Újpest FC – Ferencvárosi Torna Club 2:1 (vége) | Debreceni VSC – KTE-Phoenix Mecano 0:0 (vége)
vége
Újpest FC
2:1 (0:0)
Ferencvárosi Torna Club
vasárnap 21.09.2014, 16:30 • Szusza Ferenc Stadion, Budapest • OTP Bank Liga
Prematch odds
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:30 - kor kezdődik..
     
    Budapesten vala' hát ekkor a "derby"! Minden évben kétszer, lilák és zöldek – no meg tengernyi semleges futballbarát – úgy várják e napot, mint anno Döbrög városában az ottaniak a vásárt. Itt persze nem "három máriás" vagy "egy "kurta forint" a belépő ára és azt nem is a földesúr szabja meg! Valamivel több mint 10 000 szerencsés, aki jegyhez jut, a helyszínen-, sok százezren pedig a média különböző területein kísérik majd figyelemmel, eme 109 éves múltra tekintő, nemes versengés újabb állomásának minden pillanatát!
    Az immár 213. Újpest-Ferencváros vagy ha úgy tetszik Ferencváros-Újpest rangadót ezúttal nemcsak a múltbeli történések miatt övezi kiemelt figyelem. Az utóbbi néhány esztendőben többször is csak a hagyományok okán neveztük rangadónak a két együttes összecsapását, hiszen amióta a vidéki együttesek viszik a prímet a bajnokságban – a Fradi legutóbb 2004-ben, az Újpest pedig még régebben, 1998-ban ünnepelt bajnoki címet – sokszor két, középmezőnyben elhelyezkedő gárda feszült egymásnak lila, illetve zöld szerelésben.
    Ebben a szezonban azonban mind Nebojsa Vignjevics-, mint pedig Thomas Doll garnitúrája nem titkoltan a dobogó valamelyik fokára pályázik, így valóban igazi rangadót rendeznek vasárnap délután a Megyeri úti Szusza Ferenc stadionban.
    A Ferencváros a tabellán pillanatnyilag 15 pontjával a második-, míg az Újpest 10 egységgel a hetedik helyen tanyázik, de azt látni kell, hogy a violák eddig négy döntetlent is játszottak hét találkozójuk során és csak az eddig 100%-osan teljesítő Videoton otthonában szenvedtek vereséget! 4-4-es gólkülönbségük ugyanakkor azt jelzi, hogy a védekezés igencsak összeállt, ám a támadójátékon van mit javítani. Persze vérbeli középcsatár nélkül ez továbbra sem lesz könnyű a vasárnapi bajnokira gokartozással is készülő hazaiaknak.
    Ami a Ferencvárost illeti, a hazai győzelemsorozat mellett vendégként 50%-os az FTC mérlege; Kecskeméten és Győrött begyűjtötték a 3 pontot, Pápán, és a Bozsik stadionban rendezett örökrangadón viszont vereséget szenvedtek, vagyis Nekik még nincs döntetlenjük. A 12 rúgott és 6 kapott gól nem mondható rossznak, de a bajnoki címért való versenyfutáshoz ennél is jobb teljesítmény kellene. Tavasszal pont a Megyeri úton szakadt meg a Fradi idegenbeli rossz szériája a fővárosi riválisok ellen, akkor egy emlékezetes Leonardo szóló segítette 3 ponthoz a Fradit! Leonardo már nincs, van viszont Gera Zoltán, aki ha sérüléséből felépülve pályára lép, kulcsszereplő lehet.
    Az Újpestben Balajcza Szabolcs a kapus viseli a kapitányi karszalagot és egyben az eddigi hét forduló alatt a csapat talán legjobbja volt és nyilván a derbyn is megpróbálja "lehúzni a rolót"!
    Egy biztos; remek meccs, nagy csata, igazi rangadó várható vasárnap Újpesten és természetesen mi ezúttal is a helyszínről jelentkezünk, hogy Önök semmiről se maradjanak le!
    Jó meccset, jó szórakozást kívánunk!

    Forrás: tempofradi.hu

    A Ferencvárosban legutóbb még az 1982 áprilisi, 5-0-s derbyn Szokolai László jegyzett mesterhármast!

    A legendás újpesti csatár, Fazekas László az 1976. május 15-i, 8-3-as lila fehér sikert hozó szuperrangadón ötször (!!!) volt eredményes!
     
    Egyelőre egy sima, "mezei bajnoki" hangulatát alulról súrolja a mai Újpest-Fradi atmoszférája itt, a Szusza Ferenc stadionban! Hogy ennek a magyar labdarúgás pillanatnyi színvonala, vagy a beengedő rendszer szigorítása -e az oka, vagy netán valami más, nem tudni. Ami tény; a vendégszektorokba szóló jegyek sem fogytak teljesen el és egyelőre a hazai szurkolók számára fenntartott helyek is meglehetősen foghíjasak!
    Idefelé jövet, a városban vagy a stadion környékén is csak a rendőri jelenlétből lehetett érezni azt, hogy valahol, valami lesz. Még a tömegközlekedési járművökön is csak elvétve lehetett a meccsre igyekvő emberekkel találkozni!
    Ilyen hangulatban melegítenek tehát a két csapat játékosai az újpesti gyepszőnyegen, de ez Önöket nem kell, hogy zavarja; kövesség velünk egész nyugodtan a mérkőzést, számítógépeik vagy okostelefonjaik segítségével!
    Szűk negyedóra múlva kezdünk, maradjanak velünk!
     
    Felsorakoztak a csapatok, sötét zöldben lesz a vendég Fradi, lila fehér csíkos mezben az Újpest!
    Szól a magyar himnusz!
     
    Összeállítások:

    Újpest FC: Balajcza – Vadász, Heris, Litauszki, Forró – Balogh B.,Vasziljevics – Simon K., Nagy G., Suljic – Bardhi. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
    Cserék: Dmitrovics (kapus), Nego, Koszovics, M'Boma, Piazze, Berat, Tcveiba

    Ferencvárosi Torna Club: Dibusz – Nalepa, Pavlovic, Mateos, Bönig – Dilaver, Gyömbér, Kukuruzovic – Somalia, Lauth – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll
    Cserék: Jova (kapus), Gera, Busai, Nagy Dániel, Lamah, Csukics, Ugrai

    Játékvezetők: Farkas Ádám (Ring György, Tóth II.Vencel; 4. jv.: Berettyán Péter).
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    A Fradi kezdte a játékot!
     
    1
    Megerősített védelemmel egyelőre a ferencvárosiak!
     
    2
    Heris szerelte Lauthot a Fradi támadósor bal oldalán és még szöglet sem lett az esetből!
     
    3
    Lauthot kell ápolni az újpesti térfél közepe táján.
     
    4
    Forró balról beemelt labdája után tisztázott a Fradi védelme.
     
    5
    Egy kis védelmi bizonytalankodás után végül Dilaver szabadított fel a Fradi 16-osa előtt.
     
    6
    Böde ugrott ki középütt, végül Litauszki szerelte Őt még az újpesti 16-os előtt!
     
    6
    Bardhi húszméteres, jobblábas lövése ment el a Fradi kapuja mellett.
     
    7
    Gyömbér volt az végül, aki az imént megsérült, Busai állt be a helyére!
     
    8
    Nagy Gábor emelt nyolc méterről a Fradi kapuja fölé!
     
    9
    Bardhi vezette bele a labdát a Fradi védőfalába.
     
    10
    Hátul adogat most a Ferencváros együttese.
     
    11
    Böde balról, jobb külsővel középre tett labdája után jöhet egy Fradi szöglet jobbról.
     
    12
    Kukuruzovic bedobásra váltotta a sarokrúgást.
     
    13
    Suljic és Balogh Balázs nem tudta átjátszani a Fradi jobb oldali védelmét!
     
    14
    Bardhi balról nem tudta a Fradi kapuja elé tenni a labdát.
     
    14
    Egy felívelést húzott le a kapujából kilépve Balajcza kapus.
     
    15
    Többet kezdeményez ezekben a percekben az Újpest.
     
    16
    Balogh Balázs 23 méteres gyengécske lövését biztosan fogta Dibusz Dénes!
     
    17
    Suljic lőtt két csel után, 17 méterről kapura, de Dibusz biztosan hárított.
     
    18
    Bedobással jöhet előre a felezőtől a Ferencváros csapata.
     
    19
    Suljic nem tudta középen átjátszani Somaliát!
     
    20
    Pavlovic buktatta 20 méterre a Fradi kapujától Suljicot, sárga lap és szabadrúgás az Újpest javára!
     
    21
    Bardhi a szabadrúgásból jobbal a jobb kapufát találta el!
     
    22
    Bardhi labdáját Balogh Balázs lőtte 22 méterről, kissé balról a Fradi kapuja fölé!
     
    23
    Nalepa jobb oldali bedobásával folytatódik a játék.
     
    24
    Nagy Gábor balról nem tudta a Fradi kapuja elé ívelni a labdát!
     
    25
    Vadász jobbról beadott labdája után Forró elől mentett Pavlovic.
     
    26
    Nagy Gábor buktatta Somaliát, ez is sárga lap!
     
    27
    Simon nem tudta a jobb oldalon átjátszani a Fradi védelmét.
     
    28
    Egy Somalia elleni szabálytalanság miatt jöhet balról szabadrúgással a Fradi!
     
    29
    Kukuruzovic beadása után Böde 14 méteres lövése a lilák védelméről vágódott le!
     
    30
    Busai ívelt előre, de Heris fejjel mentett Somalia elől.
     
    31
    Forróval szemben nyert egy párharcot Nalepa a Fradi védelmének jobb oldalán.
     
    32
    Kukuruzovic ívelt balról az újpesti kapu elé, de fejjel mentettek partdobásra a hazai védők.
     
    33
    Nalepa bedobását is mentették a lila fehérek.
     
    34
    Somalia elől Vadász mentett a bal szélen.
     
    34
    Böde lőtt fordulásból mintegy 14 méterről, de Balajcza könnyedén védett.
     
    35
    Most már nehezebb dolga volt az újpesti kapusnak, de ezt is megoldotta; Lauth jobbról középre adott labdáját Somalia a kapu torkából lőtte a szöget jól záró Balajczába!
     
    37
    Suljic kapott sárga lapot műesésért!
     
    38
    Suljic passzából Bardhi lőtt a balösszekötő helyéről, de Dibusz merész kivetődéssel hárított!
     
    39
    Forró nem tudott szögletet kiharcolni a védekezni visszahúzódó Bödével szemben a bal oldalon.
     
    39
    A lendületes Suljiccsal szemben Dibusz mentett a kapujából kifutva.
     
    40
    Kukuruzovic indítása volt pontatlan a Fradi támadósor jobb oldalán.
     
    41
    Pavlovic indítását Böde ezúttal nem tudta lekezelni a felezővonalnál.
     
    42
    Bardhi indítása után Vadász jobbról, éles szögből a bal kapufa külső lapjára lőtte a labdát!
     
    43
    Bardhi középre küldött labdája volt pontatlan az újpesti társaknak!
     
    44
    Nagy Gábor rúghat szabadot jobbról, de nagyon messze a Fradi kapujától.
     
    45
    Bardhi nem tudta bent tartani a pályán a labdát a bal szélen, jöhet előre az FTC együttese!
     
    45
    2 perc a ráadás a félidő végén.
     
    45+1
    Busai buktatta Suljicot 20 méterre a Fradi kapujától, sárga lap és szabadrúgás.
     
    45+2
    Bardhi jobblábas pontrúgása kevéssel ugyan, de elment a Fradi kapuja mellett!
     
    45+2
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    Jó iramú, de alacsony színvonalú eddig a mérkőzés itt a Megyeri úton!
    Az Újpest többet kezdeményez, kapufájuk is volt már, de gólt eddig sem Ők-, sem a szorványos ellentámadásokkal kísérletező ferencvárosiak nem tudtak szerezni!
    Várjuk Önöket vissza a szünet után is!
     
    Jönnek a csapatok a folytatásra, azonnal kezdődik a "derby" második félideje!
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    Az Újpest kezdte a játékot a szünetet követően.
     
    47
    Suljic került a földre még az újpesti térfélen, szabadrúgás kifelé.
     
    48
    Böde kiugratta Lauthot, aki nagyot esett Balajcza mellett és műesésért kapott sárga lapot!
     
    49
    Busai lerántotta Vadászt, ismét kifelé az ítélet.
     
    50
    Nalepa buktatta Suljicot, ez is lap!
     
    51
    A játékvezető büntetőt ítélt az Újpest javára, a beívelt labda után lerántást látott a bíró!
     
    51
    A beívelés után Bönig volt az, aki szabálytalankodott, számára villant is a sárga lap Farkas játékvezető kezében!
     
    52
    Az Újpest gólt szerzett!
    Gólszerző VASZILJEVICS.
    A megítélt 11-esből DUSAN VASZILJEVICS jobbal, nagy nyugalommal a kapu bal oldalába lőtte a labdát, Dibusz jobbra mozdult! 1-0
     
    54
    A gól óta folyamatosan támad a Fradi, Kukuruzovic rúg egymás után két szögletet is.
     
    55
    A játékvezető büntetőt ítélt most a Fradi javára és sárga lap Herisnek, kezezésért!
     
    56
    A Fradi gólt szerzett!
    Gólszerző MATEOS. DAVID MATEOS is nagyon magabiztos volt, jobbal a jobb sarokba vágta a labdát a 11-esből! Balajcza érezte a sarkot, de nem érhette el a jól helyezett, erős lövést! 1-1
     
    58
    Suljic bal oldali beadását Simon Krisztián fejelte hat méterről a felső lécre!
     
    59
    Vasziljevics buktatta Dilavert a felező környékén, Fradi szabadrúgás!
     
    60
    Suljic passza után Vasziljevics tört be a Fradi 16-osára, de végül szögletre mentett a vendégvédelem.
     
    61
    A sarokrúgás után már felszabadult a zöld fehér kapu.
     
    61
    Dilaver labdája volt túl hosszú a bal szélen Lauth-nak!
     
    62
    1-1 után most egy kicsit óvatosabbnak tűnnek a felek!
     
    63
    Kukuruzovic rúghat szabadot 32 méterre az újpesti kaputól.
     
    64
    Beívelés lett belőle és Böde fejesét Balajcza hárította!
     
    65
    Kukuruzovic helyére bejött a Fradiba a 77-szeres válogatott Gera Zoltán!
     
    67
    Bardhi elől mentett bedobásra a bal szélen Nalepa!
     
    68
    Bardhit rúgták fel a bal oldalon, újpesti szabadrúgás az ötössel egy magasságból!
     
    68
    A beívelést kifejelték a Fradi védői és Balogh Balázs mintegy 20 méterről, jobbal a kapu fölé lőtt!
     
    69
    Suljic nem tudta kiugratni középütt Simont!
     
    70
    Simon 22 méteres jobblábas lövése Mateosról vágódott le!
     
    71
    Simon Krisztián, Busai szorításában lőtte gyengén, hét méterről Dibusz kezei közé a labdát.
     
    72
    Somalia fejelte haza a labdát Bardhi elől!
     
    72
    Az Újpest gólt szerzett!
    Gólszerző SIMON K.. Bardhi adta a labdát SIMON KRISZTIÁNNAK, aki húzott egyet rajta és 18 méterről, jobbal, nagy erővel, védhetetlenül lőtt a Fradi kapujának jobb oldalába! 2-1
     
    73
    Nalepa helyére közben beállt a Fradiba Lamah!
     
    75
    Gera elől Balajcza mentett merész kivetődéssel az újpesti 16-oson belül.
     
    76
    Forró helyett Nego az Újpestben.
     
    77
    Bardhi két csel után lőtt kapura 15 méterről, Dibusz szögletre paskolta a labdát!
     
    78
    Balogh Balázs másik oldali szögletét Busai fejelte ki, újabb újpesti sarokrúgás.
     
    79
    Az újabb Balogh szögletet Lauth tisztázta szintén fejjel.
     
    80
    Lamah jobbról belőtt labdáját Balajcza kivetődve kaparintotta meg.
     
    81
    Suljic labdáját Vadász 14 méterről, jobbról az oldalhálóba bombázta!
     
    82
    Nego középre lőtt labdáját Mateos vágta ki!
     
    83
    Nego és Lamah csatájából az újpesti légiós jött ki jobban, dobhat balról a hazai csapat!
     
    83
    Böde középre bólintott labdáját Heris mentette fejjel.
     
    84
    Suljic passza után Bardhi lőtt 10 méterről, jobbról a Fradi kapuja mellé.
     
    85
    Suljic helyén Koszovics a pályán az Újpestben!
     
    86
    Simon 23 méteres, jobblábas lövése most elszállt Dibusz kapuja felett.
     
    87
    Gera indítása túlságosan is hosszú volt Busainak a bal oldalon!
     
    88
    Bardhi harcolt ki egy szögletet a bal oldalon Somalia mellett az Újpest javára!
     
    89
    Továbbra is az Újpest támad, így kevés esélye lesz már a Fradinak a pontszerzést illetően!
     
    90
    Balogh Balázs legurított labdáját Bardhi lőtte 20 méterről a Fradi kapuja fölé!
     
    90+1
    Vadász jobbról középre lőtt labdáját csípte el vetődve Dibusz!
     
    90+1
    3 perc a hosszabbítás a meccs végén!
     
    90+2
    Balajcza érthetően nem sieti el ezt a kirúgást!
     
    90+2
    Bardhi ápolása miatt áll közben a játék!
     
    90+3
    Az utolsó csere; Bardhi helyére beállt az izraeli Berat Ahmeti!
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    A második félidőre alaposan felpörgött a meccs! Az Újpest támadott többet és helyenként jól is játszottak a lilák! Mindkét oldalon volt egy belőtt 11-es, majd Simon Krisztián jól eltalált lövése döntötte el a 3 pont sorsát a rangadón!
    Ezzel az Újpest megőrizte hazai veretlenségét, míg a Ferencváros egyelőre idegenben közel sem szerepel olyan jól, mint az új stadionjában!
    A vége tehát; Újpest-Ferencváros 2-1!
    A Szusza stadionból köszönjük a figyelmet, de tartsanak továbbra is velünk!
     
    A két vezetőedző értékelése a mai derbyt követően:
    Thomas Doll (FTC)
    Először is gratulálok az Újpestnek, teljesen megérdemelték a győzelmet. Mi hiába próbálkoztunk sok támadót szerepeltetni, nem vettük fel kellőképpen a kontaktust az ellenféllel és így nem kerülhettük el a vereséget a mai napon. Szerettünk volna örömet szerezni a mellettünk itt is kitartó szurkolóinknak, sajnálom, hogy nem sikerült.

    Nebojsa Vignjevics (Újpest)
    Úgy gondolom, számunkra ez volt a szezon eddigi legjobb mérkőzése, gratulálok a csapatomnak!
    Ritka az ilyen, de ma gyakorlatilag mindennel elégedett lehettem; a játékkal, a körülményekkel, a hangulattal. Nagyon örülök, hogy egy ilyen remek meccsen, egy remek ellenfél ellen tudtunk nyerni!
    Kollégámnak, Thomas Dollnak a jövőben sok sikert kívánok! (18:52:38)

    Juhász Attila

    Gólok: 52. Vasziljevics (bünt.), 72. Simon K. – 56. Mateos (bünt.)

    Lapok:   26. Nagy G. (UTE), 37. Suljic (UTE), 55. Heris (UTE) – 20. Pavlovic (FTC), 45+1. Busai (FTC), 48. Lauth (FTC), 50. Nalepa (FTC), 51. Bönig (FTC)


    Újpest FC: Balajcza – Vadász, Heris, Litauszki, Forró (Nego 76.) – Balogh B.,Vasziljevics – Simon K., Nagy G., Suljic (Koszovics 85.) – Bardhi (Berat Ahmeti 90+3.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
    Cserék: Dmitrovics (kapus), Nego, Koszovics, M'Boma, Piazze, Berat Ahmeti, Tcveiba

    Ferencvárosi Torna Club: Dibusz – Nalepa (Lamah 74.), Pavlovic, Mateos, Bönig – Dilaver, Gyömbér (Busai 7.), Kukuruzovic (Gera 65.) – Somalia, Lauth – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll
    Cserék: Jova (kapus), Gera, Busai, Nagy Dániel, Lamah, Csukics, Ugrai

    Játékvezetők: Farkas Ádám (Ring György, Tóth II.Vencel; 4. jv.: Berettyán Péter)

    Nézőszám: 8000