Newcastle United – Sunderland AFC 0:1 (vége) | Liverpool F.C. – Arsenal FC 2:2 (vége)
vége
Internazionale
2:2 (0:2)
S. S. Lazio
vasárnap 21.12.2014, 20:45 • San Siro, Milano • Serie A
Prematch odds
     
    Két teljesen eltérő félidőt láthattunk. Az elsőben a Lazionak minden sikerült, a másodikban semmi. Már az első játékrész második felében is látszott, hogy az Inter átvette az irányítást, de akkor még nem tudott betalálni, sőt, újabb gólt kapott.

    A fordulás után a Lazio kiszabadulni sem tudott a saját kapuja előteréből, bejött Mancini taktikája az előretolt védelmi vonalakkal. Látványos és nyomasztó fölényben játszott az Internazionale, aminek meg is lett az eredménye, a 81. percre már kiegyenlítettek, sőt, a győzelemre is volt esélye a milánói csapatnak. Összességében igazságos a pontosztozkodás.

    Internazionale – Lazio: 2-2!
    Köszönöm a figyelmet!
    ---- (22:42:00)
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    90+3
    Icardi kapott középen remek indítást Medeltől, ami lövésnek indult eredetileg, majd pár centivel mellé lövi. Lesen volt egyébként Icardi, így nem is ért volna, ha gól.
     
    90+3
    Anderson mellett húzta meg a jobb oldalon Campagnaro, középre lőtt labdájára azonban nem érkezett középen senki ütemre.
     
    90+2
    Campagnaro érkezett az Inter csapatába utolsó csereként D'Ambrosio helyett.
     
    90+1
    Három perc a ráadás.
     
    90+1
    Icardi kapott labdát középen, Cana azonban remekül szereli. Dordevic kap indítást, le is veszi 7 méteren, de ott terem Ranocchia és tisztáz!
     
    90
    Támad a Lazio, ez sem volt gyakori a második félidőben. Parolonak azonban hosszú az indítás.
     
    89
    Inter szabadrúgás, D'Ambrosio kapja a jobb oldalon, majd némi adogatás alakul ki középen.
     
    89
    Medel hazaadja Handanovicnak. Az Inter továbbra is támadó felfogásban játszik, de most már a védekezésre is jobban ügyel.
     
    88
    Gonzalez önveszélyes játék miatt kap sárga lapot, túl mélyre hajolt.
     
    88
    Nagyon harcos az Inter, egyértelműen megpróbálják megnyerni a mérkőzést.
     
    87
    Nagatomo bal oldali beadása lecsúszik, az oldalhálóban landol. Kirúgás.
     
    86
    Medel végezhetett el szabadrúgást a saját térfelén, most hátul adogatnak az Inter védői, ez jó hír a Lazionak, aki próbál letámadni.
     
    85
    Innentől valóban előrefelé is kéne tekintgetnie a Lazionak, mert a végén vereség lesz az eredménye a folyamatos védekezésnek.
     
    84
    Kovacic fejelt 8 méterről egy felpattanó labdába, Marchetti bravúrral kapta ki a jobb felsőből!
     
    83
    Ledesma helyett érkezett Gonzalez a vendégekhez.
     
    83
    Mauri tűzte rá jobbról 20 méterről, mellé!
     
    82
    Abszolút bejött az Internek a mindent elsöprő támadások vezetése, a Lazio pedig ráfizetett, hogy folyamatosan csak bekkelni próbált még 1-2 után is.
    Rodrigo PALACIO - 2:2
     
    81
    Az Inter gólt szerzett!
    A beívelt labdát mellel továbbította D'Ambrosio, RODRIGO PALACIO elé került, aki öt méterről a hálóba bombázta a labdát! 2-2!
     
    81
    Internazionale szabadrúgás kissé jobbról, jó 32-35 méterről.
     
    80
    Most nem engedi a Lazio a saját kapujához az Intert, de a labda többnyire a hazaiaknál van.
     
    79
    Újra az Inter támad, Bonazzoli azonban kézzel érinti a labdát.
     
    78
    Dordevic harcol ki a jobb oldalon bedobást, a Lazionak jól jön ez a kis szusszanás.
     
    78
    A Lazio támad a jobb oldalon kivételesen, Medel szerzi meg hátul.
     
    77
    Bonazzoli érkezett Guarin helyére az Internazionale csapatába.
     
    76
    D'Ambrosio igen durván rúgja fel Andersont, megússza a sárga lapot. Ez neki már a pirosat jelentette volna.
     
    75
    A második félidő labdabirtoklási aránya hatalmas Inter fölényt mutathat, az összetettben 64-36%. A második játékrész ebből 80-20% lehet.
     
    74
    Dordevic harcol ki szabadrúgást a középkörnél, ezzel kicsit fellélegezhetnek.
     
    73
    Basta is igazából csak vaktában vágja előre egy labdaszerzés után, a felezőnél újra az Inter birtokolja a labdát.
     
    72
    Kovacic készült lőni 22 méterről, Parolo vetődik a labda útjába.
     
    71
    Ha nem változtat a felfogásán a Lazio, akkor akár még ki is kaphat. Egyáltalán nem tud támadásokat építeni a vendég együttes, folyamatosan csak védekezik.
     
    70
    Onazi nem ment a labdáért, így Ledesma passza eladott labdává vált. Továbbra is beszorul a Lazio.
     
    69
    Mauri rúgja fel a középpályán Guarint, szabadrúgás a hazaiak javára.
     
    68
    Megélénkült a hazai közönség, az Inter visszajött a meccsbe.
    Mateo KOVAČIĆ - 1:2
     
    67
    Az Inter gólt szerzett!
    A jobb oldali szöglet után Parolo kifejelt labdáját ZDRAVKO KOVACIC 18 méterről, kapásból vágta a jobb felső sarokba, gyönyörű gól! 1-2!
     
    67
    Jobb oldali szöglethez jut az Inter.
     
    66
    Lulic helyett Onazi a vendégek második cseréje.
     
    65
    Máris újra az Inter terelgeti a felezőnél a labdát, nem tudja megtartani a Lazio.
     
    64
    Nagatomo passza üresen találta Palaciot a bal oldalon, 8 méterre a kaputól. Erős lövése azonban a jobb kapufa mellé száll jócskán.
     
    64
    De Vrij mentett bedobásra egy bal oldali hazai támadásnál. Igencsak beszorul a Lazio, nehéz perceket él át.
     
    63
    Anderson felé elérhetetlen az indítás a bal oldalon, jó ideje ez volt az egyetlen Lazio támadási kísérlet.
     
    62
    Kuzmanovic tűzte rá középről, 20 méterről, jó előkészítést követően, Marchetti bravúrral üti oldalra a megpattanó lövést!
     
    62
    Gyakorlatilag már teljes pályás letámadást folytat az Internazionale, nagyon nem ízlik ez a rómaiaknak, a felezőig sem jutnak el többnyire.
     
    61
    Egy óra játékot követően Inter – Lazio: 0-2!
     
    60
    Icardinak teszik vissza lövésre középen, Kovacic passzát azonban centikkel, de mellé lövi a támadó!
     
    59
    Kuzmanovic cselezte be magát a tizenhatoson belülre, már lőni készült jobb lábbal, Basta még az utolsó pillanatban oda tudott piszkálni, oda a hazai helyzet!
     
    58
    Dordevic háromszögelt volna a jobb oldalon Bastával, de a visszatett labda csapattársa mögé jött, Inter bedobás.
     
    57
    Klose hagyja el a pályát, Dordevic a helyén. Klose sokszor volt szabálytalan a sárga lapját követően is, megvolt a veszélye, hogy előbb-utóbbi kiállítják.
     
    57
    30 méterről szúrta rá Guarin, méterekkel fölé, nem nevezhetjük helyzetnek.
     
    56
    Icardi lövése Ledesmáról pattan le, nem volt igazán lövőhelyzet. Ranocchia ismét megszerzi.
     
    55
    Nagatomo kevergetett a bal oldalon, Cana fejeli ki, de nem jut messzire a Lazio.
     
    54
    Változik a kép, az Inter birtokolja többet a labdát az utóbbi időben, de gólveszély még nem volt ebben a félidőben.
     
    53
    Hosszú volt a készülődés a semmiért, Handanovic könnyedén húzza le a szabadrúgást, ami egy beívelés lett.
     
    52
    Klose kapott egyet, D'Ambrosio emiatt sárgul be.
     
    51
    Nem igazán gyorsítja a játékot a Lazio, inkább a lassításra törekszik a fordulás óta.
     
    50
    Basta mentett szögletre, Icardi volt veszélyes helyzetben, előle kellett menteni.
     
    50
    Ledesma tartja meg a labdát jól a középpályán, az indítása már kevésbé sikerült pontosra.
     
    49
    Felipe Anderson fut lesre Klose indításánál.
     
    48
    Radu dobja be a labdát balról, Ranocchia megszerzi a saját tizenhatosánál.
     
    47
    Némileg meglepő módon egyáltalán nem kapkodták el a kezdést, 15 perces helyett 18 percesre nyúlt a szünet, a pontosság nem erényük ma.
     
    46
    Nem történt csere a szünetben.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    A Lazio kezdte nagy lendülettel a találkozót és mire kettőt pislogott az Inter, máris vendég előnyt mutatott az eredményjelző. Felipe Anderson minden megmozdulása veszélyes az ellenfél tizenhatosánál.

    Annak ellenére, hogy az Inter került mezőnyfölénybe nagyjából a 15. perctől kezdve, mégis a Lazio szerzett újabb gólt, Anderson újabb kiváló villanásával. Ezzel két gólos a római előny. nehéz dolga lesz az Internek.

    Inter – Lazio: 0-2, a szünet után folytatjuk!
    ----
     
    45+1
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+1
    Egyetlen perc a ráadás, amiből fél már el is telt.
     
    45+1
    Medel érkezik Dodó helyére a hazai csapatba. Meglepő időpontban a csere!
     
    45+1
    Klose találja el Nagatomo lábát a saját térfele közepén. Vigyáznia kell a német világbajnoknak.
     
    45
    Anderson veszélyeztet a jobb oldalon, de keresztbe ívelt labdája nem jó, ott ugyanis nem érkezett társ.
     
    44
    Nem sokáig volt a labda a vendégeknél. Guarin szökteti Dodót, aki még kapu felé kotorja balról, de Marchetti résen van és könnyedén lehúzza a labdát.
     
    44
    Palacio balról belöbbölt labdáját Lulic fejeli ki, de marad a hazaiaknál.
     
    43
    Nagatomo kapcsolja le az Anderson felé érkező indítást.
     
    42
    Hátul adogat most a Lazio. Érzésem szerint az Internek még ebben a félidőben szépítenie kéne, ha akarnak még valamit a mérkőzésen.
     
    41
    Még inkább feljebb tolta állásait az Inter, Ledesma indítása nem is jó, Kovacic lecsap a labdára.
     
    40
    Basta hozhatja játékba a labdát bedobással a saját térfelén.
     
    39
    Hiába támadott sokkal többet az Inter az utóbbi időszakban, a Lazio duplázza meg az előnyét.
    Felipe ANDERSON - 0:2
     
    38
    A Lazio gólt szerzett!
    FELIPE ANDERSON a bal oldalon húzta meg, de váratlan megoldással nem beadott, hanem befelé cselezett, még három cselt bevetett, ameddig helyzetbe nem került, majd kilőtte a jobb alsót! 0-2!
     
    37
    A felezőnél rendre elveszíti a labdát a Lazio, előbb-utóbb a hazaiak ziccerig fognak jutni, ha a rómaiak nem tudnak támadni ennyire.
     
    36
    Parolo pontatlanul indítja Klosét, Lulic sem tudja már megmenteni elől.
     
    35
    Dodó ívelte be a sarokrúgást, igen mélyre sikeredett, Marchettinek nem okozott gondot.
     
    34
    Beszorul a Lazio, ezúttal bal oldali hazai szöglet következik.
     
    33
    Klose is besárgul, buktatta ellenfelét túl keményen.
     
    33
    Guarin tüzel 30 méterről, középről, alig pár centivel mellé-fölé!
     
    33
    Bő fél óra játékot követően Inter – Lazio: 0-1.
     
    32
    Icardi küzd meg a játékszerért elől, jó ideje többet birtokolja a labdát az Inter.
     
    31
    Palacio kapta leshatáron a bal oldalon, de nem volt les. Keresztbe lőtt labdájára azonban senki nem érkezett középen ütemre.
     
    30
    Marchetti vetődik rá a labdára, az Inter előtt még nem alakult ki igazi gólhelyzet. Lulic közben sárga lapot kapott.
     
    30
    Guarin könyökölt oda ellenfelének, megússza sima szabadrúgással lap nélkül.
     
    29
    Icardit rúgta fel Radu a felezőnél, jöhet előre a milánói gárda.
     
    28
    Felipe Anderson tartja meg a labdát nagy nehézségek árán, a felezőhöz hátratett labdát azonban nem tudja megtartani a vendég együttes.
     
    27
    Juan Jesus szerez labdát hátul, Guarin azonban eladja elől.
     
    26
    Handanovicig ját hátra a labda, újabb Inter támadás következhet.
     
    25
    D'Ambrosio bedobásával folytatódik a találkozó. Radu vágja ki a tizenhatoson belülről.
     
    24
    Felipe Anderson minden mozzanata veszélyt teremt a hazai kapu előtt, most éppen előkészítő szerepkörben volt.
     
    23
    Lulic dajkálja a labdát a bal oldalon, majd kényszerítőzött volna Andersonnal, Lulic nem fért hozzá egy védő miatt a visszatett labdához 12 méteren, pedig ez nagy helyzet lett volna.
     
    22
    Dodó iramodott meg a bal oldalon, középen ketten is várták, de Icardi és Palacio háta mögé sikerült passzolnia.
     
    21
    Anderson indítása jó lenne Maurinak, de lesen kapta.
     
    20
    Parolo húzta meg a jobb oldalon, beadni azonban nem tudta, Kuzmanovic jól zárt.
     
    19
    Anderson kapott sárga lapot.
     
    18
    Áttevődött a játék a Lazio térfelére, a felezőn se könnyen jutnak át a rómaiak.
     
    17
    Kovacic indítaná Palaciot, Radu felszabadítása éppen Icardi környékére kerül a tizenhatoson belül, a védő szerencséjére Basta kisegített.
     
    16
    Hátul adogat a Lazio, az Inter a felezőnél próbál már labdát halászni.
     
    15
    Ledesma fejeli ki hátul Juan Jesus elől szögletre, de végül leshelyzet miatt a Lazio jöhet szabadrúgással.
     
    15
    Szögletet harcol ki Kuzmanovic a bal oldalon. Éledezik az Inter.
     
    14
    Felipe Anderson nem tudta áthámozni magát Nagatomón, pedig már majdnem túljutott a védőn. Ranocchia segített ki.
     
    13
    Guarin lavírozott középen a védők között, Parolot is lecselezte, majd 22 méterről rátűzte laposan, Marchetti vetődve hárított!
     
    12
    Jobb oldali milánói beadás, középen érkezett Icardi, de kifejelik előle az ötösről.
     
    11
    Palacio indításába Radu tette bele a lábát, marad az Internél.
     
    10
    Radu tartja meg hidegvérrel utolsó előtti védőként hátul, Dodó pedig fenyegetően közeledett.
     
    9
    Basta iramodott meg a jobb oldalon Anderson szöktetésével, középre adását azonban D'Ambrosio kirúgja.
     
    8
    Mezőnyfölényben a Lazio, a gól ellenére kezdeményezőbbek a fővárosiak.
     
    7
    Egy megpattanó labdát Felipe Anderson lőhetett jó helyzetből, jobbról, nagyjából 8 méterről kapura, alig a felső léc fölött süvített el a bomba!
     
    6
    Anderson indult meg a jobb oldalon, Juan Jesus szerelte hátul.
     
    5
    Mauri engedi hátra a labdát Marchettinek, Lazio akció következhet.
     
    4
    Hidegzuhany az Inter híveknek, alig két perc elteltével máris vezet a Lazio, igen szép találattal.
    Felipe ANDERSON - 0:1
     
    3
    A Lazio gólt szerzett!
    Rettentő gyors góllal szerez vezetést a fővárosi csapat! FELIPE ANDERSON kapta középen Radu kiválóan belőtt labdáját balról, Mauri segített elvinni a védőt, Anderson pedig hét méterről, kissé balról kilövi az alsó sarkot! 0-1!
     
    3
    Radu vezeti a vendégek támadását, majd balra dobja Lulicnak. Ő azonban már rosszul passzol.
     
    2
    Guarin vette át szépen középen, de Vrij kiválóan vetődik a labda útjába.
     
    1
    Azonnal harcosan kezdenek a csapatok, már a középpályán letámadják a labdás embert.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    Fekete szerelésben az Inter, világoskék-fehér csíkos mezben a Lazio, hamarosan kezdünk!
     
    Összeállítások:

    Internazionale: Handanovic – D'Ambrosio, Ranocchia, Juan, Nagatomo – Guarin, Kuzmanovic, Kovacic – Palacio, Icardi, Dodó
    Cserék: Carrizo, Berni – Andreolli, Campagnaro, Vidic, Medel, Obi, Mbaye, Krhin, Hernanes, Bonazzoli

    S. S. Lazio: Marchetti – Basta, de Vrij, Cana, Radu – Parolo, Ledesma, Mauri – Felipe Anderson, Klose, Lulic
    Cserék: Strakosha, Berisha – Dordevic, Konko, Keita, Gonzalez, Onazi, Cataldi, Cavanda, Novaretti

    Játékvezetők: P. Tagliavento – M. Passeri, M. Barbirati.
     
    Az olasz labdarúgó bajnokság 16. fordulójához érkeztünk. Az idén eddig rendkívül gyengén teljesítő Inter vendége lesz a Lazio csapata. A Lazio jól szerepel, a negyedik helyen állnak, egyetlen pontocskára a dobogós Napoli mögött. Ellenben a milánói gárda csak a 11. pozícióban tanyázik, 19 pontos lemaradásuk a tabellát vezető Juventus mögött pedig azt jelenti, hogy már decemberben lemondhatnak a bajnoki címről.

    Az Európa Ligában továbbjutott a hazai csapat egy azeri döntetlennel (erősen úgy tűnt, hogy a Qarabag utolsó perces gólja szabályos volt, de ki tudja miért, a játékvezető nem adta meg), a bajnokságban az elmúlt három fordulóból egy győzelem és két vereség a mérleg. Pedig már edzőváltáson is átesett az Inter az utóbbi hetekben. Most itt a lehetőség gyarapítani a pontokat hazai pályán, bár a fővárosi csapat ellen ez meglehetősen nehéz feladat lesz.

    A találkozó vasárnap 20:45-kor kezdődik, tartsanak velünk!
    ----
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 20:45 - kor kezdődik..

    Kármán Zoltán

    Gólok: 67. Kovacic, 81. Palacio – 3. Anderson, 38. Anderson

    Lapok:   52. D'Ambrosio (INM) – 19. Anderson (LAZ), 30. Lulic (LAZ), 33. Klose (LAZ), 88. Gonzalez (LAZ)


    Internazionale: Handanovic – D'Ambrosio (Campagnaro 90+2'), Ranocchia, Juan, Nagatomo – Guarin (Bonazzoli 77'), Kuzmanovic, Kovacic – Palacio, Icardi, Dodó (Medel 45+1')
    Cserék: Carrizo, Berni – Andreolli, Campagnaro, Vidic, Medel, Obi, Mbaye, Krhin, Hernanes, Bonazzoli

    S. S. Lazio: Marchetti – Basta, de Vrij, Cana, Radu – Parolo, Ledesma (Gonzalez 83'), Mauri – Felipe Anderson, Klose (Dordevic 57'), Lulic (Onazi 66')
    Cserék: Strakosha, Berisha – Dordevic, Konko, Keita, Gonzalez, Onazi, Cataldi, Cavanda, Novaretti

    Játékvezetők: P. Tagliavento – M. Passeri, M. Barbirati