Manchester United – Everton FC 2:1 (vége) | Tottenham Hotspur – Southampton FC 1:0 (vége) | Chelsea F.C. – Arsenal FC 2:0 (vége)
West Ham United – Queens Park Rangers 2:0 (vége)
vége
West Ham United
2:0 (1:0)
Queens Park Rangers
vasárnap 05.10.2014, 17:15 • Upton Park, London • Barclays Premier League
Prematch odds
     
    Hiába támadott valamivel aktívabban a QPR a második játékrészben, ez még mindig nagyon kevés volt ahhoz, hogy igazán veszélyes legyen. Összesen két komolyabb helyzet adódott előttük, ebből egy volt ziccer, az is kimaradt.

    A West Ham United egyáltalán nem törte össze magát ezen a mérkőzésen, mégis úgymond simán, két góllal megszerezte a három pontot, amivel elméletileg egészen a 8. helyre ugranak most előre a Liverpool elé, holtversenyben a hetedik pozícióba az Arsenallal, ha úgy vesszük. Mindkét félidőben 1x-1x betalált a WHU, többet támadtak, a QPR eltűnt az ellenfél tizenhatosa előtt.

    A vendégek helyzete elég kétségbeejtő, a tabellán eddig is utolsók voltak, most már mínusz 11 a gólkülönbségük, összesen négyszer találtak a hálóba hét mérkőzésen, alig több, mint feles átlag. Tizenötöt viszont kaptak. Redknappnek valamit ki kell találnia, ha nem akarja, hogy simán csonk nélkül kiessen a csapata.

    West Ham United – Queens Park Rangers: 2-0!
    Köszönöm a figyelmet!
    ---- (19:16:27)
     
    90+4
    Mérkőzés vége.
     
    90+3
    Zamora csinált helyet magának lökéssel. Már egyetlen perc sincs hátra a találkozóból.
     
    90+3
    Zamora adta be a labdát a bal oldalról, középen Fer fejelt volna, de megelőzték és felszabadítottak a hazaiak.
     
    90+2
    Mutch húzza meg a bal oldalon, de visszafelé kénytelen passzolni.
     
    90+1
    Három perc a ráadás. Alighanem a mérkőzés eldőlt a WHU javára.
     
    90+1
    Jarvis húzta meg a bal oldalon, de túlvállalta magát, már nem tudta beadni a vonal előtt.
     
    90
    Henry kap sárga lapot visszahúzás miatt.
     
    90
    Nem tudja áttörni a hazaiak reteszét a QPR, szerintem lélekben le is mondtak már erről a mérkőzésről.
     
    89
    Zamora cselezget a bal oldalon, de a visszapassz borzalmas, Reid simán elcsípi.
     
    89
    A mai mérkőzést 34907 néző követi a helyszínen.
     
    88
    Ez a helyzet tökéletes a West Ham Unitednek, az ellenfél kapujánál tartják a labdát, az idő pedig lassan lepereg.
     
    87
    Nagyon közel volt a harmadik gólhoz a WHU, Jarvis indította a bal oldalon Downingot, aki középre játszotta Nolannek. Ő állítás nélkül kapura lőtte laposan 12 méterről, Green bravúrral hárította!
     
    87
    Gyenge lett a szöglet, felszabadít a QPR, de máris újra a hazaiaknál a labda.
     
    86
    Amalfitano jobb oldali beadása Jarvis felé jó volt, de Onuoha ki tudta fejelni szögletre.
     
    85
    Valencia elhagyja a pályát, helyére érkezik Jarvis.
     
    85
    A fáradhatatlan Valencia hátul szerez most labdát, majd háromszögelnek egyet. Kissé már az időhúzás jellege domborodik ki a hazaiak játékának.
     
    84
    Cresswell kapott sárgát, akasztotta ellenfelét.
     
    84
    Igazából a West Hamnek már nem kell összetörnie magát, stabilan tartja két gólos előnyét és igencsak fogy az idő.
     
    83
    Pontatlan előreívelés Valencia irányába, vendég bedobás következik.
     
    82
    Sportszerűnek mondható a találkozó, egyelőre két sárga lappal sikerül lehozni.
     
    82
    Még kettőt cserélhet a WHU, a QPR-nak már nem maradt cserelehetősége.
     
    81
    Nem is volt rossz kísérlet, Taarabt tolta meg a labdát középen, majd 20 méterről kapura bombázta, a bal felső sarok mellé-fölé ment, de bizony nem sokkal.
     
    80
    Ennek sem volt különösebb értelme, Green kezében már a labda, a kirúgás volt túl hosszú.
     
    80
    Céltalan előreívelés a QPR részéről, Adrian labdázgat egy kicsit a kapuja előtt, majd kirúgja.
     
    79
    Mutch váltja Kranjcart a vendégeknél.
     
    78
    Song cselezett ügyesen a jobb oldalon, Traoré végül megállította, nem sok híja volt egy jó beadásnak.
     
    77
    Zarate hagyja el a pályát, Nolan érkezik a helyére.
     
    77
    Nagy harc folyik most a labdáért. Kranjcar kicsit belerúg Songba, hazai szabadrúgás.
     
    76
    Valenciát állítják meg szabályosan 22 méterre a kaputól.
     
    75
    Érdekesség, hogy negyed órával a vége előtt még nem cserélt a West Ham, igaz, nem is érezni a csapaton gyenge pontot jelenleg.
     
    74
    Henry ment hátul Jenkinson beadásánál. Szöglet következik a hazaiak javára a jobb oldalról.
     
    73
    Hátul adogat a WHU, nekik nem igazán sürgős a dolog, ez tény.
     
    72
    Caulker kapcsolja le középen a Valenciának szánt beadást.
     
    71
    Kranjcar okosan lőtte a bal alsó felé a szabadrúgást, de Adrian résen volt és szögletre ütötte.
     
    70
    Kranjcar esik egy nagyot, Song buktatta. Szabadrúgás 25 méterre a kaputól a vendégek javára. Nagy esély!
     
    69
    Valencia felé érkezett az indítás a bal oldalon, elérhetetlen. Kirúgás.
     
    68
    Taarabt érkezik is, Sandro helyére.
     
    68
    Biztató kísérlet, Fer bombázott fölé 18 méterről.
     
    67
    Ismét nagyjából egyformák mezőnyben a csapatok, de már két gólos a hazai előny, nehéz dolga lesz a vendégeknek, ha fordítani akarnak.
     
    67
    Cseréhez készülődik a QPR, Taarabt közel a beálláshoz.
     
    66
    Közben elakad egy vendég akció a jobb oldalon, Adrian hozhatja játékba a labdát.
     
    65
    Közben azt az információt kapom, hogy a gól visszavonásának oka, hogy a szabadrúgáskor nem állt 9 méterre a kapustól Valencia. Viszont nem volt szükség sípszóra, ilyenkor pedig nem kell kimérni a távolságot.
     
    64
    Ferdinand szorította egyre kijjebb Downingot, de így is be tudta adni, Green azonban lehúzza a beadást.
     
    63
    Mindenesetre marad a 2-0, de támadásban marad a West Ham. Ha még egyszer betalálnának, eldönthetik a mérkőzést.
     
    62
    Kicsit érthetetlen jelenet, Green elvileg elvégezte a szabadrúgást, amit viszont egyenesen Valenciához passzolt, aki 4 méterre állt tőle. A támadó bepasszolta a hosszú alsó sarokba, de Taylor játékvezető valamiért nem adta meg a gólt. Egyelőre nem világos, hogy mit csinált szabálytalanul Valencia. Egyszerűen egy hatalmas kapushibának tűnt.
     
    61
    Támadásban marad a WHU, a szögletet azonban Green megszerzi.
     
    61
    Egy óra játékot követően West Ham United – Queens Park Rangers: 2-0!
    SAKHO - 2:0
     
    60
    A West Ham gólt szerzett!
    Alighogy kiszabadult a WHU, megduplázza előnyét. Egy lepattanó labdát Tomkins kanalazott vissza jobbról, DIAFRA SAKHO pedig egészen közelről, egy méterről fejelte az üres kapuba! 2-0!
     
    59
    Zamora beállása sokat lendített a vendégek támadójátékán, ami szinte észrevehetetlen volt az első játékrészben.
     
    58
    Nem fér a labdához két perce a West Ham, Kranjcar azonban nem tudja beadni. Austin pedig szabálytalan, kifelé szabadrúgás.
     
    57
    A QPR mezőnyfölényben ebben a félidőben, bár ziccert egyelőre csak egyet alakítottak ki.
     
    56
    Valencia lép vissza még időben lesről, de kénytelen hátrafelé cselezni.
     
    55
    Les, hiába lódult meg Valencia, lesen állította meg az asszisztens. Az is volt.
     
    54
    A középpályán folyik a játék, rengeteg most a pontatlanság.
     
    53
    Nem jutott el az első hét percben az ellenfél kapujáig a WHU, kicsit szerepet cseréltek a szünetben a csapatok.
     
    52
    Henry cselezte túl magát a jobb oldalon, így már nem tudta beadni a vonal előtt. Igaz, lökték is kicsit.
     
    51
    Kranjcar beívelését Downing fejeli ki szögletre. Egyelőre más felfogásban lépett pályára a második félidőre a QPR.
     
    50
    Zamora lépett volna ki, Tomkins azonban lerántotta, sárga lap.
     
    50
    Mindkét csapat a védekezésre összpontosít most.
     
    49
    Valencia cselezget a bal oldalon, a jelek szerint rendbe jött az a térd.
     
    49
    Kis híján egyenlíteni tudott a vendég együttes.
     
    48
    A cserecsatár Zamora balról csodálatosan varázsolta a labdát Austin lábára, a 8 méteres lövés azonban a jobb kapufa mellé ment!
     
    47
    A QPR kezdi támadóan az első perceket.
     
    46
    Zamora érkezett Hoilett helyett a vendégekhez a szünetben.
     
    46
    Elkezdődött a második félidő.
     
    Rohamokkal és egy gyors góllal kezdte a mérkőzést a West Ham. A QPR egyáltalán nem tudott eljutni az ellenfél kapujáig a félidő első felében.

    Igazából csak az iram megfelelő, de a színvonal elég alacsony, nem véletlen, hogy ennyire lent van ez a két csapat a tabellán. Az az érdekes, hogy a WHU sem találta el az ellenfél kapuját, öt lövési kísérletük mindegyike elkerülte a kaput, ám mégis szereztek egy gólt, mivel Onuoha a saját kapujába talált.

    A QPR egyetlen lövéssel jelentkezett, az azonban eltalálta a kaput, Adrian védte Austin lövését.

    WHU – QPR: 1-0, a szünet után folytatjuk!
    ----
     
    45+3
    Befejeződött az 1. félidő.
     
    45+2
    Austin is elakadt, sőt, már a hazaiaknál a labda.
     
    45+2
    A királyiak jönnének előre a jobb oldalon, de egyelőre nem tudnak mit kezdeni a hazai retesszel.
     
    45+1
    Két perc a ráadás.
     
    45+1
    Valencia bicegve hagyja el a pályát, egyelőre nincs csere, de nagy a kérdőjel.
     
    45
    Igen, rosszul fogott talajt Valencia egy fejelési kísérlet után. Talán tudja folytatni, de erősen biceg. Lehet, hogy cserére kényszerül majd a WHU.
     
    45
    Helyzeti előnyben Traoré, kiengedi bedobásra, közben viszont Valencia a földre kerül, a térdéhez kap, lehet, hogy sérülés történt.
     
    44
    Ferdinand kapcsol le egy bal oldali hazai indítást, de hamarosan ismét a piros mezesek szerzik meg.
     
    43
    Nem tudnak most mit kezdeni egymással a felek, eseménytelen és tanácstalan gurigázás a felező környékén.
     
    42
    Letámad a vendég együttes, egészen Adrianig kénytelen visszapasszolni Jenkinson.
     
    41
    Előretör a QPR, úgy tűnt, Kranjcart felvágták 18 méteren, de nincs ítélet.
     
    40
    Downing hámozta át magát védőjén a bal oldalon, de beadása kipattan, ismételt beívelése nagyon mély, Green könnyedén szerzi meg.
     
    39
    A kezdeti veszélyes támadások után a WHU veszélyessége is visszaesett, a QPR nagyjából eddig is ezen a szinten állt.
     
    38
    Kranjcar beadása pontatlan a bal oldalon érkező Austin felé.
     
    37
    Traoré teljesen feleslegesen keménykedett Valenciával szemben a felezőnél, de megúszta még a sárga lapot. Ez pedig nagyon annak tűnt...
     
    36
    Valencia lesre futott a jobb oldalon, hiába a jó indítás.
     
    35
    Az utóbbi percekben beszorul a Queens Park.
     
    34
    Újabb sarokrúgás a hazaiak javára, most a bal oldalról.
     
    33
    Ismét a QPR kapuja előtt inkább az események, Sakho érte el a labdát, Valencia érkezett, de egy védő is odaért a lövés előtt, így az kivágódott igen messzire.
     
    32
    Bő fél óra játékot követően West Ham United – Queens Park Rangers: 1-0.
     
    31
    Downing a szögletet egy beadásra cserélhette, Valencia érkezett is a hosszú oldalon, de lekésett róla 20 centivel, pedig nagy helyzet lehetett volna.
     
    30
    Downing kapott jó labdát a bal oldalon, beadásába beleérnek fejjel a védők, a túloldalon így szögletre pattan.
     
    29
    Hátul adogat most a West Ham, sajnos visszaesett az iram a kezdeti rohamokat követően.
     
    28
    Már a mezőnybeli labdatartás során sincs akkora különbség a két csapat között, mint korábban, a QPR igyekszik megbecsülni a labdát.
     
    27
    Gyenge beívelés a túloldalon, Green könnyedén húzza le.
     
    26
    Nem pihenhet a West Ham, mert a QPR időnként igen ígéretes helyzeteket dolgoz ki.
     
    25
    Hoppá, ziccer a QPR előtt! Jól ugratták ki Austint a bal oldalon, aki 8 méterről kapura is tűzte, Adrian vetődve hárított!
     
    24
    Nagy általánosságban véve azért sokkal aktívabb a WHU, de már nincs akkora mezőnyfölényben, mint az első 10-15 percben.
     
    23
    Nem lett veszélyes, Green jöhet kirúgással.
     
    22
    Szöglethez jut a WHU, most jobbról, Downing végzi el.
     
    22
    Fer lökött fejes közben az ellenfél tizenhatosán belül, hazai szabadrúgás.
     
    21
    Próbál letámadni már az ellenfél térfelén is a QPR, nem sikerült labdát szerezni, de egyértelműen meg tudták zavarni a hazai védelmet. Austin különösen aktív ebben.
     
    20
    Sandro kapcsolja le a beívelést, máris a világos mezesek jöhetnek előre.
     
    20
    Bal oldali sarokrúgáshoz jut a WHU.
     
    19
    Cresswell szerez labdát, de egészen Adrianig passzolja hátra.
     
    18
    A QPR igyekszik aktivizálni magát, a felezőn már többször is átjutottak, de helyzetig még nem érkeztek el.
     
    17
    Labdát szerez a középpályán Austin, jöhet előre a vendég együttes.
     
    16
    Összességében aktívabb az első negyed órában a West Ham United, a QPR csak időnként látogat át az ellenfél térfelére tartósabban.
     
    15
    Durva kaszálás Sakho ellen, Sandro sárga lapot kap.
     
    15
    Bal oldali QPR támadás, Jenkinson azonban blokkolja Traoré beadását.
     
    14
    Bal oldali les, Amalfitano indította volna Downingot, aki reklamál kicsit, aztán visszafut.
     
    13
    Helyzet nélküli mezőnyjáték most a középpályán, bár eddig nem panaszkodhattunk az iramra.
     
    12
    Bal oldali beadás megpattant egy védőn, Sakho adta be, Valencia elcsúszott, de felpattant és a rövid sarkot célozta meg, pár centivel hibázta csak el!
     
    11
    Reid állítja meg Kranjcart a felezőnél, de a támadás még nem áll meg ettől. Hamarosan labdát veszít azonban a QPR.
     
    10
    A királyiak támadtak, Fer beadását Jenkinson hidegvérrel fejeli haza 6 méterről.
     
    9
    Hivatalos: Onuoha öngóljának adták a találatot.
     
    8
    Mindenesetre most a QPR-nak rá kellene kapcsolnia, ugyanis nagyon gyorsan hátrányba kerültek.
     
    7
    Egyelőre a hivatalos helyekről sem érkezik pontos gólszerző, egyelőre még vita van arról, ki ért utoljára a labdába. Innen öngólnak tűnt.
    ONUOHA - 1:0
     
    6
    A West Ham gólt szerzett!
    A jobb oldali szögletre tökéletes ütemben érkezett középen SAKHO, bár nem írom véglegesnek a gólszerzőt, mert nagyon úgy tűnt, hogy a vele együtt érkező védő térdéről pattant be 4 méterről a labda. 1-0! Közben hivatalos, CHINEUM ONUOHA öngólja az első találat.
     
    6
    Sakho próbált befordulni a rövid oldalon, de a beadásba belelépnek, szöglet a jobb oldalról!
     
    6
    Bedobást harcol ki Amalfitano a jobb oldalon, de hagyja Jenkinsonnak.
     
    5
    Jenkinson nem engedi a labdához férni Traorét, így hosszú az indítás, kirúgás a hazaiak részére.
     
    4
    A két fővárosi csapat közül a vendégek jutnak szabadrúgáshoz az ellenfél térfelének közepén.
     
    3
    Ferdinand szerel hátul jól, egyelőre a WHU kísérletezett két támadással, helyzet nélkül.
     
    2
    A WHU a 16. helyen áll jelenleg, a Queens Park pedig teljesen utolsó, huszadik. Mindkét csapatnak nagyon kellenek a pontok.
     
    1
    Az első indítás máris elszállt, Valencia volt a címzett, de túl hosszúra sikerült.
     
    1
    A West Ham kezdte a mérkőzést.
     
    1
    A mérkőzés elkezdődött.
     
    A megszokott piros-kék szerelésében a WHU, a QPR pedig világoskék-fehér csíkosban. Hamarosan kezdünk, némi csúszás van most a 17:15-ös eredeti kezdéshez képest.
     
    Összeállítások:

    West Ham United: Adrian – Jenkinson, Tomkins, Reid, Cresswell – Amalfitano, Song – Sakho, Downing, Zarate – Valencia
    Cserék: Jaaskelainen – Nolan, Jarvis, Poyet, Cole, Burke, Lee

    Queens Park Rangers: Green – Onuoha, Caulker, Ferdinand, Traoré – Sandro, Henry – Hoilett, Kranjcar – Fer, Austin
    Cserék: McCarthy – Isla, Mutch, Dunne, Vargas, Zamora, Taarabt

    Játékvezetők: A. Taylor – G. Beswick, D. Bryan.
     
    A Premier League hetedik fordulójában a tizenhatodik helyen álló West Ham United-hez a sereghajtó Queens Park Rangers látogat.

    Londoni rangadó ez is, mint az ezt megelőző Chelsea – Arsenal, csak a kevésbé patinás fajtából.

    A kalapácsosok nem szerepelnek túl jól az Upton Park-ban. Két vereségük mellett egyszer sikerült győzniük.

    A QPR sem csillog idegenben. Mind a három mérkőzését elveszítette, tíz kapott góljukra csupán egyet lőttek.

    Esélyesebbek a hazaiak, ezt nem csak a tabellán elfoglalt helyük, de a kereteik értéke is bizonyítja. Ennek ellenére izgalmas összecsapásra van kilátás, hiszen a vendégek bizonyára mindent meg fognak tenni a pontszerzés érdekében.
     
    Üdvözöljük on-line oldalunkon. A mérkőzés 17:15 - kor kezdődik..

    Kármán Zoltán

    Gólok: 6. Onuoha (öngól), 60. Sakho

    Lapok:   50. Tomkins (WHU), 84. Cresswell (WHU) – 15. Sandro (QPR), 90. Henry (QPR)


    West Ham United: Adrian – Jenkinson, Tomkins, Reid, Cresswell – Amalfitano, Song – Sakho, Downing, Zarate (Nolan 77') – Valencia (Jarvis 85')
    Cserék: Jaaskelainen – Nolan, Jarvis, Poyet, Cole, Burke, Lee

    Queens Park Rangers: Green – Onuoha, Caulker, Ferdinand, Traoré – Sandro (Taarabt 68'), Henry – Hoilett (Zamora 46'), Kranjcar (Mutch 79') – Fer, Austin
    Cserék: McCarthy – Isla, Mutch, Dunne, Vargas, Zamora, Taarabt

    Játékvezetők: A. Taylor – G. Beswick, D. Bryan

    Nézőszám: 34907