Fehérvár AV19 – UPC Vienna Capitals 4:3 (vége)
vége
Fehérvár AV19
4:3 (2:0, 2:0, 0:3)
spusu Vienna Capitals
péntek 06.03.2015, 19:15 • Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, Székesfehérvár • EBEL
Prematch odds
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 19:15 - kor kezdődik.
     
    Győzz, vagy menj haza! Ezzel a mondattal lehetne összefoglalni a rájátszás varázsát, hiszen itt már bármi megtörténhet, és ha nem figyel, bizony a papíron erősebb csapat is hoppon maradhat ha nem figyel.

    A Fehérvár AV19 – Vienna Capitals párharcban igen nehéz eldönteni, melyik csapat az esélyesebb, hiszen bár a bécsiek jelentős előnnyel indulnak játékosállomány és anyagi háttér tekintetében, a Volánnak sikerült előttük végezniük az idény során. A hat egymás elleni meccsből hármat a Volán, hármat a Bécs nyert meg, mindkét csapat otthon győzött kétszer, és egyszer kapott ki idegenben. Ez azonban már a playoff, itt már csak a pillanatnyi forma, a pillanatnyi helyzet számít, és ez a Volán számára kedvező lehet. A középszakasz 7. fordulója után ugyanis menesztették a Bécs edzőjét, pont egy Fehérvár elleni vereséget követően. A helyére az addigi másodedző érkezett, akivel szintén kikaptak az osztrákok Fehérváron. Ami a Volánt illeti, nagyszerű formában várhatja a rájátszást, hiszen a középszakasz utolsó fordulójában sikerült legyőzni az addig veretlen (bár kissé tartalékosan felálló) Red Bull Salzburgot. Azt, hogy ma hogy fogna alakulni a dolgok, senki sem tudhatja, viszont ha velünk tartanak, elsőként értesülhetnek minden fontos helyzetről!
     
    Túl vagyunk a csapatok bemutatásán, hamarosan érkeznek a játékosok a jégre!
     
    És jégre lépett a Fehérvár, azonnal hangorkán ütötte fel a fejét a csarnokban!
     
    Mindkét csapatnál a második sor kezdi majd a meccset!
     
    00:01
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    00:05
    Fehérvári támadással kezdődik a mérkőzés!
     
    00:49
    Banham lövését védte Zaba, majd Kógerbe kötöttek bele a bécsi védők.
     
    01:35
    Igen paprikásan kezdődik a meccs, újabb pofozkodást láthattunk Zaba védése után.
     
    02:30
    Németh Attila tudott még kapura tenni egy lövést, de a védők miatt csak oldalhálót talált.
     
    03:38
    Egyik csapat sem tudja sokáig tartani a korongot, de bécsi tilos után buli a vendég harmadban.
     
    03:52
    Banham lövése pattan fölé egy vendég ütőről.
     
    04:46
    Kapunk mögött tartjuk a korongot, egyelőre nem tudunk kijönni.
     
    05:21
    Les miatt szalad meg a fehérvári támadás.
     
    05:29
    Gyors támadás után már Engstrandnak kellett védenie.
     
    05:54
    Kovács lőhetett középről, azonban Zaba végül védeni tudott, bár nem sokat láthatott a helyzetből!
     
    06:38
    A Volán gólt szerzett!
    Sikerült beszorítani a vendégeket, és megszerzi a Fehérvár a vezetést! Sarauer forgolódott a kapu mögött, majd FRANK BANHAM elé passzolt, aki Zaba kapus mellett a hálóba küldte a korongot! 1-0 a Fehérvár javára!
     
    07:48
    Támadnak a vendégek, a védelem azonban állja a sarat.
     
    08:11
    Tilosra ütik a vendégek a korongot.
     
    08:51
    Engstrand véd egy kapura emelt korongot.
     
    09:03
    Vincze küzdött meg a korongért, és lőtt kapura!
     
    09:51
    A Volán gólt szerzett!
    Két gólosra növeli előnyét a Fehérvár!! Roppant dinamikusan, ellentmondást nem tűrő módon tört előre a Volán, Andrew Sarauer pedig ismét nagyszerűen tálalt csapattársa elé! Megkerülte a vendégek kapuját a fehérvári csatár, majd KÓGER DÁNIELHEZ passzolt, aki azonnal kapura tette a korongot – az pedig becsúszott Zaba lábai között a ketrecbe!
     
    10:09
    Engstrand véd egy erőtlen vendég-lövést.
     
    11:51
    Vincze Péter indult meg egy ajándék koronggal, a lövést azonban Zaba védeni tudta.
     
    12:39
    Boivin próbálkozott egy éles szögből leadott lövéssel, hátha meglepi a vendégek kapusát.
     
    12:48
    Rafael Rotter, és Sikorcin Ladislav a két büntetett egy kapu előtti pofozkodás után, mindketten durva játékért ülnek ki kettő percre.
     
    13:39
    Mindkét csapatnak volt már gólszerzési lehetősége a kiállítások alatt.
     
    14:48
    Mindkét csapat kiegészült.
     
    15:38
    Sikerült beszorítani a Bécset több mint fél percig, de Zaba minden lövést védeni tudott!
     
    17:15
    Sokkal aktívabb a Fehérvár, számtalan helyzetet alakítunk ki.
     
    18:10
    Újabb komoly Volán-offenzívát tudtak az utolsó pillanatban megállítani a vendégek.
     
    18:24
    Lakos lövését tolta kapu fölé Engstrand.
     
    19:05
    Buli a fehérvári kapu előtt.
     
    19:48
    Kóger indult meg nagy lendülettel, a lövést végül Zaba tolt fölé vállal.
     
    20:00
    Bécsi kiállítással végződik az első harmad, így majd előnyben kezdhetjük a középső játékrészt.
     
    20:00
    Befejeződött az első harmad.
     
    Káprázatos harmadon vagyunk túl, minden igényt kielégít eddig a csapat játéka! Számtalan helyzetet kidolgoztunk, Zaba egy percig sem unatkozhatott, nem utolsó sorban pedig két gólos előnnyel várhatjuk a folytatást. A 7. percben Banham, a 10.-ben Kóger váltotta gólra Sarauer passzát. A Bécs ezalatt csupán néhány gyengébb lövésig tudott csak eljutni, Engstrandnak még nem kellett komolyabb bravúrt bemutatnia. Innen folytatják tehát a csapatok, maradjanak velünk!
     
    20:01
    Elkezdődött a második harmad.
     
    20:13
    Azonnal egy bécsi kézpasszal indul a második harmad.
     
    20:29
    Szirányi vesztett korongot saját kapuja előtt, a bécsi lövést viszont Christian Engstrand védte hatalmas bravúrral!
     
    21:02
    Sikerül kitörni a vendég nyomásból, és támad a Volán.
     
    22:05
    Most mi tudtuk beszorítani a vendégeket, de lövésig nem jutottunk el.
     
    22:36
    Engstrand védésére volt most szükség, és ott is volt a szükség pillanatában a fehérvári kapus!
     
    23:38
    A Volán gólt szerzett!
    Káprázatosan játszik a cspat, itt a harmadik gól is!! Sarauer most is részt vállalt a gólban, ő passzolt Kógerhez, akinek a passzát KEVIN WEHRS váltotta gólra, elemi erővel bombázott a bécsi kapu bal felső sarkába!
     
    24:52
    Hartl lőtt kapásból, Engstrand védte a próbálkozást.
     
    25:16
    Nem szeretnék semmit se elkiabálni, de eddig a játék minden elemében az ellenfél fölé tudtunk emelkedni.
     
    25:56
    Kicsit megkésve bár, de megérkezett az első fehérvári emberelőny: Watkins ül ki két percre a vendégektől, testre ütésért.
     
    26:21
    Boivin kék vonali bombája pattant le Zaba mellvédőjéről!
     
    27:05
    Most tudnak felszabadítani a vendégek.
     
    27:18
    Gyors támadás után már megint Zaba alatt a korong.
     
    27:56
    Kiegészültek a bécsiek, és bár gólt nem szereztünk, jól játszottuk meg az előnyt.
     
    28:36
    Fraser lövése csúszik el a fehérvári kapu előtt.
     
    29:48
    A pálya közepén folyik inkább a játék, egyik csapat sem tud komolyabb helyzetet kialakítani.
     
    30:47
    Bécsi támadás után tilosra ütöttük a korongot.
     
    31:09
    Kipattant a korong egy bécsi lövés után, a buli Engstrand kapuja előtt lesz.
     
    31:40
    Most tudtunk egy komolyabb támadást végigvinni, miután a vendégek tilosra ütötték a korongot.
     
    33:33
    Bécsi előny következik, Sikorcin bottal akasztásért ül ki két percre.
     
    35:14
    Hősiesen védekezett, majd támadott a Fehérvár, aminek eredménye egy vendég kiállítás lett: Rotter ül ki két percre testre ütésért.
     
    35:32
    Villámgyorsan kiküldenek még egy játékost a vendégektől, Andreas Nöbl az újabb kiállított játékos.
     
    35:33
    A Fehérvár kiegészült, kettős előnyben vagyunk!
     
    35:58
    Kiütik a korongot a vendégek.
     
    36:11
    Újra felállunk.
     
    36:57
    A Volán gólt szerzett!
    Tankönyvbe illő módon játszottuk meg a kettős előnyt, és már 4(!) gólos a Fehérvár előnye! Wehrs passzolt a kék vonalnál álló FRANK BANHAM irányába, aki igazítgatás nélkül tüzelt a kapuba!
     
    38:25
    Marad támadásban a Fehérvár, Erdély Csanád megindulása után Zabának kellett védenie!
     
    39:04
    Engstrand is véd egy nem túl jó helyzetből leadott vendég lövést.
     
    39:50
    A vendég harmadban a korong.
     
    40:00
    Vége a második harmadnak.
     
    Negyven percnyi játék után egyértelműen kijelenthető az a tény, miszerint a Volán lejátssza ellenfelét a jégről, egész egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a bécsiek a Volán játékával. A középső harmadban is két gólt tudott szerezni a hazai alakulat, ám nem csak ez a hasonlóság az első és a második játékrész között. Megint több nagy helyzetet dolgoztunk ki, pörgősen, dinamikusan játszottunk, a Capitals pedig egész egyszerűen nem tudott mivel válaszolni eddig – ez maradjon is így. A második harmad első gólját Kevin Wehrs szerezte, egy hatalmas kék vonali lövése akadt be a jobb felsőbe, majd Banham lőtte telibe a kapu jobb felső sarkát. Frankie tehát már két gólos a meccsen, remélhetőleg összejön neki a mesterhármas, a fehérváriak nagy örömére. Következik a záró harmad, maradjanak velünk!
     
    40:01
    Elkezdődött a 3. harmad.
     
    40:09
    És elkezdődött a harmadik harmad, lássuk mire mennek egymással a felek.
     
    40:40
    A Capitals gólt szerzett!
    Villámgyorsan szépítenek a vendégek! Macarthur passzolt Ferlandhoz, akinek a lövésébe JAMIE FRASER piszkált bele a kapu előtt,a korong pedig Engstrand mellett a kapuba csapódott!
     
    41:28
    Támad a Volán, nem szabad, hogy megfogjon minket a bekapott gól.
     
    42:11
    Balszerencsés módon oda a támadás, a vendégek kontráját azonban megállítjuk.
     
    43:08
    Engstrand védése után pattan ki a korong.
     
    43:16
    Lakos kék vonali lövését fogja Engstrand.
     
    43:36
    Nem fújtak be egy tilost a vendégeknél, támadhatnak tovább.
     
    44:32
    Mindkét csapat beemelt korongokkal próbálkozik, felépített támadásokról most nem beszélhetünk.
     
    44:55
    Zaba alatt a korong egy szép fehérvári támadás után.
     
    45:46
    Elborult egy pillanatra Jamie Fraser agya, és végül fogásért küldik ki kettő percre.
     
    46:21
    Kiütik a korongot a vendégek.
     
    46:52
    A kapuvasról pattan vissza Wehrs lövése!
     
    47:27
    Banham lőhetett kétszer szinte ugyanonnan, azonban mindkettőt védte Zaba!
     
    47:45
    1 másodpercig kettős előnyben leszünk, Magowan büntetése kettő perc palánkra lökésért.
     
    47:46
    Már csak szimpla a Volán előnye.
     
    48:52
    Felelőtlenül korongot vesztettünk, és végül Sarauer mentése kellett a baj elkerüléséhez.
     
    49:45
    A Volán kiegészült, és bár nem tudtunk ólt szerezni, jó néhány komoly helyzetet sikerült kialakítanunk.
     
    50:19
    Ide-oda pattogott a korong, végül Magosi lőtt kapura!
     
    51:02
    Megakadályozunk minden vendég támadást, a védelem nagyon nagyot játszik ma
     
    52:26
    Sikerült kiemelni a korongot, miután egy pontatlan passz miatt megszakadt a vendégek támadása.
     
    53:19
    Fehérvári emberhátrány következik, Benk Andrást küldik ki fogásért.
     
    53:45
    Kisles miatt szakad meg a vendég támadá, a bulit kiviszik a Volán harmadából.
     
    54:04
    A Capitals gólt szerzett!
    Tovább zárkózik a Bécs! Jól megjáratták a korongot emberelőnyben a vendégek, és végül Magowan passzát FLORIAN IBERER zúdította kapásból a fehérvári kapuba!
     
    55:35
    Les után buli a fehérvári harmad előtt.
     
    55:57
    Bartalis indult meg egy szerzett koronggal, ám a lövése mellé szállt.
     
    56:23
    Kovács emelte ki a korongot a vendég harmadba, hogy a fáradt sor el tudjon menni cserélni.
     
    57:06
    Támad a Bécs, mindenki védekezik a Volántól.
     
    57:15
    Foucalt és Boivin akaszkodott össze, mindkettejüket 2+10 percre küldik ki.
     
    58:00
    Kettő perc van hátra, a korong a bécsi kapu mögött.
     
    58:09
    Engstrand védése után buli a hazai harmadban.
     
    58:52
    A Capitals gólt szerzett!
    Egy gólra jön fel a Capitals! Szépen megjáratták a korongot a vendégek, majd KENNY MAGOWAN bombájával vészesen közel férkőztek a bécsiek!
     
    59:29
    Kapus nélkül a Bécs, a Fehérvár pedig időt kért.
     
    59:59
    Még egy tilos felszabadítás!!
     
    60:00
    Mérkőzés vége.
     
    Emlékezetesre sikerült mérkőzésen vagyunk túl, nagyszerű teljesítményt nyújtott a Volán a hatvan perc során. A mérkőzés elején is már inkább a Volán dominált, ami végül Banham vezető góljában nyílt meg (1-0). Azután kissé megroppantak a vendégek, amit Kóger Dániel révén, 3 perccel később tudtunk kihasználni (2-0). A középső harmadban szintén brillírozott a csapat, további két gólt tudtunk szerezni: először Kevin Wehrs bombázott a kapuba (3-0), majd Banham duplázta meg góljainak számát Wehrs passzát követően (4-0). A harmadik harmad szöges ellentétben a többivel rosszul indult fehérvári szemszögből, mindössze 40 másodperc kellett a vendégeknek a szépítéshez (4-1). A bécsi gól felrázta a mieinket is, több helyzetet is kialakítottunk, ám a következő találatot is a vendégek jegyezték: Iberer lőtt a fehérvári kapuba (4-2). Ekkor még senki sem izgult, 1 perc 8 másodperccel a vége előtt viszont Magowan góljával már egy gólra zárkózott a Bécs, és a végén 6 mezőnyjátékossal támadtak az egyenlítésért. Ez szerencsénkre nem jött össze nekik, így győzelemmel kezdi playoff-szereplését a Fehérvár, akik vasárnap játsszák a második meccset, Bécsben. Én ezzel megköszönöm figyelmüket, a viszontlátásra! (21:44:36)

    Csaba Dévai

    Gólok és gólpasszok: 7. Banham (Sarauer, Kóger), 10. Kóger (Sarauer), 24. Wehrs (Kóger, Sarauer), 37. Banham (Wehrs, Sarauer) – 41. Fraser (Ferland, Macarthur), 55. Iberer (Magowan, Carson), 59. Magowan


    Fehérvár AV19: Engstrand (Rajna) – Orbán, Boivin, Benk, Sikorcin, Marino – Ejdepalm, Varga, Kovács (A), Bartalis, Vincze – Wehrs, Szirányi, Kóger, Sarauer, Banham – Ejdepalm, Varga, Kovács, Bartalis, Vincze – Orbán, Boivin, Benk, Sikorcin, Marino – Hetényi P., Tokaji, Németh, Erdély, Magosi

    Vezetőedző: Rob Pallin

    spusu Vienna Capitals: Zaba (Kickert) – Iberer, Carson, Magowan, Bois, Fischer – Fraser, Lakos, Ferland (C), Macarthur, Foucault – Klimbacher (A), Peter, Nödl, Watkins (A), Rotter – Hackl, Großlercher, Puschnik, Schiechl, Hartl

    Vezetőedző: Jim Boni