34:14
(16:4)
vége
> >
Köszönjük megtisztelő figyelmüket!
24:29
(12:15)
vége
> >
A Dunaújváros igencsak hektikus mérkőzésen szerezte meg a győzelmet. Az első percekben igen komoly előnyt szerzett rögtön az újvárosi gárda, majd a csehek felébredtek és felzárkóztak egy gólra.

A DKKA többségében a cseréit játszatta, időnként elhúztak, majd hagyták túlzottan is felzárkózni a Sokol Porubát, amely olyan szinten felpörgött, hogy egyenlített, majd a vezetést is átvette az 50. perc környékén.

Ekkor időt kért Mátéfi és ez igencsak jót tett az újvárosi lányoknak, no meg az is, hogy visszaállt Kamper és Vincze is. Főleg Kamper brillírozott és lőtt fontos gólokat, a védekezés összeállt, a csehek pedig szétestek az utolsó néhány percre.
Bulath Anita végül egyáltalán nem lépett pályára, nem kellett kockáztatni a játékát.

Sokol Poruba – Dunaújvárosi KKA: 24-29!
Köszönöm a figyelmet! Maradjanak velünk és kattintsanak át az Ipress Center Vác – Siófok mérkőzésre, ami bő fél óra múlva kezdődik, élőben itt az onlajnok.com-on.
----
22:31
(10:16)
vége
> >
Jó kezdés után elképesztően megállt a Vác, szinte 3-4 perc leforgása alatt 7-8 gólos előnyre tett szert a Siófok. Ugyan elbizonytalanodott a Balaton-parti gárda is később, de a váci hátrány csak a félidő végénél csökkent ötre, majd a szünetben hatra.

A szünet után is jól kezdett a hazai csapat, négyre zárkózott, utána azonban egészen elképesztő mélyrepülés és szenvedés kezdődött részükről. A Siófok tetszés szerint lődözte a góljait, többnyire gyors indításból, de egyre többször átlövésekből is betaláltak.

Már a 12-ért is támadott a vendég együttes, amikor is a Vác a Siófok cseresora ellen valamennyire kozmetikázni tudott az eredményen. Ma minden bejött a Siófoknak és semmi sem sikerült a Vácnak, akik ugyan alig lőttek kevesebb gólt, mint amennyit általában szoktak, ám a védelmük egészen kritikán aluli volt.

A fekete mezeseknél Wörz, Pastrovics, Orbán, Erdősi és Szekerczés is messze átlagon felülit nyújtott, a váciak azonban egy emberes csapatként (nem) működtek, Hornyák Dóra a 22 gólból tizennégyet vállalt magára, de ma nemigen akadt társa.

A Siófok ezzel hatalmas lépést tett a tornagyőzelem felé, háromból három győzelem, még egyet kell nyerniük a Fehérvár ellen. A Vác alighanem elbúcsúzhat a tornagyőzelem álmától, nem csak a vereség, hanem a gólkülönbség miatt is.

Vác – Siófok: 22-31!
Maradjanak velünk, a következő mérkőzésünkre kattintva a Sokol Poruba a Fehérvár KC ellen lép pályára, fél óra múlva kezdünk!
Köszönöm figyelmüket!
----
40:23
(19:13)
vége
> >
Reális a különbség a két csapat között a mai teljesítményük alapján. A Fehérvár minden téren felülmúlta a Sokol Poruba együttesét, különösen gyorsaságban nem tudták felvenni a versenyt a magyar csapattal a csehek.

A Fehérvár még azt a luxust is megtehette, hogy Tilingert egyáltalán nem játszatta egy percet sem, és a kulcsjátékosok igen sokat pihenhettek ez alatt a 60 perc alatt, mert a második sor is tökéletesen helyt állt. Lackovic kiemelkedősen jó napot fogott ki, ahogy Savko is a kapuban. Jól termelt Isitate és Mayer Szabina is.

A vendégeknél Rechtorisová és Kostelná volt gólerős, bár utóbbi a második félidőben nem talált be.

Fehérvár – Sokol Poruba: 40-23!
Ezzel biztossá vált, hogy a Poruba az 5. helyen végez a tornán, mivel nincs már több mérkőzése a két nap alatt és pont nélkül zártak. A Fehérvár együttese szerencsével lehet még 3. is, annál jobb már nem.
Köszönöm a figyelmet!
Ne menjenek messzire, mert 40 perc múlva kezdődik a Vác – Dunaújváros rangadó, kattintsanak át az onlajnok.com élő közvetítésére, 16:30-kor kezdünk ott is!
----
18:18
(9:11)
vége
> >
Elképesztően izgalmas és fordulatos mérkőzésen borzalmasan kevés gól született, összesen 36. Ez éppen egyenlően oszlott meg, ezért mindkét csapat 1-1 ponttal gazdagodott. A gólarány miatt még nem tudni, hogy ez melyik csapatnak kedvez jobban, de az Újváros igencsak ünnepelt a végén.

Ezzel az is eldőlt, hogy a Siófok az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül biztosan megnyerte az Ipress Kupát, 6 pontját már nem lehet befogni.

A dunaújvárosi erős kezdést követően a 2. félidő első felében a Vác nagyot javult és hirtelen három gólos vezetést épített ki magának, ami sokkal több is lehetett volna, ha nem hibáznak hatalmasakat ordító helyzetekben.

Talpra tudott azonban állni a Dunaújváros és hatalmasat küzdve felhozták magukat döntetlenre az utolsó pillanatban. A Vácnak a kezében volt a meccs, de nem tudtak élni az adódó nagy lehetőségekkel.
A bíráskodás sem igazán kedvezett a Vácnak a meccs döntő szakaszában a végén, de a két nagyon látványos Vác elleni tévedésen kívül még 2-3 vitatható ítélet sújtotta a hazaiakat, ami lehet, hogy a váci tudósító szubjektív szemüvegén keresztül volt csak tévedés.

A mérkőzés hangulata mindenesetre az eddigi legjobb volt a tornán, ez nagyon hiányzott eddig ebből a két napból.
Még ne menjenek sehova, mert az utolsó mérkőzésre kattintva fél óra múlva a Siófok – Fehérvár mérkőzést is élőben nyomon kísérhetik nálunk az onlajnok.com-on.
Köszönöm figyelmüket!
----
29:22
(16:15)
vége
> >
Különdíjak:
Gólkirálynő lett Hornyák Dóra (Ipress Center Vác).
A torna legjobb kapusa Kiss Éva (Fehérvár KC).

Az 5. helyen végzett a Sokol Poruba cseh gárda.
4. helyezett a Fehérvár KC csapata.
A 3. helyezést a Dunaújvárosi KKA érte el.
A 2. helyen végzett a vendéglátó Váci NKSE csapata.
1. helyen a Siófok KC együttese végzett teljesen megérdemelten!

Köszönöm két napi megtisztelő figyelmüket innen Vácról!
----
25:26
(14:13)
vége
> >
60'  Mérkőzés vége.
21:21
(12:11)
vége
> >
60'  Vége a második félidőnek.
27:26
(15:17)
vége
> >
60'  Mérkőzés vége.
24:27
(13:13)
vége
> >
60'  Mérkőzés vége.
28:32
(15:18)
vége
> >
60'  Mérkőzés vége.
27:32
(17:15)
vége
> >
60'  Mérkőzés vége.
19:22
(4:10)
vége
> >
60'  Mérkőzés vége.