Southampton FC – Manchester City 0:3 (vége) | Tottenham Hotspur – Everton FC 2:1 (vége)
vége
Southampton FC
0:3 (0:0)
Manchester City
vasárnap 30.11.2014, 14:30 • St Mary's Stadium, Southampton • Barclays Premier League
Prematch odds

     
    A mérkőzés eleje nyomasztó City fölénnyel indult, egy jogosnak tűnő tizenegyest nem kapott meg a machesteri gárda és ezen kívül is több nagy helyzetet kidolgozott a vendég csapat. A Southampton azonban nagyon szépen feljött, jóval többet támadtak az utolsó 20 percben a szünet előtt, volt köztük két komoly ziccer is.

    A fordulás után gyorsan vezetéshez jutott a City, a három gólos különbség a játék képe alapján azonban kicsit túlzónak tűnik. De megérdemelten szerezte meg a három pontot a Manchester City és a Chelsea tegnapi döntetlenje miatt két pontot leharapott a hátrányából és feljött a második helyre időközben ezzel a győzelemmel.

    Southampton – Manchester City: 0-3!
    Köszönöm a figyelmet!
    ---- (16:27:12)
     
    90+5
    Mérkőzés vége.
     
    90+5
    Érdekes jelenet, egy jobb oldali beadás után legalább öt Southampton játékos tömörült 8 méteren, egymást akadályozták a lövőhelyzet kialakításában, végül nem is jött össze, végül Long lesen kapta.
     
    90+4
    Pellé jobb oldali beadását Touré kapcsolja le könnyedén a tizenhatoson belül.
     
    90+3
    A középpályán folyik a játék, igazából nincs már iram, a meccs eldőlt, a végét várják.
     
    90+2
    Lesen állítják meg Tadicot, ketten is lesen voltak a hazaiak közül.
     
    90+1
    Így kilenc emberrel fejezi be a mérkőzést a City, öt perc a ráadás, kicsit soknak tűnik.
     
    90
    Kompany biceg, megsérült, elhagyja a pályát. Ezen a meccsen már úgyis mindegy, de nem is tud visszaállni.
    Gaël CLICHY - 0:3
     
    89
    A City gólt szerzett!
    Agüeronak a gólszerzés nem megy, de a gólpasszok igen. A bal oldalon húzta meg az argentin, külsővel GAEL CLICHY elé pörgeti a labdát, aki a jobb oldalról a hosszú felső sarokba lövi okosan! 0-3, minden eldőlt!
     
    88
    Fernandinho fejeli ki Long bal oldali beívelését szögletre.
     
    87
    Long húzta meg a bal oldalon, keresztbe lőtt labdájára érkeztek középen, de pár centivel lekéstek!
     
    87
    Agüeronak tényleg semmi sem sikerül, a középpályán kapott labdát, lövéshez készülődött 20 méterről, tolt még rajta egyet, amikor elcsúszott, oda a lehetőség.
     
    86
    Agüeronak ma nem fog összejönni a gól, nagyon úgy néz ki, kihagyott már két 101%-os ziccert.
     
    85
    Agüero használta ki, hogy Forster nem jött ki az egyébként nagyon hosszú indításra. Egy az egyben vezette a kapusra, de Forster, miközben Agüero elhúzta mellette, vetődve bele tudott piszkálni!
     
    85
    Clyne beadása pattan meg a jobb oldalon Clichyn, szöglet.
     
    84
    Védekezik most a City, de már egyre kevesebb időt kell kihúzniuk, jól állnak.

    Kármán Zoltán

    Gólok: 52. Touré, 81. Lampard, 89. Clichy

    Lapok:   9. Wanyama (SOT) – 10. Agüero (MAC), 23. Mangala (MAC), 82. Kompany (MAC)   75. Mangala (MAC)


    Southampton FC: Forster – Clyne, José Fonte, Alderweireld, Bertrand – Wanyama, Schneiderlin (Yoshida 46') – Tadic, Davis (Mayuka 83'), Mané (Long 68') – Pellé
    Cserék: Davis – Yoshida, Gardos, Long, Mayuka, Reed, Targett

    Manchester City: Hart – Zabaleta, Kompany, Mangala, Clichy – Jesus Navas (Demichelis 76'), Touré, Fernandinho, Nasri (Lampard 67') – Agüero, Jovetic (Milner 56')
    Cserék: Caballero – Sagna, Fernando, Milner, Lampard, Demichelis, José Angel Pozo

    Játékvezetők: M. Jones – R. West, A. Nunn