezőnybe a labdát.
     
    70
    Ivanovic kap sárga lapot könyöklésért, majd kakaskodás a pályán.
     
    71
    Westwoodt kapaskodás miatt kapott sárga lapot.
     
    72
    Szabadrúgáshoz jut a Chelsea az ellenfél kapujától jobbra.
     
    73
    Chelsea gólt szerzett!!
    BRANISLAV IVANOVIC góljával vezet a Chelsea. Jobbbról érkezett a szabadrúgás, amit Lampard ívelt be, Ivanovic pontosan érkezett középen, és fejjel a vendégek kapujának bal sarkába fejelt.
     
    74
    Benteke is besárgult botlasztásért.
     
    75
    A vezetés birtokában a Chelsea járatja a labdát.
     
    76
    Tizenöt perc maradt a rendes játékidőből.
     
    77
    Lukaku fordulásból rúgta rá, a bal oldali oldalhálót találta el.
     
    78
    Hazard próbált kapura lőni, de a kísérletet blokkolták.
     
    79
    Ismét veszélyes támadást vezetett a Chelsea. Hazard adta be középre, Ivanovic védő létére középen érkezett, de végül kivágták a vendégek a labdát.
     
    80
    Átlövésekkel próbálkozik most a Chelsea, de legtöbbször ezek lejönnek a blokkról.
     
    82
    Karim El Ahmadi helyére Aleksandar Tonev állt be.
     
    83
    Lukaku nagyon aktív csereként, lövését most azonban blokkolták a vendégek.
     
    84
    Oscar helyére Marco van Ginkel állt be.
     
    85
    Weimann lőhetett hét méterről kapura, lövését Cech nagy bravúrral védte.
     
    86
    Öt perc maradt hátra a rendes játékidőből.
     
    87
    Lambard próbálkozott egy lövéssel, de csúnyán mellé ment.
     
    88
    A vendégek jönnek előre, megtesznek mindent az egyenlítésért.
     
    89
    Ivanovic szabálytalankodott a középpályán, a beívelt szabadrúgást kifejelték a hazai védők.
     
    90
    Öt perc lesz a ráadás. Vajon sikerül-e betalálni a hajrában a vendégeknek, mint ahogy az első félidő végén sikerült.
     
    90+1
    Cech végzi el a kirúgást meglehetősen kényelmesen.
     
    90+2
    A vendégek előreíveléssel próbálkoznak, de nem sok veszélyt jelent a Chelsea kapujára.
     
    90+3
    Egy beívelés után kezet reklamálnak a vendégek, a játékvezető sípja néma maradt. A visszajátszásból látni, hogy valóban kéz volt, ugyanakkor szándékosnak semmiképp nem minősíthető. Jól döntött a játékvezető.
     
    90+4
    A vendégek szögletét kivágják a hazai védők.
     
    90+4
    Guzant a mérkőzés lefújása után sárga lappal büntette a játékvezető reklamálásért
     
    Mérkőzés vége.
     
    Végül, ha nem is könnyen, de megnyerte a találkozót a Chelsea. Az első félidő kevés érdemleges eseményét bőven pótolta a második játékrész.
    A második félidő elején azonnal a vendégeknek esett a Chelsea, nagy volt a nyomás az Aston Villan. Ugyanakkor a vendégek se adták fel teljesen a támadást. A mérkőzés 73. percében szabadrúgáshoz jutott a hazai együttes, amit Lampard ívelt be, középen pedig Ivanovic elemi erővel fejelte be a labdát. Ezt követően kockáztatott a Villa, bátran jött előre, és Weimann révén nem sok hiányzott, hogy megszerezzék az egyenlítő gólt. A Chelsea azonban taktikusan és okosan már tartotta a vezetést.
    Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (22:47:14)

    Teleki Péter

    Gólok: 6. Luna (öngól), 73. Ivanovic – 45+3. Benteke

    Lapok:   70. Ivanovic (CFC) – 64. Ahmadi (ASV), 71. Westwoodt (ASV), 74. Benteke (ASV), 90+4. Guzan (ASV)


    Chelsea Football Club: Čech – Ivanović, Terry, Cahill, Cole – Hazard, Ramires, Oscar (84. Ginkel), Mata (65. Schürrle), Lampard – Ba (65. Lukaku)
    Aston Villa FC: Guzan – Vlaar, Lowton, Luna, Clark (42. Okore) – Delph, Westwood, El Ahmadi (82. Tonev) – Agbonlahor, Benteke, Weimann

    Játékvezetők: Friend ─ Beswick, Collin