Győr – Békéscsaba 35:17 (vége) | Ipress Center-Vác – Mosonmagyaróvári KCSE 21:22 (vége) | Ferencváros – MTK-Budapest 33:26 (vége)
Fehérvár – Debrecen 23:20 (vége) | Dunaújvárosi KKA – Siófok 24:26 (vége)
vége
Győri Audi ETO KC
35:17 (16:8)
Eubility Group - Békéscsabai Előre NKSE
szerda 03.09.2014, 18:00 • Egyetemi Csarnok, Győr • Női kézilabda NB1
     
    Ambros Martín nyilatkozata: „A mai eredmény több volt mint a 2 pont, jelenleg ugyanis a győzelemnél vagy a vereségnél sokkal fontosabb az, hogy hogyan játszunk. A fejlődést kell látnunk magunkon.”

    Susann Müller sokkal elégedettebben hagyta el a pályát mint a Handball Fiesta után: „Nagyon örülök a mai meccsnek, nemcsak a győzelem és a góljaim miatt, hanem mert úgy érzem, hogy más módon is tudtam segíteni a csapatnak.” – értékelte teljesítményét.

    Avar György véleménye a mérkőzésről: „Kicsit talán túlságosan is tiszteltük ma a Győrt, és ennyi lépéshibát talán még nem is vétettünk eddig.” (20:48:59)
     
    Az első negyedórában jól tartották magukat a vendégek, de a félidőben már 8 gól volt a Győr előnye.

    A második játékrészt úgy kezdte a címvédő, hogy hetet dobott és egyet sem kapott, és ezután már a sokat hibázó vendégek a megalázó vereség elkerüléséért küzdöttek, megítélés kérdése, hogy sikeresen-e.

    A hazaiaknál Herr Orsolyát kell kiemelni, aki bravúrt bravúrra halmozott a kapuban.
     
    60
    Mérkőzés vége. (35:17)
     
    60
    WALFISCH test mellől lő nagy gólt, többre már nincs idő. (35:17) (35:17)
     
    60
    Korsós hetesét Terenyi lábbal védi. (35:16) (35:16)
     
    60
    Hornyákot rántják le ziccerben, hetes jön. (35:16) (35:16)
     
    59
    WALFISCH gyorsan lefaragja 19-re azt a 20-at. (35:16) (35:16)
     
    58
    PLANÉTA – nem tévedés – beállóból talál be, húsz közte. (35:15) (35:15)
     
    58
    Herr Török ziccerét is kivédi, nagyon jól véd a győri kapus. (34:15) (34:15)
     
    57
    Korsós a szélről találja arcon Terenyit, támadhatnak a vendégek. (34:15) (34:15)
     
    57
    Négy az öt ellen támad a Győr. (34:15) (34:15)
     
    57
    Szögit ápolni kellett, de már jól van. (34:15) (34:15)
     
    57
    Orbán is kiáll két percre, Szögit ütötte meg a labdáért való küzdelemben. (34:15) (34:15)
     
    57
    Diószegi próbálkozik a szélről, de onnan ma Herrnek nem lehet gólt dobni. (34:15) (34:15)
     
    56
    Aguilar áll ki, a falban szabálytalankodott. (34:15) (34:15)
     
    56
    PLANÉTA pókhálózza le a jobb felsőt a szaggatottról. (34:15) (34:15)
     
    55
    Lépéshiba Nikolajenkonál. (33:15) (33:15)
     
    55
    Közben Tóthot kell ápolni, de folytatja a játékot. (33:15) (33:15)
     
    55
    AGUILAR beállóból talál be, pedig húzták-vonták. (33:15) (33:15)

    Tóth Gábor

    Győri Audi ETO KC: Herr, Grubisic – Löke, Szen, Müller, Korsós, Görbicz, Kovacsics, Aguilar, Amorim, Planéta, Orbán, Szepesi, Milanovic Litre, Hornyák, Bódi

    Vezetőedző: Ambros Martín

    Eubility Group - Békéscsabai Előre NKSE: Sipeki, Terenyi – Gávai, Tóth, Török, Nikolajenko, Diószegi, Szabó, Szögi, Walfisch, Mihálffy, Kovács, Leposava, Mézes, Sári

    Vezetőedző: Avar György

    Játékvezetők: B. Pech Katalin – Vágvölgyi Mária

    Nézőszám: 1.200