Budapest Honvéd FC – MTK Budapest FC 0:2 (vége) | Diósgyőri VTK – Pécsi MFC 3:0 (vége) | Újpest FC – KTE-Phoenix Mecano 6:1 (vége)
Kaposvári Rákóczi FC – Győr 0:5 (vége)
vége
Diósgyőri VTK
3:0 (0:0)
Pécsi MFC
szombat 17.05.2014, 16:00 • DVTK-stadion, Miskolc • OTP Bank Liga
Prematch odds
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 16:00 - kor kezdődik.
     
    Az OTP Bank Liga utolsó előtti, 29. fordulójának szombati játéknapján a Diósgyőri VTK csapata fogadja a Pécsi MFC-t Miskolcon.

    A mérkőzés tétje az ötödik hely megszerzésének esélye, a mecsekiek jelenleg a hatodik, a borsodiak a hetedik helyen tanyáznak, előttük a Haladás áll – még befogható pozícióban.

    A Ligakupát múlt héten megnyerő DVTK előtt még ott áll a Magyar Kupa fináléja is, így számukra biztosan ez lesz a hátralévő hetek első számú feladata, de az is biztos, hogy Szivics Tomiszlav csapata szép búcsút akar venni hazai pályájától a 2013-2014-e szezonra. A pécsiek már csak a bajnokságban érdekeltek, a tavasszal végig létbizonytalanságban küzdő csapat tagjai valószínűleg egymásért és saját későbbi potenciális szerződéseikért harcolnak majd.

    A két csapat novemberben találkozott először Pécsett, ahol az azóta Diósgyőrbe szerződő Grumic, valamint Bacsa góljával 1-1-es döntetlen született.

    A vendégeknél sérülés miatt Fodor és Peric, eltiltás miatt Romic nem játszhat, a hazaiaknál Kádár játéka kérdéses, miután a hétközi találkozón agyrázkódást szenvedett.
     
    A két csapat bevonult a pályára, a pécsiek tiszta fehérben, a miskolciak tiszta feketében játszanak. A lelátón körülbelül 3500 hazai szurkoló várja a kezdő sípszót, a vendégszektorban hárman állnak.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    1
    Husic indult volna meg, Lantos szerelte a bal szélen.
     
    2
    Batioja lapos beadásával próbált az ötös sarkánál befordulni Futács, de Balogh közbelépett, szöglet jön.
     
    3
    Kostic szögletét Kővári, az újabb beadást Lantos tisztázza fejjel.
     
    4
    Kővári adna be jobbról, Debreceni blokkol szögletre.
     
    4
    Mohl sarokrúgását Futács csúsztatja ki a tizenhatoson belülről.
     
    5
    A lendületesen meginduló Batioját borítja fel Nagy József, villan a sárga.
     
    6
    Kostic labdaszerzése után Futács indítja Bacsát, aki Balogh mellett próbálná meghúzni, de a védő elé lép és fedezi a labdát, amely kigurul az alapvonalon.
     
    7
    Nagy ad be laposan jobbról, Debreceniről vágódik szögletre.
     
    8
    Husic nagy bedobását Futács csúsztatja meg, de Lantoson kívül nem vár senki a labdára.
     
    9
    Bacsa szökteti hosszan magát a bal szélen, Lantos zsákmánya a labda.
     
    10
    Szatmári ad be veszélyesen balról, Alves tisztáz szögletre az érkező Városi előtt.
     
    10
    Szatmári sarokrúgása mindenki feje fölött átszállva gurul ki az alapvonalon.
     
    11
    Most futottak be a zászlókkal felszerelt, éneklő pécsiek, körülbelül hatvanan a vendégszektorba.
     
    12
    Zsdrál indítását szelídíti meg Alves könnyedén.
     
    12
    Eperjesi robog el a jobb szélen, egy szép megkerülős csel után adna be, de csak Balogh blokkjáig jut a labda.
     
    13
    Márkvárt képtelen befordulni Husic mellett, csak egy bedobást harcol ki.
     
    14
    Szatmári indítási kísérletébe lép bele Eperjesi.
     
    15
    Futács esik egy nagyot a tizenhatos előterében, Becséri nem látott szabálytalanságot. A kipattanó labdát Husic adná be (vagy lőné kapura), de alaposan lecsúszott a lábáról.
     
    16
    Kostic lekészítése után Husic ad be balról, alig lett jobb az előzőnél, Balogh fejelte ki a labdát a veszélyzónából.
     
    17
    Zoran Kostic indul meg a félpályáról, két embert is leráz, majd húsz méterről lövésre szánja el magát, Gőcze nagyot nyújtózva tolja ki a bal alsó előtt.
     
    18
    Husic beadása sikerül megint félre. Mentségére szóljon, hogy ezúttal nagy sprint árán érte még el a labdát az alapvonal előtt.
     
    19
    Husic ad be megint balról, ezúttal már sokkal pontosabban, az ötösön jó ütemben érkező Batioja azonban egy kicsivel mellé fejel.
     
    20
    Futács indítására startol Bacsa és Gőcze, de Balogh ér oda elsőnek, aki inkább elrúgja a labdát kapusa elől, minthogy Bacsa érkezését kockáztassa.
     
    20
    Huszonnyolcról ad le lövést Husic, de megcsúszik közben, így nem okoz gondot Gőczének.
     
    21
    Városi Viktor bombáz huszonháromról a gyors kontra végén, Rados hatalmasat véd, szöglet jöhet.
     
    22
    Városi készíti le Szatmárinak a labdát balról, de a lövés már nem jött össze, Debreceni az utolsó pillanatban vetődött közbe.
     
    23
    Kővári verte meg nagyon Alves-t a jobb szélen, de a beadásra már Debreceni érkezett leggyorsabban, aki becsúszva nagyot mentett.
     
    24
    Batioja beadását bombázza ki az érkező Kostic elől Nagy.
     
    24
    Újabb gyors pécsi ellentámadás, ezúttal Kővári jut lövőhelyzetbe, de távolról nem tudta megizzasztani Radost középre tartó lövésével.
     
    25
    Lantos löki meg Futácsot a pécsi térfél közepén, szabadrúgással jönnek a hazaiak.
     
    26
    Kostic adja be a szabadrúgást, Debreceni csúsztat roppant lesgyanús helyzetből, Gőcze másodjára megfogja a labdát.
     
    27
    Eperjesi labdakezelési hibája után jöhet kirúgással Gőcze, Kostic nem is hagyja szó nélkül csapattársa hibáját és megfeddi a jobbhátvédet.
     
    28
    Balogh mellett esik nagyot Futács a jobb szélen, megkapja a szabadrúgást.
     
    29
    Barczi Dávid elsőként áll fel a kispadról és indul bemelegíteni a kapu mögé.
     
    29
    Husic borítja fel elég keményen Lantost, Becséri nyugalomra inti a bosnyákot, ám lapot nem alkalmaz a fegyelmezéshez.
     
    30
    Eperjesi kamatoztatja ismét gyorsaságát a jobb szélen, ám hosszan szökteti magát, így a labdát már nem tudja elérni az alapvonal előtt. Bár még hibázgat a védő, gyorsasága figyelmeztető jel lehet a vendégek számára.
     
    32
    Eperjesi fut fel sokadszorra a jobb szélen, ezúttal indítással próbálkozik, ám ez sem jön össze.
     
    33
    Szatmári bombáz huszonnégy méterről, nem sikerült helyezni a löketet, Rados így könnyedén véd.
     
    33
    Bacsa lódul meg, Zsdrált és Nagyot is maga mögött hagyja, de Lantos egy remek becsúszással szereli.
     
    34
    Kádár passzába ér bele Városi még Husic előtt, szögletre gurul a labda.
     
    35
    Városi nyargal el Batioja mellett, akinek muszáj volt megállítania a pécsi támadót, de ezt csak szabálytalanul tehette már meg, szabadrúgás a diósgyőri térfél közepéről.
     
    36
    Szatmári balról érkező beadását bombázza ki Alves az ötösről.
     
    37
    Szép összjáték után Szatmári jut lövőhelyzetbe a tizenhatos sarkáról, de hiába a tiszta helyzet, a szélső nem talál kaput.
     
    39
    Mohl szögletére Nagy érkezik a hosszún, de kapu mellé fejel.
     
    40
    Az előrehúzódó Alves akciója után Kostic készíti le Batioja elé a labdát, az ecuadori légiós húszról a blokkba bombázott.
     
    42
    Kádár indítása után az üres területre érkező Husic a tizenhatos sarkáról a stadionon kívülre bombáz, amiért komoly fejmosást kap Kostic-tól.
     
    43
    Kővári beadása lett magas az egyébként teljesen üresen berobbanó Városi számára.
     
    44
    Futács indítaná Bacsát balról, de nagyon pontatlanul passzolt, Bacsa a mögé érkező labdát nem érhette már el.
     
    44
    Batioja szabálytalankodik Mohllal szemben, jöhet a szabadrúgás huszonhárom méterre a kaputól.
     
    45+1
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    Nem hosszabbít Becséri Dániel, lefújja az első játékrészt. Kiegyenlített mérkőzés zajlik, egyik csapat sem szaggatja az istrángot, takaréklángon próbálkoznak a gólszerzéssel, mégsem mondható siralmasnak a színvonal. A második félidőben várhatóan nagyobb erőket is mozgósítanak az együttesek, tartsanak velünk a folytatásban is!
     
    Barczi Dávid biztosan be fog állni a szünetben, már csak az a kérdés, ki jön majd le.
     
    46
    A csapatkapitány, Elek Ákos nem fut ki a második félidőre, a helyén Barczi Dávid folytatja. A karszalag Kádár Tamás karjára vándorol.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    46
    Gosztonyi András és Miroslav Grumic is megindult bemelegíteni, a vendégektől egyelőre még senki nem készülődik a beállásra.
     
    47
    Kádár és Márkvárt startolnak Horváth hosszú indítására, Kádár rúgja el a labdát ellenfele elől.
     
    47
    Szatmári indítása nagyon mély, csemege Rados számára. Eközben mindkét kispad "kiürül", már minden cserejátékos az alapvonalak mögött melegít.
     
    49
    Mohl balról érkező beadását bólintja ki Husic.
     
    49
    Barczi indítja Bacsát, de Balogh megelőzi és kikíséri a labdát az alapvonalon.
     
    50
    GÓÓL, vezet a Diósgyőr!! Bacsa Patrik tartja meg a labdát a szögletzászlónál kisodródva, majd rendkívül erőszakosan befordul két ember közt, lekészíti FUTÁCS MÁRKÓNAK, aki az ötös sarkáról kapásból, ballal lő, a labda pedig a jobb alsóban köt ki.
     
    52
    A sebesen meginduló Kővári elől parádés becsúszással ment Kádár az oldalvonal mellett.
     
    53
    Nagy passzát keresztezi Husic, majd szabadít fel.
     
    54
    Rados próbál Futácsra ívelni, de a csatár lesen helyezkedik.
     
    55
    Bacsa indítása után Batioját még megelőzték, de a lecsorgó labdát Lantosnak kellett kivágnia az érkező Barczi elől.
     
    56
    Kádár dob nagyot az ötös sarkára, ahol Futács szabálytalankodik.
     
    57
    A tizenhatos sarkáról Mohl Dávid lő ballal a blokkba.
     
    57
    Rados apellál idénybeli sokadik időhúzásért kapott sárgájára, Városi viszont készségesen az ötös vonalára viszi neki a labdát.
     
    58
    Zsdrál oszt ki egy csomagot Kostic-nak, szabadrúgás a jobb szélről, az oldalvonal mellől.
     
    59
    Husic akadályozza meg Kővári megindulását egy jó ütemű becsúszással.
     
    60
    Barczi beadásába csúsztat bele Balogh, szöglet jön.
     
    61
    Kostic sarokrúgását fejeli ki Lantos az ötösről. Grumic indul el közben a kispad felé.
     
    61
    Barczi tálal az alapvonalról az érkező Futács elé, akit épphogy megelőz az önfeláldozóan bevetődő Lantos.
     
    62
    Kostic sarokrúgására érkezett Futács, aki már nem tudta irányítani kapásból leadott lövését, amely Gőcze ölében kötött ki.
     
    62
    Balogh Béla szorult rövid ápolásra, de folytatja a játékot.
     
    63
    Zoran Kostic csúszik be Szatmárinak, elsőre nem tűnt szabálytalannak, de Becséri lefújta és sárgát is adott érte.
     
    63
    Zoran Kostic csúszik be Szatmárinak, elsőre nem tűnt szabálytalannak, de Becséri lefújta és sárgát is adott érte.
     
    64
    Futács Márkó helyére érkezik Miroslav Grumic.
     
    65
    Szatmári csinál meg egy cselt, majd indítana, de az ütemet nem találta el, Márkvárt nem érhette be a labdát.
     
    66
    Batioja beadásánál lökte meg védőjét Bacsa, szabadrúgás kifelé.
     
    67
    Horváth Adrián kapott sárgát Batioja felrúgásáért.
     
    68
    Batioja tüzel tizennyolcról, Balogh lábán megpattan a lövés, Gőczének nagyot kellett védenie.
     
    68
    Cserélnek a vendégek, Horváth Adrián helyére Rácz Ferenc érkezik.
     
    70
    Mohl kap szabadrúgást a hazai térfél közepén.
     
    71
    Rácz beadását vágja ki Alves az ötösön belülről.
     
    72
    Mohl csípi el Bacsa passzát, amelyre Batioja indult volna a jobb szélen.
     
    73
    Rácz beadását öklözi ki előrevetődve Rados.
     
    74
    Szatmári szöglete pattan Rácz elé, aki tizenhétről, kapásból, szép mozdulattal tüzel, nem sokkal kapu fölé.
     
    75
    Kádár indítja remek ütemben Husic-ot, aki a tizenhatoson belülre tör, majd ellövi a labdát ballal Gőcze, de a kapu mellett is.
     
    75
    Kádár indítja remek ütemben Husic-ot, aki a tizenhatoson belülre tör, majd ellövi a labdát ballal Gőcze, de a kapu mellett is.
     
    75
    A gólban elévülhetetlen érdemeket szerző Bacsa Patrik helyére Gosztonyi András érkezik a hajrára.
     
    77
    GÓL, kettő a Diósgyőr előnye! A bal szélen elrobogó Barczi Dávid tálal hajszálpontosan MIROSLAV GRUMIC elé, aki tíz méterre a kaputól átveszi a labdát, majd a kifutó Gőcze mellett a jobb alsóba helyez, betalálva ezzel volt csapata ellen! 2-0!
     
    79
    Újabb Diósgyőri GÓL!! AUGUSTO BATIOJA indítja az akciót, Eperjesihez passzol, aki jobbról középre tesz, Grumic az ötösről a felső lecet találja el, de Batioja a kipattanót már a jobb felsőbe vágja!
     
    80
    Rácz ad be balról, Kostic fejeli ki magabiztosan.
     
    81
    Szatmári Lóránd helyén Wittrédi Dávid a pályán, a Lőrincz – Márton páros második cseréjeként.
     
    82
    Városi Viktor helyére érkezik Fröhlich Roland, a meccs utolsó cseréje.
     
    83
    Gosztonyi indul meg mindent elsöprő lendülettel a bal szélen, de nagy igyekezetében kivitte a labdát az oldalvonalon.
     
    84
    Kádár becsúszása nyomán marad földön Nagy József. Villan a sárga lap és szabadrúgás a jobb szélről.
     
    85
    Grumic harcolt ki egy kontrát, de túl önzetlenül keresztbe passzolt volna az üresen érkező Batiojának, ám Balogh még bele tudott lépni az átadásba.
     
    85
    A rendkívül aktív és agilis Rácz vezette be a diósgyőri védők közé a labdát, de három ellenféllel szemben már nem tudta megtartani.
     
    86
    Gosztonyi harcol ki szögletet a bal szélen.
     
    87
    Barczi magas beadásának eléréséhez csak egy hajszál hiányzott Grumicnak a kapu torkában.
     
    88
    Debreceni keresztezi jó ütemben a Kővárinak szánt indítást, majd hozza ki higgadtan a labdát a tizenhatos előteréből.
     
    88
    Zsdrál lő kapásból huszonegy méterről, majdnem ugyanannyival kapu fölé.
     
    90
    Fröhlich beadását Husic fejeli szögletre. Megy előre becsülettel a Pécs a szépítésért, de egyelőre jól zár a diósgyőri védelem.
     
    90
    Nagy beadását fejeli ki előrevetődve Debreceni.
     
    90+1
    Gosztonyi indít, Lantos ment becsúszva Grumic elől.
     
    Mérkőzés vége.
     
    Becséri Dániel nem terheli felesleges hosszabbítással a játékosokat, hanem kilencven perc után lefújja a találkozót. A DVTK sikeresen kapcsolt magasabb sebességi fokozatba a második félidőben, így Futács, Grumic és Batioja góljaival magabiztosan nyerte meg a találkozót. A pécsiek becsülettel küzdöttek, de a Ligakupa győzelemtől megtáltosodott és Magyar Kupa döntőre készülő miskolciakat ezúttal nem lehetett megállítani. Köszönöm a figyelmet, további szép estét és kellemes hétvégét kívánok! (17:49:43)

    Dénes Szarka

    Gólok: 50. Futács, 77. Grumic, 79. Batioja

    Lapok:   63. Kostic (DVTK), 63. Kostic (DVTK), 84. Kádár (DVTK) – 5. Nagy (PMFC), 67. Horváth (PMFC)


    Diósgyőri VTK: Rados – Eperjesi, Alves, Debreceni, Husic – Elek (Barczi 46'), Kostic, Kádár – Batioja, Futács (Grumic 64'), Bacsa (Gosztonyi 75')
    Cserék: Rajic, Vági, Gohér, Nikházi, Gosztonyi, Barczi
    vezetőedző: Szivics Tomiszláv

    Pécsi MFC: Gőcze – Nagy, Balogh, Lantos, Mohl – Horváth (Rácz 68'), Szatmári (Wittrédi 81'), Kővári, Zsdrál, Márkvárt – Városi
    Cserék: Steer, Beke, Wittrédi, Frőhlich, Rácz, Bailo, Pölöskei
    vezetőedző: Lőrincz Emil

    Játékvezetők: Becséri – Viszokai, Varga – Szabó, Takács

    Nézőszám: 3500