Diósgyőri VTK – Lombard Pápa FC 3:0 (vége) | Győr – MTK Budapest FC 3:3 (vége) | Újpest FC – Pécsi MFC 4:0 (vége)
vége
ETO FC Győr
3:3 (2:1)
MTK Budapest FC
szerda 26.03.2014, 18:00 • ETO Park, Győr • Magyar Kupa
Prematch odds
     
    Horváth Ferenc nyilatkozata: "Jól kezdtük a mérkőzést, uraltuk a játékot és meggyőződésem, hogy 2:0 után olyan játékvezetői hiba történt, ami nagyban befolyásolta a mérkőzést és az MTK szépítése után már csak futottunk az eredmény után. Ezután már kényszerben játszottunk egy teljesen másfajta helyzethez kellett alkalmazkodnunk és ezt az MTK remekül kihasználta."

    Garami József nyilatkozata: "A Győr nagyszerűen kezdte a mérkőzést és nemcsak 2:0-ig játszott remekül, ám a mi kicsit szerencsés gólunk lehetővé tette, hogy a második félidőben számunkra kedvező játékot játszhassunk, de hangsúlyozom, mindezt egy nagyon jól játszó és nagyon jól küzdő ETO ellen kellett tenni. Úgy érzem a két mérkőzés alapján a továbbjutásunk megérdemelt." (20:17:58)
     
    Nagyon jól kezdte az ETO a mérkőzést, folyamatosan alakították ki a helyzeteket és megérdemelten dolgozták le a hátrányukat.

    Az MTK a félidő utolsó percében szépíteni tudott és a szünet utáni első percben pedig egyenlített és ezzel a továbbjutást el is döntötte. Ugyan a hajrában az ETO szerzett még egy gólt, de a vendégek erre is tudtak válaszolni és teljesen megérdemelten jutottak a négy közé.
     
    Mérkőzés vége.
     
    89
    Pölöskei egy csel után lő, lepattan a labda, szöglet jön, ami után Kamenar védi Vass Ádám lövését.
     
    87
    Az MTK gólt szerzett!
    Kanta vezeti a védőkre a labdát, Vass Patrikhoz passzol jobbra, aki visszateszi KANTA JÓZSEF elé, 15 méterről lő a bal felsőbe a vendégek kapitánya! 3:3
     
    85
    Az ETO gólt szerzett!
    Illés ad be a középen érkező NEMANJA ANDRIC elé, aki leveszi és 14 méterről laposan lő a kapu közepébe! 3:2
     
    85
    Varga ível középre, Had veszi át, tovább emelné a labdát, de pontatlanul,
     
    84
    Eppel indítja Horváth Zsoltot, lesen állítják meg.
     
    83
    Kanta íveli át a szabadrúgást a hosszú sarokra, után Vukmír emel a védők mögé, hosszan, kirúgás jön.
     
    83
    Vass Patrikot tartja föl Dinjar a 16-os jobb sarkánál, szabadrúgás.
     
    82
    A szabadrúgást lepasszolják, majd a túloldalon Vass Patrik indítja Horváthot, megelőzi Had.
     
    81
    Pölöskeivel szabálytalankodnak a bal szélen, szabadrúgás.
     
    80
    Kronaveter szöglete megcsúszik egy fejen, Andric 15 méterről lő csúnyán fölé.
     
    79
    Kronaveter emel lágyan középre, Burgost megelőzi Rodenbücher.
     
    78
    Kronaveter szögletét Groppioni nem tudja fogni, de fel tud szabadítani a védelem.
     
    77
    Vukmir fejel szögletre egy beívelést.
     
    77
    A pálya közepén küzdenek a csapatok most, helyzetek nélkül.
     
    75
    Rudolf helyén Burgos játszik.
     
    75
    Dinjar csavarja a labdát a bal sarok irányába, Gropppioni véd vetődve.

    Tóth Gábor

    Gólok: 21. Pátkai, 24. Varga, 85. Andric – 45. Kanta, 47. Eppel, 87. Kanta

    Lapok:   55. Pátkai (ETO), 72. Svec (ETO) – 17. Kelemen (MTK), 23. Batik (MTK), 64. Tibor (MTK)


    ETO FC Győr: Kamenar – Svec, Lipták, Had, Dinjar – Kronaveter, Kamber (60' Illés), Pátkai – Rudolf (75' Burgos), Strestik (58' Andric), Varga

    Cserék: Pogacsics – Wolfe, Andric, Burgos, Dudás, Mevoungou, Illés

    Vezetőedző: Horváth Ferenc

    MTK Budapest FC: Groppioni – Nagy Tibor, Rodenbücher, Kelemen, Poór (46' Vukmir) – Batik (46' Pölöskei), Kanta, Vass Ádám – Horváth, Eppel, Ladányi (73' Vass Patrik)

    Cserék: Hegedűs – Frank, Vass P., Vukmir, Pölöskei Zs., Torghelle, Tóth

    Vezetőedző: Garami József

    Játékvezetők: Andó-Szabó (Szalai) – Tóth, Viszokai
    12.03.2014
    MTK Budapest FC - Győr 2:0

    Gólok: 36. Torghelle, 67. Kanta

    Lapok:   77. Kis (MTK), 81. Batik (MTK) – 1. Pátkai (ETO), 86. Kalmár (ETO)